IceBird Alchemist

1

Úgy 13 éves lehettem mikor a konyhában elkezdett csörögni a telefon. Anya mosolyogva szólalt bele.

- Elric lakás. - Anya hallgatott, majd nagyot sóhajtva hívta apámat. - Edward téged keresnek. 

Anya visszajött segíteni nekem, almás pitét csinálni, Alphons bácsiéknak, miközben apa mérgesen hallgatja a telefont. Felvágtuk az almákat és egy nagy tálba helyeztük őket

- Most? Mustáng tudja jól, hogy nincs.... - apa elhallgatott. Majdnem széttört a kezében a telefon, úgy szorította. A telefonból jövő hang eléggé mérges lehetett mert még én is halottam, többé-kevésbé amit mondani akart. - Rendben. - Válaszolta sóhajtva majd letette. 

Mosolyogva fordult felénk.

- A kedvencem. - mondta apu, átnyúlt köztem és anyu közt és egy falat almát vett el a tálból. 

- Az a pitébe kell! - szóltam rá mérgesen. Felnevetett és megsimogatta a fejem tetejét.

- Hol a húgod? - kérdezte anya, miközben a tésztát keverte be a pitéhez.

Megrántottam a vállamat. 

- Azt mondta, hogy ő akarja apa következő lábát csinálni. - Nem értettem, miért szereti ennyire a húgom az auto mail-eket. Csak egy rakat fém és drót. Én jobban szerettem azt, mikor Alphonse és a fia, Jay, alkímiát használnak.

A szüleim csak kuncogtak. Anya és én a sütit folytattuk, míg apa az asztalt próbálta megcsinálni, nem sok sikerrel.

Apa és Alphonse a központi városba mentek, Roy Mustang kérésére, vagy parancsára. 

De! Egy hét elteltével visszajöttek! Bár késő este van, és nekem már rég aludnom kellett volna, de fent maradtam, hogy apának köszönni tudhassak. 

Most anyával az asztalnál ülnek és halkan beszélnének, mintha valami titkos dolgot mondana el anyunak. Apa aggódó arccal könyököl az asztalra, anya kezét szorongatva. Anya is hasonló arcot vágott, mint apa, de anya néha rá mosolygott, hogy mutassa, ő mellette áll. 

A lépcsőfordulóban állok és hallgatom a beszélgetésüket.

- Mustang, azt szerette volna, hogy én tanár legyek az új alkimista iskolában. - Sose hallottam még alkimista iskoláról, apa és Al is maguktól tanultak, vagyis Izumi volt a tanáruk. De sose mesélte, hogy létezne alkimista iskola. - Mivel egyre kevesebb alkimista szeretne a rendőrséghez állni, így szeretné biztosítani a rendőrségen, hogy legyen elég alkimistájuk. Így egyre kevesebb követelményt kérnek. 

- És miért pont téged és Alt? - kérdezi anya.

- Mivel mindkettőnknek családja van, így tudja, hogy nem szívesen megyünk el veszélyes küldetésekre. Főleg én nem, mert már nem tudok alkímiát használni. Így gondolta, hogy legalább ennyivel támogassuk Amestrist. Mekkora hülyeség! - Kezébe temette az arcát és tovább folytatta. - Azt is mondta, ha nem lesz elég alkimista az őrsön, akkor kénytelenek lesznek a volt alkimistákat, vagy a gyerekeiket behívni szolgálatba. - Anya a szája elé helyezte a kezét és könnyes szemmel nézett apára. 

Mi azzal a baj, ha valaki a rendőrséghez akar beállni? Én is oda szeretnék menni, bár ezt a dolgot még nem mondtam el nekik.

- És ez nem minden. - sóhajtott fáradtan apa. - Olyan dolgok történnek mint, amikor King Bradley hatalomhoz jutott. Vagyis csaták, harcok folynak az ország majdnem minden határánál. - Lejjebb léptem egy fokkal, hogy jobban láthassam apáékat, de a lépcső megnyikordult. 

Apa és anya egyszerre kapták rám a tekintetüket, én meg, megijedve felfutottam a szobámba. Tudtam, hogy nagyon rossz dolgot tettem, de már nem volt visszaút. 

És ott, Resembulban, a szobámban megígértem magamnak, hogy megfogom védeni a szeretteimet. Bármi áron!