Taboo *Hoseok FF* SZÜNETEL

Bevezető

Minden osztálynak meg van a maga története. A belsős poénok, a tanárok sajátos kikészítése, a puskázások, a selfiek, amikkel az osztályt díszítjük ki, és röhögünk magunkon vagy épp a régi emlékeken.
Második évemet jártam már a gimnáziumban. Kis létszámú osztály a miénk, mégis az egyik legszörnyűbb... Legalábbis a tanárok szerint. Minden tanár minimum egy keresztet vetett, mielőtt bejött hozzánk órát tartani. Pedig nem voltunk olyan rosszak, inkább csak hangosak, és szerettük mi tanítani egymást, és a tanárt is, például a selfizésre. Nem is értettem soha, mi ezzel a baj.

Mint művész osztály, sok óránk volt. Reggel nyolctól délután négyig koptattuk az iskola padját, és mi az állandó depresszió és komolyság helyett a viccelődést, a jó kedvet választottuk.
Elsősként rögtön egymásra találtunk. Nálunk is volt persze klikkesedés, de ez elenyészett, hisz mindenki mindenkit szeretett, és kiálltunk egymás mellett. Ha valaki felelt, az egész osztály súgott neki, a témazárókat együtt írtuk meg. Okos diákok voltunk, kreatívak és tehetségesek, talán, csak ezért nem szüntették még meg az osztályunkat.

A mai nap is ugyan úgy kezdődőtt, mint bármelyik.
Az osztályban ültünk, első órára vártuk a tanárt.
- Muti a házid! - vágódott le mellém barátnőm, és meg sem várva a válaszom, már ki is nyitotta a füzetem. - Hol a házi?
- Szerinted megcsináltam? -húztam fel a szemöldököm, mire Bae felnevetett.
- Jól van, mindig elfelejtem, hogy órán csinálod meg a matekot... Csak tudnám, hogy érted meg!
- Nem tudom. - vontam meg a vállam, a falnak dőlve. - Értem és kész.
- Tanultál bioszra? - váltott gyorsan témát.
- Persze. - bólogattam. - Felelünk, nem?
- Aham, mint minden órán. - biccentett Bae, majd mivel becsöngettek, vissza ült a helyére.

Én egyedül ültem, az utolsó padban. Szerettem egyedül ülni. A mellettem lévő helyre raktam a táskám, kint volt padon a kajcsim vagy az üvegem, volt hely a tankönyveimnek, füzeteimnek. Rettentően élveztem, hogy elfértem, és semmiért sem cseréltem volna ezt el.

Most is elől volt az összes könyvem, a színes ceruzáim, és egy lap, amire firkálgattam, mikor bejött az osztályfőnökünk, mögötte egy ismeretlen fiúval.
Kérdőn néztünk össze a lányokkal, páran már sugdolóztak is, vigyorogtak, mások meg pirulva nagy szemekkel nézték az új arcot.

Nem mondom, helyes volt. Frufruját a szemébe fésülte, így azt nem láttam, de szépen ívelt szája valamit megfogott bennem. Talán, pont az ilyen ajkakra mondják, hogy csókolni valóak?
A tanári asztal mellett állt, idegesen dobolt rajta, miközben a tanár kérdéseire halkan válaszolgatott.

- Hallod! - fordult felém Jihyo. - Ő az új osztálytárs.
- Volt már róla szó, hogy lesz új osztálytársunk? - kerekedtek ki a szemeim.
- Jaja, előző héten. - biccentett Jihyo, miközben Bae is hátra fordult hozzánk.
- Beteg voltam akkor. - dőltem hátra a székembe, keresztbe tett lábakkal. - Jó, hogy szóltok!
- Ha tudom, hogy helyes srác jön, tuti szólok! - kacsintott Bae, mire mind a hárman felnevettünk.

- Óra van, lányok! Mindjárt kérdezem a házit. - nézett ránk a tanár, mire halkan kuncogtunk tovább. - Jól van, Hoseok, azt hiszem mindennel megvagyunk.
- Köszönöm szépen. - hajolt meg az új fiú.
- Igazán nincs mit. Kérlek, foglalj helyet! - nézett körbe a tanár, és már meg is akadt rajtam a szeme.
- Ide nem ül! - ráztam meg a fejem. Mindenki felnevetett, csak a tanárnő ingatta a fejét. - Ez az én helyem!
- Nayoung, rakd össze a cuccaid! - intett nekem. - Az órán amúgy sincs elől a reggelid, vagy tévedek?
- Nem, Tanárnő! - válaszoltam monoton hangon, elpakolva mindent, ami nem kell az órára... A tanár szerint.

