Néhány óra múlva, abba tudtam hagyni a sírást, de az a felemésztő érzés még mindig nem tűnt el. Nem akartam, hogy a többiek meglássák, hogy sírtam, vagy hogy egyáltalán szomorú vagyok. Kinéztem az ablakon és láttam, hogy már besötétedett.
Felkapcsoltam a villanyt és kiosontam a folyosóra és bementem a fürdőszobába megnézni, mennyire vörös a fejem. Fehér bőröm volt és vörös hajam. ÁH. Persze. Mit is vártam. A tükör most sem az igazat mutatta. Hogyan lett volna a sötétbarna loboncomból egyszerre égővörös frizura?
Inkább visszamentem a szobámba és lekapcsoltam a lámpát. Így legalább kívül-bellül sötétség van. Elkezdtem gondolkodni, vajon hogyan tudnék megszökni. Alig 2 perc elmélkedés után már tisztán hallottam a hangokat.
-Miért akarsz megszökni? Ha elkapnak vagy visszahoznak, vagy megölnek. Ezért teljesen fölösleges vásárra vinned a bőröd.
-Hékás, lehet, hogy te nem szereted a hazádat, de attól még mi igen.
-És hogyan akarna meglógni? Ezek ismerik az erdőt, de mi nem. És mikor is lógna meg? Ha este szökik meg sikeresen, halálra fagy. De ha reggel akkor 10 perc alatt elkapják!
-Nem kapják el, ha ügyes. Mégpedig nem akárkiről beszélünk, hanem Dalmáról. Ha már ezt a 16 évet túlélte a Creepypasta-k meg sem kottyannak neki.
Hát igen. Ilyenkor általában ők beszélnek, én pedig hallgatom őket.
-Amúgy észrevettétek, hogy nem is értünk az asztalhoz, amikor remegni kezdett?-szólalt meg egy harmadik hang.
-Hülye vagy!-válaszolta a másik kettő egyszerre.
-Mondják ezt azok, akik nem tartják tiszteletben azt, hogy mások aludni akarnak.
Itt már teljesen megfájdult a fejem. A vesefájást még kibírom, de a fejfájással vegyítve már nem. Kéne egy kis fájdalom-csillapító. Eszembe jutott a pálinka, de inkább a gyógyszerek mellett döntöttem.
Óvatosan kiléptem a folyosóra, majd a vaksötétben elindultam a konyha irányába. (Nálunk ott vannak a gyógyszerek, lehet, hogy itt is.) És ha már ott vagyok valamit ennem is kéne. Mikor már a földszintre értem tovább akartam menni, de valami visszatartott.
-Na, mi lessz?
-Szerintem kerülnünk kéne.
-Mit?
Nem akartam megint vitát, szóval rögtön oldalra léptem és mentem tovább. Azaz csak mentem volna, ha hirtelen nem lógok fejjel lefelé. Valami csápszerűség a bal bokámra fonódott és ebből már sejtettem is, hogy ki lehet az.
-Tegyél le!-suttogtam kicsit ijedten, de határozottan.
-Szökni próbálsz?-kérdezte Slender, mire megráztam a fejem, minden lelkifurdalás nélkül. (Mondjuk fölösleges volt, hiszen a vaksötétben aligha látta.)
-Nem.-feleltem végül.-A konyhába indultam.
-Miért?-kérdezte gyanakvóan.
-Eskü nem azért, hogy egyek.-mondtam szarkasztikusan.-Lennél szíves letenni?
Hát a letétel nem jött össze, ugyanis csak simán elengedett, a gravitációra bízva engem. Nem akartam a közelében lenni, szóval amint megtaláltam a konyhát, felkapcsoltam a villanyt, de sajnos nem akart felszívódni. Sejtettem, hogy amikor a szökésemről beszéltem, bogarat ültettem a nem létező fülébe, de azt nem hittem volna, hogy ennyire óvatos lesz. Főleg úgy, hogy ismerjük is egymást.
Kivettem a hűtőből két tojást, annak reményében, hogy rántottát vacsorázok úgy éjfélkor, de minden egyes mozdulatomat figyelte, ami egy eléggé idegesített.
-Biztosra akarsz menni, hogy nem szökök meg?-kérdeztem, miután letettem a konyhapultra a tojásokat.
-Igen.
-Akkor miért nem kéred meg az egyik proxy-dat, hogy tartson szemmel?-kérdeztem. Szerintem bárkit is bíz meg a feladattal, ugyanúgy fog figyelni, mint most ő. De az nem zavarna annyira.
-Zavar, hogy itt vagyok?
-Ez a te házad. Nincs jogom hozzá, hogy azt mondjam, igen. És igazából csak az zavar, hogy bámulsz.-mondtam végül.
-Furcsa. Amikor az álmaidban kísértelek, nem vagy ilyen ideges.
-Észrevettem.-mondtam barátságtalanul.
Megsütöttem a rántottát és elkezdtem enni. Evés közben kinéztem az ablakon, majd elkiáltottam magam.
-HAVAZIK!!
-Nem láttál még havat?-kérdezte értetlenül.
-Nem, csak nálunk nagyon ritkán esik. Fagy és eső bezzeg van.-válaszoltam.
Sajnos a kiáltásom után fél perccel Jeff jött le, fáradtan.
-Mi a faszért kell az éjszaka közepén üvöltözni??-kérdezte dühösen.
-Kérsz rántottát?-próbáltam elterelni a gondolatait.
Úgy nézett rám, mint egy idiótára.
-Most komolyan azért kiabáltál föl az éjszaka közepén, hogy megkérdezd kérek-e rántottát?
Slenderman időközben eltűnt. Remélem, ma már nem találkozok vele.
-Igazából fájdalomcsillapítóért jöttem le. - Válaszoltam.
-Ott van a szekrény tetején. De ha még egyszer fölébresztesz, neked már nem lesz szükséged rá.-fenyegetett meg. Majd felment.
Megvártam az ajtócsukódást, majd körülnéztem, hogy tiszta-e a levegő. Mikor megbizonyosodtam róla, hogy igen, felálltam egy székre és leszedtem a dobozt, amiben a gyógyszerek voltak.
Letettem a pultra és elkezdtem nézegetni, hogy mi-micsoda. Találtam köztük nyugtatót, hasmenés elleni szert, vitaminokat, altatókat, (néhány mérget) és fájdalomcsillapítókat Megkerestem a leggyengébbet, majd bevettem egyet.
Már raktam volna vissza a dobozt, amikor a hang rám üvöltött.
-MÉGIS MIT MŰVELSZ???!!!
-Visszarakom a dobozt a helyére. Baj?-válaszoltam (gondolatban) riadtan.
-Igen! A menekülés kulcsa van a kezedben!
-Mi van???
-Gondolkozz!-mondta már vidáman és csaknem énekelve.
Alig hogy kimondta már rájöttem, mire gondolt. És már a szökésem terve készen is volt...
VOCÊ ESTÁ LENDO
Szökés
Não FicçãoDalma már napok óta járja az amerikai sztrádát és próbál hazajutni. Egyszer, amikor egy erdőn megy keresztül néhány ember foglyul ejti és nem hajlandók elengedni. Az ismeretlenekről kiderül, hogy mégsem annyira ismeretlenek, de Dalma minden áron el...