Egy Író feljegyzései

Egyformán

Egy rövid történet a gyerekoromból..... mikor valakivel akit nem is ismersz, egyformán jártok..

Nagyon sok évvel ezelőtt történ,1993 nyarán. Július volt. Faddon élek és az utcánk elején, csak páran voltunk lányok. Tehát elmondhatom, hogy fiúk között nőttünk fel. Szomszédaink: Ákos és Attila, testvérek. A történetem egyik része, Attilához fűződik szorosan, jobban mondva az új biciklijéhez. Alig vártuk, hogy vége legyen az iskolának, és belevetettük magunkat a nyári szünet nyújtotta élvezetekbe. Azóta már felnőttünk, ki, ki ment a maga útján, de elevenen él bennem, annak a nyárnak az emléke.

Minden azzal kezdőzött, hogy Attila Húsvétra új biciklit kapott a nyuszitól! Húsvét másnapján, átjöttek Ákossal locsolni, mondta, másnap menjek át, és nézzem meg, milyen ajándékot kapott a nyuszitól. Belegyeztem, gondoltam magamban mit nézzek egy új kisautón, vagy egy dömperen. Ákoson látszott, hogy neki egyáltalán nem tetszik a nyuszi hozta ajándék, mert ő nem kapott olyat. Ő még ehhez az ajándékhoz „túl kicsi". Persze neki is volt biciklije, de nem nagyfiús. A tavaszi szünet utolsó napján át is mentem hozzájuk.

- Na! Mutasd mi az a titokzatos ajándék, amit nem mondhattál el tegnap. – Persze Ákos ott pufogott a háta mögött, és sírásra görbült a szája.

- Na, gyere, itt van a szuterinbe. Még nem mert használni.

El nem tudtam képzelni, mit fog megmutatni nekem. Mindenre gondoltam, csak egyedül versenybiciklire nem. Még a szám is tátva maradt a döbbentettől. Bicikli, egy igazi versenybicikli, amire mindig is vártam.

- Kipróbálhatom? Na, légyszí hadd menjek vele egy kört?

- Szó sem lehet róla! Különben is lány vagy, és én sem fogom használni. – simogatta mintha cukorból lett volna. Megharagudtam rá, és ott hagytam. Nem is szóltam hozzá sokáig. Bosszúból mindig előttünk tekert vele. Teltek a napok, hetek, hónapok, míg végül beköszöntött a nyári szünet. Az én bánatom, hogy nem próbálhattam ki, nem enyhült. Csak a szívem sajogott egy bicikli után. Igaz, nekem is volt, de nem versenybicikli. Közben divatba jött a mountain bike, s azután fájt a szívem, Attila biciklije már nem is érdekelt. Úgy két hét telhetett el a nyári szünetből, amikor is csöngettek. Igaz új biciklit nem kaptam, helyette kaptam egy kuvasz kiskutyát, akit Plutónak neveztem el Walt Disney egyik meséjének szereplője után. Így kis ment a fejemből Attila és az ő biciklije. Én nyitottam ki az ajtót, döbbenetemre Attila állt az ajtóban a biciklijével. Csak álltunk némán, s megtört a jég. Attila és Ákos mindennap átjött hozzám, vagy fordítva, s így telt el a nyári szünet fele. Lassan beköszöntött Július vége. De a biciklire nem ülhettem fel. Egy szerda délelőtt történt minden.

Bicikliztünk, s hogy-hogy nem egyszer csak azt mondta nekem.

- Na, gyere, cseréljünk biciklit. Itt az enyém, próbáld ki. Én megyek a tiéddel, te pedig az enyémmel. – Odavoltam a boldogságtól. Nem sokáig. Oda-vissza tekertünk, míg nem egyszer csak az utcánk sarkánál a gyermekotthonnál eltanyáztam a biciklivel. Ráestem a bal kezemre, lehorzsoltam a könyököm, és perceken belül dagadni is kezdett. Sírtunk mind a ketten. Én a kezem miatt, ő a bicikliét siratta. De nem sokáig. Bicikli csere, és hajtottuk tovább, én pedig nem foglalkoztam a fájdalommal. Anyu kinézett az utcára, hogy merre lehetek, majd meglátta a kezemet, s összecsapta a kezét. Addig tartott a biciklizés, s kénytelen voltam bevallani neki, elestem a biciklivel. Irány az orvos, majd a gyermekkórház baleseti osztálya. Így történt, hogy 1993 nyarán gipszet kaptam a kezemre. Így hát lőttek a nyári szünetnek, legalábbis annak, ami még vissza volt belőle.

Mivel nem messze 5 perces útra lakom a Dunától, így nagyon sokat sétáltunk, és azokban az időkben még strandja is volt a falunak, szinte mindennap odajártunk fürödni, mert még lehetett. Így tehát a nagypapámnak még csónakja is volt. Egy vasárnap délután el is mentünk csónakázni. Mivel községünk üdülő település minden éven rengetek külföldi és magyar vendég nyaral nálunk. 93 nyarán sem volt másként. Szép lassan Gerjen irányába haladtunk, egyszer a távolból feltűnt egy másik csónak. Be is ért minket, mi egy kis pihenőt tartottunk útközben, s néztük a tájat. A csónakban négyen ültek, mi is négyen voltunk. Ők is megálltak, s több mindent kérdeztek, s kiderült tőlünk 5 kilométerre található, hozzánk tartozó Domboriban nyaralnak, Nagy Dunán keresztül eveztek Gerjenig s most visszafelé tartanak. A csónakban egy fiú ült velem egyidős lehetett. S néztük egymást, majd elnevettük magunkat, a többiek nem értették miért. Mindkettőnk keze be volt gipszelve. Ez nem is olyan furcsa, mindinkább az, hogy neki is a bal keze volt gipszbe, mint az enyém. gyors tudakozásba kezdtem.

- Neked miért van begipszelve a kezed? - kérdeztem tőle.

- Mert elestem biciklivel. A szomszédfiú új bicikliét próbáltam ki. És a tied?

- Képzeld! Én is kipróbáltam a szomszédfiú új bicikliét és elestem. Neked is a könyököd?

- Igen! Nekem Július végén törött el, egy szerdai napon! - mondta

- Nekem is!

- Ó! Milyen érdekes! - kiáltottunk egyszerre

Intettünk egymásnak és tovább eveztünk. Valahogymegmaradt ennek a nyárnak az emléke. Így történhetett, hogy 93 nyarán egyfiúval ugyanazon a forró Júliusi végi napon egyformán jártunk