Az új fiúval összenéztünk, mire elmosolyodott, majd megindult felém.
- Tényleg ennyire unszimpatikus lennék? - ért a padomhoz, megtámaszkodva rajta.
- Nem erről van szó. - ráztam meg a fejem. - Az a bajom, hogyha ide ülsz, nem lesz helyem. - vallottam be őszintén, játékosan lebigyesztve az ajkaim.
- Próba időre ide ülhetek? Igérem, kis helyet foglalok csak el. - túrt bele a hajába, nagy szemekkel nézve rám.

Az előttem ülő lányokkal össze mosolyogtunk. Jó fej, így nem lesz vele probléma.

- Legyen. - adtam be a derekam. Valami megcsillant a szemében, majd lerakta a pad mellé a táskáját.
- Hoseok! - szólt a tanárnő, így mindannyian rá figyeltünk. - Mielőtt leülnél, kérlek, mutatkozz be!
- Rendben! - bólintott a fiú, majd az osztály felé fordult. - Jung Hoseok vagyok, 19 éves. Egy évig Amerikában tanultam, így vissza buktam.
- Mit tanultál? - kérdezték egy páran.
- Táncot. - felelte félénken, majd felnevetett. - Meg angolt, persze.
- Uuu, segíthetnél majd! - fordult felé Bae.
- Jaja, szörnyen táncol! - mondtam, mire Bae megütött.
- Az angolra gondoltam! - nyújtotta ki a nyelvét.
- Elég legyen már! - csapott az asztalra a tanár, így elhallgattunk. - Hoseok. Szeretnél még valamit mondani?
- Mmm, nem igazán. De örülök, hogy ebbe az osztályba kerültem. - ült le, ezzel befejezve a mondandóját.
- Miért nem a modern tánc szakra jelentkeztél? - suttogtam neki, mire rám nézett.
- Az nem igazán az én stílusom. - vonta meg a vállát. - Hip-hop, break, popping, azokat szeretem. - vigyorgott, teljes beleéléssel beszélve a kedvenc hobbijáról.
- Miért jöttél vissza? - kérdeztem újjabbat.
- A szüleim miatt.
Nem mentem bele a részletekbe, hisz úgy éreztem, érzékeny pontján találtam. Inkább témát váltottam, és egész órán másról beszéltünk. Például, hogy milyen Amerika, miket csinált ott, és megígértettem vele, tanít nekem pár lépést.
- Te is táncolsz? - kérdezte csillogó szemekkel.
- Nem. - nevettem halkan. - De van közöm a zenéhez.
Egy pillanatig gondolkozott, majd újra kérdésre nyitotta a száját.
- Milyen hangszeren játszol? - húzta fel érdeklődve a szemöldökét.
- Zongora, fuvola, gitár. - soroltam, mire kikerekedtek a szemei.
- Komolyan? De sportoltál valamit?
- Nem, miért? - fordultam teljes testtel felé.
- Sportos alkatod van, csak ezért gondoltam. - mondta, majd nem túl feltűnően, de végig mért.

Viszont én észre vettem, és az előttünk ülő lányok is kérdőn néztek hátra.
- Ezt most bóknak veszem. - kuncogtam. Megrezdült a telefonom.
- Annak is szántam. - könyökölt az asztalra, megtámasztva a fejét, engem szugerálva. Újra rezgett a telefonom. - Valaki nagyon keress.
- Óra van, nem vehetem elő. - végszóra, épp kicsöngettek, és már meg is rohamozták az asztalunkat.
Mindenki Hoseoktól kérdezett valamit, így, amíg nem velem foglalkoztak, megnéztem az üzeneteim.

Hat üzenet, mind osztálytárstól, és mindegyikben ugyan az állt: Tabu!

Drága Olvasóim!

Ma reggel arra keltem, hogy meg van a 100 követőm! Hát Úristen, de boldog vagyok!!! Sose gondoltam volna.
Nagyon szépen köszönöm, hogy ovassátok a ficijeim, hogy követtek, hogy kommenteltek.
Ti bíztattok az írásra!

Úgyhogy itt van a kövi ficim is (pár része már meg van írva, még nem tudom, hogy hozzam ;p)

Puszillak Titeket!