Ancient Connection / YoonKook / MarkSon / Befejezett /

3. Fejezet

Sziasztok babócák! :) Itt is lenne az új rész és remélem tetszik majd nektek! :) Kellemes olvasást!

Jungkook pov.

Karjaimban tartva Markot másra sem tudtam gondolni: nem hagyhat el! Hosszú ideje csak ő volt nekem, az egyetlen, de igaz barátom. Bár kapcsolatunk nem kezdődött zökkenő mentesen, mégis túl léptünk problémáinkon. Megtanítottam tovább lépni fájdalmán, míg ő megtanított bízni. Bízni benne, hogy nem vagyok egyedül és megérdemlem a barátságát. - Esküszöm, megmentelek! Nem halhatsz meg! Csak tarts ki, kérlek! - ölelem magamhoz eszméletlen testét, majd koporsómba fektetve kezdek el zokogni.

~~~

Lassan 17 éve, hogy egyedül bolyongva keresem barátom gyógymódját, de nem sok sikerrel. A vámpírvadászok nyomtalanul eltűntek Kínából, akik maradtak már halottak és sajnos nem minddel én végeztem. Valakik vagy valakik a nyomomban lehettek, így Mark biztonságának érdekében Koreába költöztünk. Régi szülő házam a mai napig rendületlenül áll és vérvonalra hivatkozva az állam nekem ítélte. Markot a családi kriptába vitettem, mikor már biztonságos volt.

A tőr nyomtalanul eltűnt, még mindig nincs nyom és félek: talán már sosem hallhatom barátom felvidító, boldog nevetését és nem fogja már mondani: "Ne aggódj annyit! Minden rendben lesz!" - Hiányzol Mark!

Mark pov.

Mindig is úgy hittem: ha valaki meghal, akkor eltűnik. Tévedtem, de sajnos nem csak ebben. Érezni a folyamatos hidegrázást, félelmet, hallani Jungkook keserves sírását, de tudni, hogy nem vigasztalhatom meg: rosszabb, mint ha testem kínoznák.

- Vigyázz! - hallok egy idegen hangot, majd érzek egy kellemes illatot. A kevéske édes folyadék, mint valami mennyei segítség: végig szalad torkomon és kihűlt szívem megmelengeti. Szemeim abban a pillanatban nyitódnak ki, mikor halk futást hallok meg.

Eltolom a már kissé nyílt koporsót, majd felülök, de látásom homályos.

- Jungkook. - szólalok meg bizonytalanul, berekedve - Jungkook, merre vagy? - kiáltok fel hangosabban, kétségbe esve: tán feladta? Itt hagyott? - Jungkook, kérlek! - kezd könnyesedni kiszáradt szemem. Nem! Lehetetlen! Nem hagyna el csak így!

- Mark? Mark tényleg te vagy az? - hallom meg barátom szívmelengető hangját.

- Jungkook! - kiáltom nevét és amint meglátom magam előtt hozzám futva, nyakába borulva engedem ki könnyeim - Már azt hittem lemondtál rólam. - bújok ölelésébe.

- Sosem mondanék le rólad! Gyere, menjünk be a házba! - fog karjai közé: amiért hálás vagyok, mert alig érzem lábaim - Hogy ébredtél fel? - kérdi, míg lefektet a kanapéra és mellém ül.

- Valakinek a vérétől. - kortyolok bele a bögre friss vérbe, mit nem rég adott.

- Vér? De hát..? Tudod hányszor próbálkoztam különböző vér típusokkal? Még a vámpírvadászok vérét is megpróbáltam, de semmi. És kié? Hisz a birtokon csak ketten vagyunk. - néz rám értetlenül.

- Nem tudom, Jungkook. Csak hallottam őket, még csak nem is láttam, de az egyik megsérült a koporsótól, mert a vére beszivárgott.

- Értem. Lehet pár suhanc volt, de őrülök, hogy újra velem vagy. - mosolyog rám kedvesen.

- Mit szólnál ünneplés gyanánt egy normális vacsorához? - élénkülök fel szinte teljesen, de Jungkook nevetése megállít.

- Nem szabad, Mark! Itt nem! Sosem tudhatjuk ki figyel minket. - mosolyog keserűen, ezzel lelombozva.

- Csak egy kicsit, kérlek! - nézek rá kérlelően, mi meg is teszi hatását.

- Jó, de csak egy kicsit! - emeli fel mutató ujját. Aha, még hogy nem szabad. Nekünk mindent szabad!