Az esküvő

416 17 1
                                    

(Ez egy adrienette fejezet lesz)

Marinette / Katica szemszöge:

El sem hiszem, hogy már el is telt a két hét. Gyorsan repült az idő. Hol Adriennel voltam, hol a ruhámat vartam és, hol az esküvővel voltam elfoglalva. A ruhát nehéz volt csinálni, mert Adrien nem nagyon akart elmenni amivel nekem nem volt bajom, csak hát nem akartam, hogy lássa a ruhám. Halálfej nem küldött akumát az elmúlt két hétben. Mintha rejtőzne. Megbeszéltük Adriennel, hogy ha visszajöttünk a nászútról megkeressük. Mikor Fu mester megtudta, hogy elmegyünk nászútra először majd kicsattant az örömtől. Aztán rájött, hogy minket is mint szuperhősöket helyettesíteni kell míg nem vagyunk itt. Még aznap meg is  találta a három helyettesítő szuperhőst.
Alya lett a róka talizmán tulajdonosa. Cloé lett a méh talizmáné és Nino lett a teknős. Tudom Cloé nem igazán érdemli meg, de benne is van jóság. És igen eléggé a mi baráti körünkre fókuszált Fu mester, de ha helyettesítésre lenne szükség ők lennének a legalkalmasabbak erre a feladatra. És arról nem is beszélve, hogy ha babát vállalunk akkor én pár hónap után újra pótlásra szorulok majd. És velünk Fu megosztotta, hogy kik az új hősök, de nekik nem mondta el mi kik vagyunk. És egymásnak sem fedte fel őket. Szükséges volt, hogy tudjuk kik lettek kiválasztva, hogy tudjuk jól választott.
Most épp a fodrász és a sminkes dolgozik rajtam. Anya már 2× elsírta magát. Apa nagyon izgul. Adrient ma még nem is láttam. Utoljára tegnap este találkoztunk amikor Nino érte jött, hogy elvigye a legény búcsújára. A csokromra anya vigyáz. A torta valami fantasztikus lett. A helyszín is gyönyörű. Vagy legalább is Alya ezt álította. Mikor nagy nehezen végre megszabadultam a sminkestől és a fodrásztól Alya segített felöltözni.
Ime a ruha:

Ime a ruha:

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Ez a felső

Ezzel az ajjal

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Ezzel az ajjal.
Mikor már készen álltam megszólalt a zene és apával az oldalamon az oltár felé sétáltunk. Adrien ott állt és engem várt. Látszott az arcán, hogy nagyon tetszett neki amit lát. Mikor oda értünk apa nyomott egy puszit a homlokomra és félig a hajtövemre  és átadott Adriennek. A pap elmondta a szövegét. Majd elkellett mondanunk a fogadalmunkat.
- Én Marinette Dupain Change fogadom, hogy szeretni és tisztelni foglak minden percben amíg élünk. Ezennel férjemmé fogadlak.
Majd ő következett.

Adriem / Fekete Macska szemszöge:

Mikor megláttam Marinette-t a lélegzetem is elakadt. Egyszerűen fantasztikusan nézet ki. És ahogy lassan felém sétált tudtam, hogy ő már csak az enyém és senki másé. Mikor már én következtem a fogadalom megígérésével alig bírtam megszólalni, mert akkor is levoltam még nyűgözve.
- Én Adrien Agreste fogadom, hogy szeretni és tisztelni foglak minden percben amíg élünk. Ezennel feleségemmé fogadlak.
Majd felhúztuk egymás ujjára a gyűrűt és elhangzott a várva várt mondat.
- Megcsókolhatod a mennyasszonyt!
Nem kellett kétszer mondani. Megcsókoltam életem szerelmét és  tudtam, hogy ő is várta ezt.

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Mikor sajnos elkellett válnunk elindultunk a hintóhoz ami az étteremhez vitt minket

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.


Mikor sajnos elkellett válnunk elindultunk a hintóhoz ami az étteremhez vitt minket. Ott bementünk majd megvolt a fogadás. Közben Marinette átöltözött. Így mielött átöltözött eldobta a csokrot amit Alya kapott el. És lehúztam a fogaimmal a lábáról a harisnya kötőt.

 És lehúztam a fogaimmal a lábáról a harisnya kötőt

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Amit pedig Nino kapott el.

Marinette / Katica szemszöge:

Egyszerűen fantasztikus volt a csók amivel megcsókolt. Úgy éreztem mintha ez lett volna az első csókunk. A fantasztikusnál is fantasztikusabb volt. Alig tudtunk leállni. A csók után elmentünk az étterembe. Ott átakartam öltözni. Így eldobtam a csokrot. Amit Alya kapott el. Még el is pirult miatta. Erről még késöbb kifaggatom. Aztán Adrien lehúzta a fogaival a harisnya kötőm. Teljesen elpirultam, mondjuk ehez hozzá kell szoknom hiszen ő már a férjem. Majd eldobta és azt pedig Nino kapta el. Ő is elpirult egy kicsit majd futó pillantást váltott Alyaval. Most már biztos, hogy titkolnak valamit. Átöltöztem, majd hajnalig táncoltunk Adriennel. Mikor már vége volt az esténknek Adrien megfogta a kezem és magával húzott az autó felé.
- A reptérre legyen szives.- mondta a taxi sofőrnek. - Készen állsz az én ajándékomra?- kérdezte. Válasz helyett csak az ajkaira szorítottam az enyémeket. Amikor a sofőr elindult hangos ujjungás tört ki. Mi pedig elindultunk a nászutunkra.

Folytatás következik...

Sziasztok. Tudom ez most egy kicsit rövidebb de nem tudtam mit írjak. És fönt tudom, hogy a Twilightból van részlet. Ne haragudjatok ezért, de abban van valami hasonló rész. Bocsánatot kérek azoktól akik nem szeretik. Köszi, hogy elolvastad😙😍😚😘😙😗😚😍😚

miraculous fanfictionWhere stories live. Discover now