Szökés

2, A nem ismeretlen idegenek

  Mikor magamhoz tértem az első dolog, amit észrevettem, hogy már nem fázok. Egy széken ültem. Amikor meg akartam fogni a homlokom, megnézni mennyi ideje lehetek itt, rájöttem, hogy a csuklóm hozzá van kötözve a szék háttámlájához.

Ösztönösen elkezdtem cibálni a kötelet, de az nem engedett. Nagy tehetetlenségemben körülnéztem a szobában. Egy ágy, egy asztal és egy szekrény volt benne (és persze én).

Ekkor jutott eszembe, hogy nincsen rajtam se a köpeny, se a tarisznya. Sehol se láttam. Gondolkoztam, mivel tudnám kiszabadítani magam. Talán, ha megpróbálnám kioldozni vaktában a kötelet... . Az ujjaimmal megpróbáltam elkapni a kötél végét, kicsi az esély rá, hogy masnira kötötték, de ha mégis, akkor talán el tudnám magam oldozni. De hiába próbálkoztam, nem értem el.

És ekkor vettem észre valamit, ami eddig teljesen elkerülte a figyelmemet. A szag. Igaz, csak enyhén, de az az enyhe halálszag is tisztán kivehető volt. Erre már a veséim is megfájdultak, pedig csak akkor szokták ezt csinálni, ha okkal félek. [(amúgy, figyeled azt a megszemélyesítést XD)]

Már elfogott a remegés, amikor egyszer csak a kötél végét éreztem az ujjaim között. Óvatosan meghúztam reménykedve, hogy nem bonyolították túl a megkötözésemet. Nem. Alighogy meghúztam, a kötél máris lazulni kezdett.

Miután leszedtem a csuklómról a kötelet az ajtóhoz mentem, de mint sejtettem, zárva volt. Az ablakkal is próbálkoztam, de ott sem jártam nagyobb sikerrel. Úgyhogy jobb terv híján az ajtóhoz mentem és hallgatóztam. Időközben eszembe jutott, hogy a zoknimba rejtettem a konyhakést. Előhalásztam és a pulóverem zsebébe tettem. (Ki tudja, ki nyitja ki azt az ajtót.)

10 perc sem telt el, és lépteket hallottam. Gyorsan az ajtó mögé bújtam és reméltem, hogy nem vesznek észre. Mikor benyitott az idegen, egy pillanatra megállt, majd odament a székhez.

Kihasználva, hogy háttal van, kiosontam a folyosóra és ott rohanni kezdtem. Nem tudtam hová, vagy hogy merre, csak szaladtam. Felrohantam a lépcsőn, majd balra fordultam. Egyszer csak egy alak sétált ki az egyik ajtón előttem úgy hat méterre. Miután észrevett, elállta az utat. Még időben le tudtam fékezni és tőle úgy 20 centire álltam meg. Amint megálltam, gondolkodás nélkül megfogtam két oldalról a vállát és elkezdtem vele forogni (konkrétan helyet cseréltünk). Majd ismét futásnak eredtem.

A folyosó végén kettéágazott az út, jobbra és le a lépcsőn. Ha jobbra megyek, zsákutcába kerülök, szóval elkezdtem lefelé rohanni. Amint leértem körül se néztem csak futottam valamerre, de igazából fel sem fogtam, hogy merre megyek. Futás közben hátranéztem, hogy követnek-e, de a folyosó üresnek tűnt. Ekkor nekimentem valaminek. Az ütközés miatt a padlón kötöttem ki.

- Ember, te hülye vagy?!- Kiabáltam miközben próbáltam feltápászkodni és jobban szemügyre vettem, hogy mégis ki volt az a bitófára való bitang, aki így elállta a menekülési útvonalam.

Talán szebben kellett volna fogalmaznom. Az alak, akit éppen az imént minősítettem silány gondolkodásúnak egy magas, öltönyös, arc nélküli férfi volt. Slenderman.

Miután sikeresen túltettem magam az első szívrohamon, gyorsan felkeltem. Az egyik csápjával karon ragadott és elkezdett vezetni (inkább vonszolni), le a lépcsőn. Mennyi lépcső van ebben a házban??? Igyekeztem megnyugtatni magam, miközben a fejemben teljes káosz volt.

Az fejemben lévő sok hang egyszerre kezdett el beszélni. Az egyik próbált megnyugtatni, a második kijelentette, hogy ,,mindmeghalunk", míg a harmadik azt javasolta, hogy vegyem elő a kést és védjem meg magam, a negyedik pedig azt mondta erre, hogy nem ő az egyetlen ember a házban, szóval ez fölösleges. A többi meg halkabb volt és nem is igazán figyeltem rájuk. Miközben mentünk a folyosón egyszer csak egy sárga kabátos, fehér maszkos úriember éppen velünk szembe jött. Csak most jöttem rá, hogy vele keringőztem a folyosón.