miraculous fanfiction

A viszont látás

Még nem tudom, hogy ez milyen fejezet lesz.

Adrien/ Fekete Macska szemszöge:

Az elmúlt két hétben felváltva figyeltünk Emmára, és minden délben láttunk egy férfit bemenni a szemben lévő postára. Persze Mari egyre idegesebb lett, és lassan kezdett megörülni. Nem találtunk megoldást arra, hogy hogyan menthetnénk meg anyát anélkül, hogy odaaduk a talizmánunkat.
Oda sétáltam az ablaknál álló feleségemhez, aki a kezében tartotta Emmát és egyik lábáról a másikra helyezte a testsúlyát, hogy Emma elaludjon. Hátulról átkaroltam őket.
Csendben ácsorugtunk a postá figyelve, amikor a két kwami röppent oda hozzánk.

(Tudom hogy nem Emma van a képen,de csak ilyet találtam.)
- Eldöntöttük.-mondták.- Oda kell adnotok neki a talizmánokat, annak érdekében, hogy megmeneküljetek.
Marinette szeme tágra nyilt. Meg kellett tartanom, hogy ne omoljon össze mint ahogy elég sokszor az elmúlt két hétben.
- Ezt már megbeszéltük... Nem adunk oda neki titeket.
- Nincs más lehetőségetek. Nem kockáztathatjuk anyukád és a ti életeteket.
Megöleltek minket és Emmát, majd egymást. Szomorúan felkészültek az elválásra.
- Nem tehetjük meg Adrien.-könnyezte Marinette.
- Tudom, de ez az egyetlen megoldás arra, hogy biztonságban legyünk.
Sírva fújta az arcát a mellkasomba. Megsimogattam a hátát.
- Nyugodj meg.- puszit nyomtam a fejére.
Nagy nehezen megnyugodott, és belátta, hogy Emma és anya biztonsága a legfontosabb most.

Betettük a talizmánokat egy borítékba és elindultam vele a postára. Az óra már majdnem delet mutatott. Minden lépés beton nehéz volt.
Bementem és oda adtam a pénztárosnak, mondván, hogy valaki délben fel fogja venni.
Otthon az ablakból néztük végig, ahogy a férfi felvette és eltűnt az egyik sikátorban. Csak remélni tudtuk, hogy tényleg elengedi anyát, minket pedig békén hagy.

Két nappal később:

Marinette/ Katica szemszöge:

Két napja vesztettük el a kwamikat és azóta mintha egy darab hiányozna belőlünk.
Éppen mosogattam amikor valaki csengetett. Összerezzentem és kiesett a tányér a kezemből. Lassan megtöröltem a kezem és oda sétáltam. Mély levegőt vettem és ajtót nyitottam.
Egy asszony volt a köszöbre roskadva. Rendkìvül hasonlított Adrienre. Azonnal felsegítettem és leültettem egy székre.
- Adrien!!!-szóltam fel az emeletre. - Gyertek le Emmával!
Lesietett. Addigra már egy takarót terítettem az anyukája hátára, és egy pohár vizet is adtam neki. Amint Adrien meglátta az anyukáját könnyezni kezdett, és  megremegett a térde. Annyira, hogy le kellett ülnie a lépcsőre. Oda sétáltam és elvettem tőle Emmát, majd meegfogtam a kezét az anyukájához húztam. Az édesanyja felnézett a padlóról és Adrien-re nézett.
- Adrien tényleg te vagy az??
Könnyes lett a szeme és remegő térdekkel Adrien karjaiba esett. Már mindketten sírtak. Mosollyal az arcomon, öleltem magamhoz Emmát és könnyek folytak végig az én arcomon is.

Sziasztok. Tudom, hogy már nem.maradtatok sokan akik még olvassák ezt, de azért annak aki mégis megteszi. Köszönöm.😘 Tudom rengeteget késtem. És nem ígérem, hogy mikor lesz v hogy lesz-e új rész. Azért igyekszem. De eddig se időm, se ötletem nem volt. Úgyhogy bocsi. De jó olvasást.😘😍