Négy sors, három jövő, kettő álom, egy múlt [BEFEJEZETT]

2. fejezet

(Sakura)

Lassan nyitottam ki a szemem. Amikor megláttam a hófehér falakat tudatosult bennem, hogy nem a szobámban vagyok, hanem a kórházban... de, akkor mi lehet az a puha, amin fekszek? Feljebb helyeztem a tekintetem és megláttam, hogy min, pontosítok... kin tartottam a fejem egész éjjel. Kakashi sensei vállán aludtam... Úr Isten, totál bealudhattam. Zavarodottan és gyorsan ültem fel. Ahogy elvettem a fejemet a vállától, egyből elfordította felém a fejét, és, mint mindig, most is mosolygót.

- Jó reggelt! Ki aludtad magad? – kérdezte nevetve.

- Kakashi sensei... elnézést a kellemetlenségért... - helyeztem le a tekintetem. Zavarban voltam... mázli, hogy a hajam eltakarja az arcomat.

- Nincs miért elnézést kérned Sakura. – borzolta meg finoman a hajam a sensei. Hihetetlen, olyan erős és rettenthetetlen, mégis... lágy az érintése. Francba már! Egyre jobban zavarba hoz! – Na, mi az? – kérdezte lehajolva hozzám, hogy a szemünk találkozzon. A francba! Meglátta, hogy elpirultam. Kinyitotta a szemét és vidáman, de egy kis elkeseredettség is volt a hangjába, amikor hozzám szólt. – Áh, ezért vagyok én magányos farkas... Minden lány ilyen a közelemben... Ne haragudj, Sakura! Nem akartalak zavarba hozni. – ugyan én mire haragudnék? Néha úgy viselkedik, mint egy kisgyerek, de már megszoktuk, és inkább ilyen legyen. Én szeretem ezt a Kakashi-t... viszont, volt valami aggasztó az előbb a hangjában.

Miközben ezen gondolkodtam a sensei addig felállt és nyújtózkodott egy kicsit. Enyhén ropogtak is a csontjai. Vajon ő aludt valamit éjjel? Áh, haza kellett volna mennem... Eközben a sensei odasétált az ajtóhoz, ami bevisz Naruto-hoz és Sasuke-hez. Ránéztem. Pont az az arca nézet felém, amit a maszk szinte eltakart. Nem tudom, mi járhat a fejében, de hezitál. Történt valami este? Tegnap még sokkal jobb volt a kedve... Csak nem a fiúkkal van baj?

- Sakura?- fordult felém a sensei.

- I... Igen. – álltam fel.

- Lassan meglátogathatnánk ezeket a jó madarakat, nem? – biccentett fejével az ajtó fele. Ja, lehet, hogy ezen hezitált, hogy szóljon, vagy ne szóljon nekem? Áh, Sakura! Kakashi sensei ennyire nem szánalmas. Valami történt este, de adja Istenem, hogy ne a fiúkkal.

Elindultam Kakashi sensei fele. Ő illedelmesen kinyitotta nekem az ajtót és előre is engedett. Udvarias volt, ezt is nagyon szerettem benne. Amikor beléptünk a korterembe, láttam, hogy Naruto jobb, míg Sasuke-nak a ball keze van bekötve fáslikkal. Ők nagyban valamiről beszélgettek, amikor odasétáltunk az ágyakhoz. Én megálltam a két ágy előtt. Remegtem, és a sírás ellen harcoltam. De ez látszódott rajtam, hisz Naruto egyből neki állt viccelődni.

- Nyugi, Sakura! Még nem temetünk!

- Idióta! – tört ki belőlem a nevetés és a sírás is egyszerre.

- Mázlitok van, hogy a Hokage tudta alkalmazni rajtatok Hashimara sejtjeit. – lépet mellém Kakashi sensei.

- Annyira sajnálom sensei! – hallottam Sasuke bánatos és bűntudatos hangját. Ránéztem. Lógatta a fejét; biztos megbánta, amiket tett. – Kérem, bocsásson meg! És te is Sakura! – megemeltem a fejem. Sasuke és az én szemem találkozott. – Sajnálom, hogy majdnem megöltelek... És Naruto... Sajnálok mindent! Bocsáss meg nekem, mindenért!

- Jól van Sasuke! Elég már! – nevetett Naruto. – Ez már nem is te vagy! Az régi Sasuke, max egyszer mondta volna, hogy bocsánat.