Taboo *Hoseok FF* SZÜNETEL

7. rész

- Pont az ellenkező irányba laksz, mint én. - állapítottam meg, mikor már a buszmegállóban álltunk Hobival.
- Elég messze mind a sulitól, mind belvárostól. - húzta el a száját. - De nem sokáig.

Ez fel keltette az érdeklődésem.
- Költöztök? - kérdeztem.
- Csak én és anyu. - mondta halkan.
- Hogyhogy? - nagyra nyíltak a szemeim.

Megrázta a fejét, majd a túl oldalra mutatott.
- Integetnek a lányok, úgyhogy köszönj nekik vissza. - nevetett fel.

Oda fordultam. Két lány, akikkel együtt járok karra kalimpáltak felénk, úgyhogy mielőtt a közeledő busz eltakarta volna őket előlem, vissza integettem nekik.

Hobi tényleg nagyon messze lakott az iskolától. Vagy egy órára, három átszállással, és nagyon sok sétával.

- Hogy találtad meg pont a mi sulink? - kérdeztem, mikor bekanyarodtunk egy utcán.
- Igazából anya találta. - gondolkozott el, az ég felé emelve fejét. - Mikor vissza jöttem, és kiderült, hogy évet kell ismételnem, megmondtam, hogy nem vagyok hajlandó abban az iskolában maradni. Az egyel alattam lévők idióták, az osztályom pedig biztos gúnyolt volna. Így anya új iskolát keresett nekem, végül kiválasztotta az első művészetit, amit talált. Így kerültem ide. - A végén rám nézett, és elmosolyodott. - Baj?

- Mi lenne baj? Hogy nálunk kötöttél ki? - kérdeztem, furcsán méregetve a fiút, aki bólintott. - Nagyon lüke vagy! Minek kérdezel ilyeneket?

- Te mondtad, hogy egy baj van velem, mégpedig az, hogy osztálytárs vagyok... Gyere, itt lakom. - fordult egy társasháznak a kapujához. Elővette a kulcsát, és kinyitotta a kaput, majd előre engedett.

- Milyen szép házatok van! - néztem körbe, figyelmen kívül hagyva az előző válaszát. A szívem zakatolt és lángolt a fejem. Nem akartam tovább boncolgatni ezt a témát.

Hobi bezárta a kaput, majd a kulcsomóját forgatva az ujja körül indult el a harmadik házhoz.

Ahogy követtem, feltérképeztem a helyet. Világos szürke volt a társasházuk, sötétkék tetővel és ajtókkal. Minden házhoz egy-egy parkoló járt, közöttük kicsi fenyőfák álltak. Minden ablakban különböző aranyos karácsonyi díszt raktak.

Sose értettem, hogy novemberben miért kell előre díszíteni, de most csak arra tudtam gondolni, milyen hangulatos is itt minden.

Az egész környék bájos volt és barátságos. Családoknak tökéletes, akik a városi zsivalytól távol szeretnének maradni.

- Hobi! - szólítottam meg az előttem álló srácot. A kulcsaival szenvedett, de egy pillanatra felém nézett a neve hallatán. - Kiskorod óta itt laktok?

- Igen. - biccentett. - Nővérem volt két éves, mikor ide költöztek anyáék. Én már ide születtem. - Ekkor kinyitotta az ajtót, és előre engedett.

- Milyen udvarias vagy. - jegyeztem meg huncutul.
- Dicséretet érdemlek ezért? - kérdezte, neki dőlve az ajtófélfának.

- Anyukád érdemli a dicséretet, nemáh! - sikkantottam fel, mikor hirtelen neki ütközött a lábamnak egy barna-fehér szőrgombóc. - Kis kutya! - guggoltam le a csöppséghez, aki a térdemre rakta a mancsait, és hangosan ugatva csóválta a farkát. - Ajj, de kis édes! Egyem a lelked, te cukker! Hát hogy hívnak?

- Mickey. - szólalt meg mögöttem Hobi nevetve.
- Még a nevedtől is kihalok! - kuncogtam a kutyus buksiját simogatva. - De miért nem hallottam még rólad a gazdádtól? - álltam fel, kérdőn nézve Hoseokra.

- Sokat nem tudsz még, nyuszi. - kacsintott rám. - De mindent a maga idejében.
- Értem. - bújtam ki a cipőmből és a kabátomból. - Szavadon foglak!