Taboo *Hoseok FF* SZÜNETEL

5. rész

- Kim Nayoung. - fogtam kezet az új tanárommal.
- Örülök, hogy megismerhetlek. - biccentett egyet. - Sokat hallottam már rólad, és, hogy mennyire tehetséges vagy.

Enyhén elpirultam, és aprót hajoltam köszönésképp.
- Igyekszem. - fogtam két kezem közé egy tincsemet zavaromban.
- Hallhatnálak játszani? - kérdezte hirtelen, mire meglepetten pislogtam kettőt, és bólintottam egyet.

Halkan kifújtam a levegőt, majd lenyomtam egy billentyűt. Aztán még egyet és még egyet.
A kedvenc dalomat játszottam, amit nem hazudok, ha azt mondom, hogy csukott szemmel is el tudok játszani.

Nosztalgikus érzések kerítettek hatalmukba, hisz ezzel a művel indultam az első versenyemen...

- Csak ügyesen, Nayoung! - guggolt le elém Apu, és megpaskolta a fejem. - Anyuval ott leszünk elől!
- Nagyon szeretünk, Kincsem! - ölelt át Anyu, amit nevetve viszonoztam. - Ha esetleg megijednél, csak nézz le ránk, oké? Ms. Lee is ott ül már!
- Rendben! - bólintottam egyet, majd körbe ugráltam a szüleimet. - Jaj, nagyon izgulok! Szerintetek lehetek első? - néztem Apuékra nagy szemekkel, mire összenéztek.
- Persze, Drágám! - mondta Anyu. - Csak játssz úgy, mint mindig! Szívvel-lélekkel! - simogatta meg az arcom.

------------

- Eh-ehz nem... Nem ér! - hüppögtem anyu vállán a verseny után.
Harmadik lettem, pedig nekem tapsolt a közönség a leghangosabban.
- Kicsikém, gyönyörűen játszottál, csak
- Csak rossz dalt tetszett választani a kis hölgy. - lépett mellénk egy férfi. Öltönyt viselt, ősz szakálla tökéletesen állt, haját hátra zselézte. Körszemüvege mögül lesett rám, így elengedtem anyut, és felé fordultam. - Amellett pedig, figyeljen oda jobban a pontosságra! Nem csúszhat el egy ütem sem, akkor sem, ha szerintünk az jobban hangzik. A következő versenyre kérném, tanuljon meg jobban összpontosítani, figyelni, és valami klasszikussal indulni!
- Pont az olyan emberek miatt tartunk ott művészetben ahol tartunk, mint Ön, Mr. Wang. - hallottam meg magam mögül Ms. Lee hangját.

- Hah! Már mindent értek! - horkant fel Mr. Wang, feljebb csúsztatva orrnyergén a szemüvegét. - Amilyen a tanár, olyan a diákja. Ms. Lee, kérem ne mondja, hogy a tanítványának az előadása összehasonlítható egy Beethoven előadással?
- Természetesen most még nem, Mr. Wang, de - itt mély levegőt vett, majd elszántan nézett a férfi szemébe -, ha hagynánk kibontakozni az új tehetségeket, lehet, hogy valamelyikük válhatna olyan nagy művésszé, mint például Beethoven.

Lenyomtam az utolsó billentyűzetet, majd a testem mellé csúsztattam a karomat.

Az az öregember a mai napig harcol ellenem és Ms. Lee ellen, nem véletlen, hogy egyszer sem nyertem még.
Ez az első pár versenyem után fájt, de végül bele nyugodtam, hogy csak második lehetek, és azóta egy dolog vezérel: az élvezet.

Mert annál szebb érzés nincs, mikor egy nehéz darabot, amit hónapokig gyakorlok, csiszolgatok, tökéletesítek előadhatom egy hatalmas közönség előtt.
Mindig, mielőtt lemennék a színpadról, végig nézem az emberek arcát.
Anyáékat, az ismerősöket, vetélytársakat, a bírákat, az egész közönséget. A mosolyuk, az elismerésük, a taps, mind-mind a szívemig hatol, és arra ösztönöz, hogy újra és újra induljak a versenyeken.

- Nagyon ügyes vagy! - tapsolt meg az új tanárom, aki időközben mellém sétált. - Egy csomó érzést közvetítesz a daloddal, és ez tetszik! Szerintem, könnyen tudunk majd együtt dolgozni.
- Azt én is remélem. - álltam fel, majd hajoltam meg a férfi előtt.

- Jól van, Drágám. Mára ennyi volt. - paskolta meg a vállam Ms. Lee. - Meg van, hogy melyik művel indulsz?
- Még gondolkodom rajta. - sütöttem le a szemeim. - Öt darab közül vacilálok.
- Mi lenne, ha... - szólalt meg Yoongi, majd a táskájából kihalászott pár darab kottát, és nekem adta. - Ezeket is megnézhetnéd, és amelyik megtetszik, berakhatnád a listádba. - ajánlotta fel, én pedig rábólintottam. Végülis, nem baj, ha több választék van.