IceBird Alchemist

5

Reggel Suzy édes hangjára keltem.

- Melany, ébresztő! Kész a reggeli! - suttog, és kicsiket lök rajtam, hogy felébredjek. - Figyelj, Ed azt mondta, ha nem megyünk le pár percen belül, ő jön fel egy nagy vödör vízzel, amivel felébreszt téged.

Őszintén szólva, éjszaka nem is vettem észre, hogy elaludtam, hiszen annyira elgondolkoztam, mi fog ma történni, hogy csak úgy elnyomott az álom.

Pillanat alatt nyitom ki a szememet, és ülök fel az ágyon. Rossz emlékek kötnek a hideg vízzel ébresztéshez. Még mindig kirázz a hideg, ha vissza gondolok.

- Végre. - mosolyogva áll fel Suzy az ágyam mellől és meghúzza a lófarokba kötött, vállig érő szőke haját. A táskámhoz lép és elkezd kutakodni benne. 

- Tudod, én is elő tudom szedni a holmijaimat. - mondom neki, miközben egy hatalmas ásítást próbáltam legyűrni.

- Az sokáig tartana. - Félig a táskámban van, és úgy legyint nekem. - Itt is van. Össze fogunk öltözni. - Lerakja az ágyamra a ruhát, rám mosolyog majd kiment a szobából, ami egyébként is közös. 

Az ágyon heverő póló és a sípcsontig középig érő nadrág, feszülős, hogy könnyebben tudjak benne mozogni, ugrálni és kitérni a támadások elől. A póló színe piros, míg a nadrágé fekete. Ha az emlékezetem nem csal, akkor Suzyn pont ellenkezőleg vannak a színek. 

Felöltözök, a hátam közepéig érő hajamat összekötőm, majd nagy lendülettel indulok le az ebédlőbe enni. 

Itt vagyunk azon a helyen, ahol az írásbeli, és most az eredményhirdetés történik. Mindenki oda ült le ahova először ült le, így megint a közelünkben tartózkodik a Szőkeség. Az ujjaimat idegességtől ropogtatom és ezen felül a lábam dobogásával zavarom a többieket, az amúgy néma csendes teremeben, ahol csak az óra kattogását lehet hallani. 

- Figyelj kicsi lány, - Szőkeség hátrafordul és próbál nem megölni a szemével, kevés sikerrel, - értem, hogy ideges vagy, de nagyon zavaró az, hogy itt ropogtatod az ujjaidat.

- Értem, bocsi. - nagy önfegyelemmel megállítom a lábam dobogását és az ujjaim hajtogatását. 

De az idegességem még mindig nem maradt el. 

- Te nem vagy ideges? - Suzy megböki hátulról Szőkét, ő meg vigyorogva néz rá. Persze az elöbb meg tudott volna ölni a tekintetével.

- Sose vagyok ideges, főleg ilyenen nem, hiszen tudom, hogy jó lett a tesztem. -Látszik rajta, hogy ideges. a pólója alja teljesen össze van gyűrve, mert azt hajtogatta eddig.

- De nem volt nehéz neked az a rész, ahol a kimérákról kérdeztek? - Tele kíváncsisággal, és vidámsággal tette fel ezt a kérdést Suzy, de nem gondolt arra, hogy ezzel az egy kérdéssel fogja elrontani az életkedvemet.

Hiszen, én egy kimérás kérdést sem olvastam! Hogy lehettem ennyire idióta?

- Volt kimérás rész?! - felkiáltok, nem törődve a megrovó pillantásokkal.

Legtöbben elkezdenek pusmogni, sutyorogni, míg Suzy meglepődve pillant rám.

- Az utolsó oldalon volt. Ahol sok pontot lehetett szerezni. - suttogja. A padra hajtom a fejemet és sok motyogás hagyja el a számat, amikben átkozom a lapokat, és főleg az én figyelmetlenségemet, hogy nem néztem át többször a feladatokat. Így érthető, hogy miért hittem azt, hogy időben végeztem.

Nagy ajtó csapódás zavarja meg az én szitkozódásomat, amin Elícia lép be egy lappal a kezében.

- Örvendek minden írásbelin részt vett embernek! Ami ezen a lapon áll, az szent és sérthetetlen. - Felemeli a lapot hogy láthassuk. Minden ember visszafojtott lélegzettel várja a következő mondatokat.  - Akiknek a nevét felolvasom, azok nem feleltek meg a követelményeknek. - Kérlek, csak ne én legyek az, kérlek, kérlek. - Donnie Marshall, - kis hatásszünet - David Rogers, és Barbara Shefs. Kérlek szépen távozzatok innen. - A szívemről mintha egy mázsás súly került volna le. Nagy levegőt veszek be- majd ki fújom a levegőt. Majd mindenkire egy pillantást vetek és keresem azokat, akiknek most el kellene innen menniük.