Ancient Connection / YoonKook / MarkSon / Befejezett /

4. Fejezet

Jackson pov.

- Persze lógjunk be egy elhagyatott kriptába. Gratula Suga, ezt megint megcsináltad. - mérges vagyok.
Nem elég, hogy iszonyat parás volt a helyzet az a rohadt koporsó még meg is vágta a kezem.

- Jól van na! Azért jó vicc volt! De szerinted ki volt az, aki ott mászkált? - kérdi mikor már szó szerint haza futottunk. Ezt nem hiszem el. Még mindig vérzek.

- Te jó ég! Mikor sérültél meg?

- Nekem jött a koporsó.

- El kellene mennünk kórházba!

- Persze és mit mondasz? A kísértet koporsó megharapott? Birtok háborítást követünk el Yoongi felfogtad?

- Oké. Jogos sajnálom. Akkor enged, hogy lekezeljem.

Mikor a fertőtlenítőt rá folyatja a vágásra legszívesebben kivágnék egy magas C hangot, de most ehhez is erőtlen vagyok. Valami furcsa volt azzal a koporsóval. Mintha magához hívogatott volna. Vonzott és ez megrémiszt. Ráadásul valaki még mászkált is ott. Itt valami nagyon nem stimmel!

Yoongi pov.

- Tényleg sajnálom Jackson! Csak azt hittem vicces lesz! Egyébként mért mentél pont ahhoz a koporsóhoz? - nem igazán értettem. Az összes közül az tűnt a legrémisztőbbnek és ő pont ahhoz megy. Valami nagyon nem stimmelt itt, de nem akarom most ezzel felzaklatni.

- Holnap iskola. Feküdj le, ma nálam alszol! - jelentem ki. Ilyenkor nem szeretném már főleg most, hogy egyedül legyen a sötétben. Hamar elalszunk így már csak reggel anyám hangjára kellünk miszerint menjünk reggelizni. Majd indulás a suliba. Csak remélem semmi baj nem lesz most.

Jungkook pov.

Bár elképzelésem sincs róla, hogy történhetett ez, de végtelenül boldog vagyok. Mark pár nap alatt visszahozta a 17éve elveszett énem.

- Na jó, de mára elég volt! Menjünk haza! - utasítom és szerencsémre még hallgat is rám.

- Egyébként honnan a lakás? - kérdi rám mosolyogva mikor belépünk otthonunkba.

- Ez a szülői házam. Itt nőtem fel és mondhatni itt haltam meg.

- Na ez morbid! - neveti el magát - De gyönyörű hely.

- Az, de figyelj! Meg kell beszélnünk valamit! - ülök le a nappaliban.

- Uhh, de komoly lettél hirtelen. Na mesélj szép fiú, mi történt? - ül mellém átkarolva.

- Azt mondtad a vér valószínűleg fiataloktól volt. Mark, oka van annak, hogy csak így tértél vissza és tudni akarom mi az! Veszélyben is lehetünk és nem kockáztatom többet az életed. - nézek szemébe és látom, hogy megért.

- Remek, de mégis hogyan akarod kideríteni? - mosolyodik el.

- A környéken egyetlen egy gimnázium van, valószínűleg oda járhatnak ők is. Kinézetre és a papírok szerint csak 17 évesek vagyunk.

- Azt ne mond, hogy iskolába akarsz menni. - röhögi el magát, de amint észre veszi komoly arc kifejezésem: abba hagyja - Ugye most csak viccelsz?! - akad ki.

- Nem viccelek! Mark, lehet ez az egyetlen megoldás.

- Azért én keresnék inkább másikat. - fintorog.

- Holnap beiratkozunk! - sétálok ki a konyhába.

Mark pov.

Tényleg nincs más megoldás? Nem szeretnék oda menni.

- De Jungkook, ezt nem kellett volna velem is megbeszélned? - sétálok utána morcosan.

- Tudtam, hogy nem akarod. - feleli nyugodt hangon.

- Akkor miért? - kezdek hisztérikussá válni, de tényleg nem akarom.

- Mert azt mondtam! - zárja le ennyivel. Remek.

Persze reggel már órákkal előbb felébreszt ő nagysága. Egész reggel fel-le futkos, míg én épp hogy kikászálódom ágyamból.

- Tudod, még nem láttalak ilyen idegesnek.

- Öltözz! Mindjárt megyünk! - rántja le takarom, mire csak egy magas kiáltással reagálok. Lehet, hogy vámpír vagyok, de attól még hideg van reggel!

- Jó napot! Beiratkozni szeretnénk! - lép be Jungkook az iskola igazgatójához.

- Ohh, Jó napot! Maga Jeon Jungkook? - kérdi barátomtól meglepetésemre.

- Igen, velem beszélt pár hete. Ő pedig egy barátom és mindketten szeretnénk az iskola tanulói lenni. - mosolyog nyájasan. Sosem szerettem ezt a fajta Jungkookot. Egyszere volt ijesztő és gusztustalanul hamis.

- Rendben, akkor minden papír kész. Jöjjenek: megmutatom az új osztályukat.

Egy kopottas ajtóhoz érve megállunk, míg az igazgató bekopog én pedig megfogom Jungkook kezét: talán a félelmem leküzdésének érdekében. Jungkook biztatásként összekulcsolja ujjainkat, majd hozzám hajol - Ne félj! Soha többé nem engedem, hogy valaki bántson! - ölel magához. Ennyi különlét után is nyitott könyv vagyok neki és ennyi baj után is tudja mitől félek.

Az osztályfőnökünk egy igazán csinos, alacsony nő. Érzem vérén mennyire tiszta a lelke. Az ilyen vért sose tudtam ki oltani. Túl ártatlan volt a fájdalomhoz. Be érve az osztályba meglepődőm. Az én koromban nem ilyenek voltak a termek és a gyerekek se voltak ilyen hangosak. Becsengetés után bemutatkozunk és a lehető legtávolabbi padban helyett foglalunk egymás mellett. Nagyon idegen ez a helyzet, de tudom Jungkook már nem először éli át ezt.

Az óra második felében két későn kelő lép be a terembe. A tanár megszidja őket, de az nyilván valóvá vált ők rendszeres késők. Az előttünk lévő padban foglalnak helyet és kérdőn néznek ránk. Komolyan valami nagyon furcsa van a szemükben és a vér. Annak a kis fekete hajú sapkásnak a vére, valami egészen különleges, de mégis ismerős. Ahogy Jungkook a másik rezes hajúra néz szeme felcsillan és valami olyat látok meg benne, amit még soha. Nem tudom mi, de valami nagyon fura van ezekben a srácokban.