IceBird Alchemist

2

Végre vége! 

Vége annak, hogy apa, Edward Erlic a híres acél alkimista, és a testvére Alphonse Elricnek a kiképzése, hogy rendőri alkimisták legyünk. Suzy Elricel, Al lányával, fogok vizsgázni bent a központban. Persze az Elric fivérek kíséretében.

A kiképzésünk fárasztó volt lelkileg, s mint testileg is egyaránt. Nem kegyelmeztek nekünk, sose. Jó, volt egy-két kivétel, mint amikor anyáéknak sok rendelésük volt az auto mail szervizben, így nem tudott főzni nekünk, ezért mi főztünk Suzy-val és ezzel megúsztuk az az napi edzést! Minden nap három óra önvédelmi óra volt, majd két óra magolás és ezek után jöhetett az alkímiai óra, ahol az alkímiánkkal kellett különféle dolgokat csinálni, készíteni. Mit ne mondjak, voltak olyan kérések is, hogy darabolva vigyem nekik oda a jeget. Egy egyszerű kérés volt, de amíg mi szenvedtünk, addig ők limonádét szürcsölgettek a napozóágyban a feldarabolt jegemmel. Szép kis szülők, mi?

De nem a múlton kell most agyalni, hanem a mai napon, hogy mi fog most történni. És most eléggé "szomorú" jelenetnek kellene lennie, mivel anyával hagyjuk a húgomat Ninát és most fog kiderülni, hogy a négyéves munkánk Suzyval elvesztegetett idő volt-e.

- Vigyázzatok magatokra! - mosolyogva csókolja meg apát, aki pirulva de visszacsókolja. Oda megy Al bácsihoz és szoros ölelésbe vonta. - Figyelj Edre!

- Ki az, akit egy gyerek, gyerekesnek hív? - vörös fejjel, kiabálva és kezet lóbálva néz anya felé.

- Jajj bátyus... - mondja Al mosolyogva. A társaság csak nevet, míg a vonatot induló síp meg nem szólal.

- Indulás! - kiáltom el magamat majd oda szaladok Ninához és anyuhoz és megölelem őket.

Kicsit hiányozni fognak, hiszen anya főztje a legfinomabb.

Megfordulok és a peronról a vonatra ugrok, ami lassan, de elkezdett indulni. Megfogom a korlátot, megfordulók és mosolyogva integetek az itthon maradt két személynek.

Kifújom a bent tartott levegőmet, majd ahhoz a boxhoz sétálok ahol Suzyék vannak. A vonat rázkódik és hangosan gurul a központi város felé. Helytől helyig sétálok és fogódzkodók, nehogy elessek, de még így is beleütközők egy barnás-fekete hajú gyönyörű nőbe.

- Elnézést. - mondom neki rá nézve, ő mosolyogva ment tovább. Volt a nőben valami furcsa kisugárzás amit még sohasem éreztem. Olyan félelmetes, veszedelmes és végtelen erő. Utána nézek, hogy jobban szemügyre vegyem, de semmi. Eltűnt. Mintha ott se lett volna.

Suzy elé és Al bácsi mellé ülök le a legszélén.

- Annyira várom már Gracia almás pitéjét, az övé a legfinomabb. - mondja Al, és olyan érzésünk lett, mintha nem itt lenne, hanem Graciaék konyhájában egy tányér pitével. Még a nyála is kicsordult.

- Igen. Elícia is ott lesz az írásbeli vizsgákon, ő lesz a felügyelő. - beszél apa hozzánk. Al bácsi kivételével, mert ő még mindig az álomvilágban van. - Maes Hughes, hogy örülne neki, ha tudná, hogy a lánya az ő nyomdokaiba lépett. - mosolya szomorúvá vált.

- Akkor nagyon fog minket figyelni. - Húzza el a száját Suzy.

- Mi a gond ezzel? Úgyis mindent tudsz, hiszen az Elric fivérek készítettek fel minket. - oldalba lökőm, hogy jó kedve legyen. Egy kis mosolyt küldött felém.

- Hééé! - egyszerre néznek felénk a két aranyhajú és aranyszemű testvér.

Nem tudom, hogy apáék milyenek lehettek gyerekkorukban, de én nem tudnám róluk képzelni, hogy bármi olyat tettek volna, amivel bántottak volna mást. Kedvesek, segítőkészek, viccesek... Én szívesen megismertem volna őket mikor annyi idősek lehettek, mint én. Bár nem nagyon harcolnék akkor vele. Al elmondása szerint, még nála is jobb alkimista volt, és Alphonse bácsi elég jó, meg kell hagyni.