miraculous fanfiction

Az élet mindig közbe szól...

(Ez egy Adrienette fejezet lesz.)

Marinette / Katica szemszöge:

Adrien fantasztikusan fogadta a hírt, hogy ismét apuka lesz. Csókolózva léptünk be az ajtón és azt hittem, hogy jutunk ennél többre is, de Emilie szólt le az emeltről, mert jó hírei voltak. Végre eszébe jutott, hogy hol vannak elrejtve a kwamik.

-Igen??? HOL??- kérdezte Adrien.
- A kwamik a város szélén vannak egy raktár épületben. A Pont des Arts híddal szemben van egy könyvesbolt. Amellett egy sétáló utca fut egyenesen a kikötőbe. Ott egy zöld konténert kell keresni.- mondta Emilie

- És arról jutott eszedbe valami, hogy ki a gonosz?- kérdezte Adrien.

- Egy barna hajú lányt láttam, a fekete ruhás férfiak mindig vele eggyeztettek...

Hallottam Emilie hangját, de nem jutott el a tudatomig, hogy mit is mond. Adrien nem figyelt rám, de a keze a derekamon volt. A fejem forogni kezdett. Szédültem és elmosodtak a színek.

- Adrien.... - nyöszörögtem.

Nem hallott meg, de én a következő pillanatban a földre estem és elájultam.

Adrien / Fekete Macska szemszöge:

Anyának végre eszébe jutott a pontos hely így már nem volt kérdéses, hogy a kwamik segítségére sietünk. Csak most már az idő a kérdés ugyanis Marinette összeesett mellettem és eszméletét vesztette. Kihívtuk a mentőket és most épp itt ülök mellette az egyik korteremben. Még mindig nem ébredt fel és rettenetesen félek attól, hogy talán soha nem is fog.

Anya otthon vigyáz Emmára. A mentős azt mondta jobb, ha egyenlőre nem hozzom be a kórházba, amíg nem tudjuk mi baja van Marinette-nek.

Épp most történik ez, amikor a dolgaink kezdtek egy picit jobbra fordulni... Amikor megtudtam, hogy ismét terhes... Már nem sok választ el minket attól, hogy újra eggyesítsük a családot...

A gondolkozásból egy hangos sípolás riasztott fel.

Orvosok és ápolónők rohantak a szobába. Engem pedig "eltávolítottak" onnan. Még jobban kétségbe estem. Könnyeztem és fel alá járkáltam. Bentről hallatszódott, ahogy próbálják újra indítani a szívét... Idegtépő állapot volt.

Fellélegeztem amikor a sípolás megszűnt és ismét pittyegés hallatszódott. Vissza akartam menni a korterembe, amikor hirtelen kitolták a feleségemet a korteremből és elviharzottak vele a folyosón. Egy orvost még eltudtam csípni, hogy megtudjam mi történt.

- Doktor úr kérem... Mi történt a feleségemmel?
- Leállt a szíve, de sikeresen újra indítottuk, de sajnos muszály megműtenünk, mert belső vérzés jelét találtuk. Ha nem találjuk meg gyorsan az okát akkor akár bele is hallhat.
- Kérem, tegyenek meg midnent, amit tudnak...

Megszorította a vállam, majd ott hagyott. Zokogásban törtem ki. Nem veszíthetem el! Ahhoz túl fiatal még! Nem bírnám ki nélküle.

Órákkal később:

Marinette még mindig a műtőben volt. Nagyonn ideges voltam. Azonnal látni akartam, de nem engedtek be. Egyszerűen lélegezni is alig tudtam.

Jó sokáig járkáltam a folyóson, mire Marinette orvosa megérkezett.

- Doktor Úr kérem mondja, hogy a feleségem jól van! - léptem oda hozzá.

- Épp most viszik át egy kórterembe. Sikerült elállítanunk a vérzést, bár nem tudjuk, hogy mi okozta. Nyugodtan menjen be hozzá.

- Rendben köszönöm.

El akart sétálni.

- Uram még egy kérdés. - léptem utána . - A feleségem ismét terhes, és szeretném tudni, hogy ennek a rosszullétnek milyen hatásai lesznek ránézve.

- Ezt egyenlőre még nem tudjuk megmondani, majd kiderül. Akkor tudjuk megvizsgálni, ha jobban lesz.

- Rendben köszönöm.

Ott hagyott én, pedig megkerestem a feleségemet. Marinette még nem ébredt fel az altatásból, így ismét odaültem mellé.

- Nagyon szeretlek Édesem. Ezt is kifogjuk bírni. Ki fogod bírni.

Mari szemhéjja megremegett, majd szépen lassan kinyitotta.

- Mi... Mi történt?

Marinette / Katica szemszöge:

Amikor kinyitottam a szemem fehérséget láttam. Nem tudtam, hol vagyok és, hogy mi történt.

- Mi... Mi történt?

- Vacsorázni voltunk, este miután haza értünk elmondtad, hogy ismét apa leszek. Ezután volt egy pár meghitt pillanatunk, amikor anya megzavart minket. Eszébe jutott a kwamik hol léte, te elájultál...

- És hol vagyok most?

- Kórházban... Az ájulás után leállt a szíved. Újra indították, de aztán volt egy nagyon hosszú műtéted.

- És most már minden rendben? - kérdeztem aggódva.

- Hát, majd kiderül. Mindjárt szólok a doktor úrnak, hogy felébredtél.

- Köszönöm szívem.

Elengedte a kezem. Kilépett a folyosóra, és távolodó lépteit elég tisztán hallottam. Nem értettem, hogy mi történt, de féltettem az ikreket, akiket a szívem alatt hordok. Idegesen karoltam át a kezemmel a hasam.

Őszintén szólva kicsit homályos emlékeim voltak az elmúlt néhány napról.

Adrien visszatért és az orvos is vele jött. Az orvos kikérdezett azzal kapcsolatban, hogy nem tapasztaltam-e korábban valamit és, hogy most hogy érzem magam.

Mindent részletesen elmondtunk, vettek tőlem vért a vizsgálatokhoz, majd az orvos kiment.

Adrien ismét fogta a kezem. A kezére tettem a sajátomat.

- Figyelj Adrien... Bármi is lesz velem, neked és Emmának továbbra is boldog életet kell élnetek... Nagyon szeretlek benneteket, és ha valami történik velem, akkor csak te leszel neki... - könnyezni kezdtem.

- Ne mondj ilyeneket! Te is ott leszel velünk együtt.

- Egyenlőre nem merem elbízni magam.

- Miért, baj van? - idegesen felpattant és orvosért akart szaladni.

Visszahúztam a kezénél fogva.

- Nem érzem, hogy baj lenne, de azért várjuk meg az orvost.. Azért szeretném, ha nem veszítenéd el a reményt és tovább lépnél, ha én esetleg nem élek már sokáig...

- Azt gondolod, hogy mást is tudnék ugyan úgy szeretni, mint téged? Te vagy az egyetlen, akit valaha szeretni fogok. Ne beszéld be magadnak, hogy nem éled meg a holnapot.

Csókot nyomott a kézfejemre. Erősen szorítottam a kezét.

Ekkor lépett be az orvos.

- Meg vannak a korábbi vérvizsgálat eredményei...

Sziasztok! Tudom, hogy rég volt rész. Nem tudom, hogy mennyi rész lesz még, de a következő két hét biztos, hogy elég nehéz lesz nekem. Mindenkinek jó olvasást kívánok!