I love you dangerously | BEFEJEZETT |

13.fejezet

-Draco…én nem is tudom így hirtelen, hogy mit mondjak…-szólt bizonytalanul Hermione, miközben a csillogó,
szürke szempárat fürkészte. A vallomás hatására hatalmas gombóc nőtt a torkában, amit nem tudott lenyelni és
egy szót sem tudott kinyögni a döbbenettől. A varázsló gyengéd félmosollyal az arcán várt a talán minden követ
megmozgató és az ő életét megváltoztató válaszra.-Én azt hiszem..-folytatta halkan a boszorkány, amikor az ajtó
csattant és egy élénk női hang járta át a hűvös, hajnali városrészt.-Hermioneee, most, hogy végeztünk gondoltam
át jöhetnétek hozzánk mielőtt még elindulnátok vissza Párizsba..még beszélgethetnénk kicsit..ha van
kedvetek…-fejezte be elhalkulva Ginny Potter a mondandóját, amikor két tágra nyílt, rámeredő tekintet nézett
vele farkasszemet.-Valamit megzavartam?-kérdezte mit sem értve.
-Nem!
-Igen!-hangzott szinte teljesen egyszerre a két eltérő válasz és az utóbbi, talán mondanom sem kell, Draco
Malfoy száját hagyta el. A két fiatal először egymásra, majd újra a vörös lányra néztek és Hermione arcán-
mintha semmi sem történt volna-élénk mosoly jelent meg.-Semmi gond Gin, menjünk!-válaszolt, majd miután
Ginny biccentett és visszasietett az épületbe, közelebb lépett a vele szemben álló férfihoz és gyengéden a fülébe
suttogott.-Erre még később visszatérünk.-Draco testén hideg futott át, ahogy a boszorkány szája enyhén érintette
a nyakát, majd amikor a mondat egésze elhagyta a száját, lassan eltávolodott a szőkétől, halvány félmosolyt
küldött felé és barátnője után indult. Draco Malfoy pedig ott állt egy londoni vendéglő teraszán, teljesen
zavarodottan és sokkoltan. -----------------
Miután utolsó napjukat is kiélvezték Angliában, a fiatalok visszatértek Párizsba. Napok teltek el, majd hetek.
Rengeteg időt töltöttek együtt. A munkahelyen. A városban. A lakásukban. Sokat nevettek és boldogok
voltak..igazán boldogok. Az együtt töltött idő alatt nem volt semmi, csak ők ketten és a fehér bőrkanapé,
amelyen egymás karjaiban ültek. Az idő és a tér megszűnt létezni és valami más lépett előtérbe. A vonzás…A
vonzás, amely kettejük között állt fenn és napról napra egyre csak erősödött, mint egy kötelék..egy erős kötelék,
ami hosszú idő után elszakíthatatlanná válik. Ugyanakkor ez a vonzás könnyen veszélyessé is válhatott, pláne
akkor, ha két ember tényleg ennyire akarja egymást és bármit megtennének a másik érdekében.
Viszont egyetlen egy dolog aggasztotta a varázslót. Bármennyi időt is töltöttek együtt, bármennyit is nevettek
vagy beszélgettek…az az éjszaka, az a bizonyos éjszaka, amikor Draco Malfoy minden bátorságát összeszedve
bevallotta mély érzelmeit a boszorkány iránt, nem került újra szóba. Még csak egy mondat erejéig sem és ez
mélyen legbelül kételyt okozott a varázsló szívében. Ő mit érez? Hiszen soha sem említi…talán valójában nem
akar egy olyannal lenni, mint én…hiszen sokkal jobbat érdemel...
Amikor közeledett Hermione Granger születésnapja, Draco úgy döntött, hogy egy csodálatos napot szervez neki,
hogy boldoggá tegye.
-Csak bízz bennem!-mondta a fiú játékosan, miközben kendőt helyezett a lány szemére.
-Könnyű ezt úgy mondani, hogy te látod mi történik! Ráadásul megmondtam, hogy szó sem lehet semmiféle
ajándékról!-válaszolt kissé hisztérikusan Hermione.
-Hidd el, ez az ajándék tetszeni fog.-válaszolt a szőke, miközben megszorította a kendőt és egy puszit nyomott a
lány nyakára.-Készen állsz?-kérdezte és ujjait a lány ujjai köré fonta.
-Szerintem soha nem fogok készen állni…de menjünk.-hangzott fel az utolsó válasz, majd egy szempillantás
alatt eltűntek az idő és a tér kavalkádjában.
Amikor végre újra a lábuk alatt tudhatták a talajt, Hermione kíváncsian körülnézett. Egy hosszú, csendes
folyosón találta magát, ahol rajtuk kívül egy lélek sem tartózkodott. A falakon fából készült barokkos díszítés
futott végig, amely beleolvadt az előttük álló hatalmas, kétszárnyú ajtóba.
-Mi van odabent?-kérdezte a boszorkány és Malfoyra sandított, mire az csak ravasz módon elmosolyodott.
-Ezt csak egy módon tudhatjuk meg.-válaszolt játékosan, majd tekintetét az ajtóra szegezte. A Granger lány
követte példáját és egy lassú levegővétel után kitárta az ajtót. Nem tudta mire számítson és talán egy kicsit félt is
attól, amit látni fog az ajtón túl, de amint kitárult a kétszárnyas ajtó, a boszorkány minden kételye köddé vált és
eltűnt. Egy hatalmas, galériával rendelkező könyvtárban állt és nem is tudta merre nézzen. A barokkos hatás a
helyiségben is megjelent, körben a falakat és még a boltíveket is könyves polcok töltötték ki, amelyeken
megannyi, megszámlálhatatlan mennyiségű és felbecsülhetetlen értékű könyv sorakozott. A plafonon egy
hatalmas freskó díszelgett, amelyen rengeteg varázsszimbólum jelent meg.