Egy Író feljegyzései

Vörös hold

A férfi nem akart hinni a szemének, miután kilépett az udvarra, hogy kiálljon az autóval. Hajnalodott. Az egész udvart reggeli fényesség töltötte be. Az égbolton a csillagok furcsa mód fényesen világítottak, és a Hold óriási nagy volt. Túlságosan közel volt a Földhöz. Ilyet még sosem látott, így percekig csak az eget és a Holdat nézte. Távolból egy autódudája hallatszott és felriadt az álmodozásból, gyorsan bevágta magát az autóba és munkába indult. A megszokott útvonalon indult el dolgozni, ahogy minden hajnalban. A szeme nem szokott hozzá a hajnali ragyogáshoz. Kezét a szeme előtt tartott, így tudott csak vezetni. Mikor kiért a 6-os útra, Paks irányából földöntúli ragyogás töltötte be az egész tájat és az utat. Ezután olyat látott, mint eddig soha. A fények egyre élesebbé váltak, a Hold még óriásibbá duzzad. Megállt. Nem foglalkozott a mögött feltornyosult és dudáló autósokkal. Kiszállt az autóból, s látta, hogy a rá mérges autósok is ugyanígy tesznek. Mindenki az ég felé emelte a tekintetét. A különös fényt a Hold árasztotta magából, ami egyre jobban beragyogta a tájat. Döbbenetükre a Hold megindult az égbolton, egyesek felkiáltottak, és Istenhez kezdtek el imádkozni, mások Nostradamus nevét ordították.

– Megjósolta Nostradamus! Itt a világvége! Eljött a végítélet napja!

– A jel, mely elhozza a harmadik világégést!

Egyesek kiugrottak az autóból, őrjöngve hagyták el a buszokat, és rohantak a vesztükbe, autók ütköztek össze frontálisan. A férfi érezte, hogy ez a nap, nem olyan nap lesz, mint a többi. Beugrott az autóba és igyekezett minél előbb beérnie a munkahelyére. Valamiféle különös érzés bujkált benne, és nézte a különös pompában játszadozó tájat és a furcsa Holdat, amely oda-vissza vándorolt az égen. A sugarai teljes mértékben megbabonázták. Az érzés továbbra is ott bujkált benne, nem akart szűnni, és ott motoszkált benne azok a mondatok, amiket a megijedt emberek kiabáltak. Világvége, jóslatok, világháború kitörése. Lehet, igaz lesz, s az égi játék egy beköszöntő rossz előjele? Ez az egész nem ideillő, valami rossz.

Befordult a munkahelyére vezető útra, majd hirtelen fékezett, így majdnem belerohant az előtte álló autóba. Másik autó vezetője kint állt és az eget bámulta. A középkorú nő a munkatársa volt. A távolból autók fékcsikorgása, és az emberek megdöbbenő, riadt kiabálásai hallatszott. Végigmérte a kolléganőjét, most döbbent rá, milyen csinos asszony. Kellemes megjelenésű volt, kissé teltebb idomokkal áldotta meg a teremtő, az arcán ebben a földöntúli ragyogásban a szeplői ragyogtak az arcán, az orra kissé fitos volt. A nő nem nézett rá, ő csak az eget bámulta. A Hold középben állt és fogyni kezdett. A férfi hozzáfordult.

– Látod a Holdat és ezt a különleges fényjátékot?

– igen, látom. Valóban nagyon furcsa mindez. Ilyet még sosem láttam.

– Amikor befordultam a 6-os útra, nemcsak én, hanem sokan megálltak, és az eget nézték. Sokan ordítozni kezdtek, valakik a vesztükbe rohantak. Az ordítozók szerint megjósolta Nostradamus, itt a világvége, vagy kifog törni a harmadik világháború. E égi játék valami rossz kezdetét jelenti. Ezt érzem már vagy húsz perce. Mikor kimentem az udvarra, nappali pompában úszott az egész udvar, és idefelé vezető út is.

– Tudom. Majdnem az árokba borultam a fényjátéktól. De egyben egyet értünk. Valaminek a kezdete. Régóta mondom, hogy az emberiség megérett a végre. De azt kétlem, hogy a híres próféta megjósolta volna. Én nem hiszek az írásaiban. Lehet, hogy ez az utolsó beszélgetésünk. A Hold és a Nap, befogja kebelezni a bolygót. Valószínű, hogy ezek az utolsó perceink, és mi láthatjuk, ahogy meghalunk.

Majd a nő ránézett a férfire, a tekintetük találkozott A férfi nem szólt semmit. Erre gondolt ő is. Majd újra az eget kémlelték, nem tudták a tekintetüket levenni a Holdról. Nem tudja miért tette, de úgy döntött felveszi a különleges jelenetet. Ha nem élik túl, legyen az utókor számára, mi okozta a vesztüket. A Hold fokozatosan, lassú fogyásba kezdett. Jól kivehetőek voltak a felszínén található kráterek. A férfi érezte, hogy a kollégája egyre közelebb került hozzá. Mindkettőjüket határtalan boldogság járta át és nem féltek a közelgő veszedelemtől. Az arcukon túlvilági mosoly jelet meg, és boldogságban várták a véget. Merthogy bekövetkezik a vég, amit oly sokszor megjósltak, ahhoz nem volt semmi kétség. A Hold olyan gyorsan fogyott, hogy percekkel később csupán az egyik csúcsán világított. Valahol a távolban a templomtornya elütötte a hat órát a tájra éjszakai sötétség köszöntött be, vele együtt a néma a csend. Az emberek álltak, megkövülve és imádkoztak. Nem tudtak semmit csinálni, csak imádkozni. Félóra eltelte után a Hold ismét helyet változtatott. Most az erőmű felett foglalt helyet. És a Hold peremén megjelent egy aprócska vörösen izzó pont. Majd ismét ordítások hasítottak a csendbe.

– Meghalunk! Úristen mind meghalunk! Tanúi lettünk a Föld utolsó óráinak. A sátán markában vagyunk.

Valaki gúnyosan felhorkantott, valaki káromkodott, és ismét temetői csend köszöntött be. A vörös pontocska egyre jobban nagyobbodni kezdett, és vele együtt a Hold is duzzadni kezdett. Ismételten csend állt be. Már senki nem akart kiabálni, ordítani, csak néztek maguk elé, vagy a Holdat bámulták. Mindenki igyekezett megbékélni önmagával, a sorsával, volt ki gondolatban elköszönt a hozzátartozóitól, volt, aki telefonált. Mindenkiben tudatosult, hogy vég lesz mindennek. Tíz perc eltelte után az egész Hold vérvörösen izzott, és még nagyobbá vált, olyan közel került, ha az ember kinyújtotta volna a kezét, megfoghatta volna a Föld kísérőjét, az égbolt éppúgy vörösben játszott, mint maga a Hold. A vörös égbolton a csillagok felragyogtak és egyre közelebb kerültek a Holdhoz és az emberekhez, és mire felocsúdtak a látványtól, és szólni tudtak volna egymáshoz, az egész égbolt csillagostól és a vörösen izzó Holddal zsugorodni kezdett, újból éjszakai sötétségbe borítva mindent. Mire magukhoz tértek volna, hatalmas robbanás rázta meg az eget. Vörösen izzó pont elterült az égbolton, meteorzáport zúdítva a Földre. Az embereket az erős robbanás felemelte, leterített, nem volt többé gravitáció. A robbanás tizedmásodpercig tartott, ami épp elég volt ahhoz, hogy az embert eltűntesse a Föld felszínéről. A vörösen izzó Hold után a semmi maradt és a vérvörösben játszó égbolt.

>