I love you dangerously | BEFEJEZETT |

Epilógus+köszönet ♥

10 évvel később...

Tíz perccel múlt fél hét,szóval Draco Lucius Malfoy hazafelé tartott a munkából,ahogy minden másik hétköznapon is tette,viszont ez a nap más volt. Más, ugyanis ez alkalommal nem a szokásos szűkkörű családi vacsora várta otthon, hanem ezúttal sokkal több vendég volt meghívva a Malfoy birtokra. Ennek egyetlen oka Hermione Granger(Malfoy) volt,aki jó baráthoz és feleséghez híven meghívta magukhoz vacsorára a család közeli barátait. Rég volt ilyenre lehetőségük,sosem tudták összeegyeztetni a megfelelő időpontot,ezúttal is hónapokkal későbbre csúszott az esemény,mint tervezték. De végre itt volt a várva várt nap.

A szőke,borostás varázsló átlépte a birtok kapuit és a hatalmas épület felé indult,aminek előcsarnokából fény szűrődött ki. Dús hajába néha belekapott egy-egy kora nyári gyengéd szellő,megviselt arcáról szinte olvasni lehetett a kimerültséget. Ennyi év után nem lehet könnyű az aurori pályafutás. A hatalmas kétszárnyú ajtó kinyílt és a férfi komoly arcán hatalmas mosoly jelent meg,amikor meglátta a felé rohanó apró,szőke kisfiút.

-Végre,hogy hazaértél!-kiáltott fel vékony hangon a csöppség,mikor édesapja karjaiba vette és üdvözlésképp puszit nyomott a homlokára.

-Már itt vagyok,Scorpius.-mosolyodott el,majd újra elindult a bejárat felé.-A többiek már megérkeztek?

-Igen!-tapsikolt a fiú-Már csak rád vártunk,apa.

-Akkor ne is késlekedjünk!-szólt,majd fiát a nyakába vette és futni kezdett a bejárat felé.

Mikor beléptek,az íncsiklandó illatok rögtön az ebédlő felé terelték őket. A hatalmas asztalnál már mindenki ott ült és várták az első fogást. Ott volt a Potter házaspár, közöttük helyet foglalt James,Albus és Lily,akik izgatottan integettek az imént belépő Draconak. Tőlük jobbra egymás mellett ült Ron Weasley és Lily Sparks,akik bár boldog szerelemben éltek, az esküvőt szükségtelennek érezték valaha is megtartani. A következő három széken George,Pansy és Blaise foglaltak helyet.

-Na végre,hogy megérkeztél!-üdvözölte legjobb barátját Pansy.

-Én is örülök neked.-nevetett fel Malfoy,mikor belépett a helyiségbe Hermione is,egy nagy tál levessel a kezében,amivel az asztalhoz sietett,majd férje felé fordult.

-Szia.-mosolyodott el alig láthatóan,arcán halovány pír jelent meg,mielőtt csókot adott a varázslónak.

-Szia.-viszonozta a köszönést a szőke,majd mindhárman leültek az asztalhoz,hogy végre valahára megvacsorázzanak.

Minden olyan volt,mint régen. Kivéve persze a sok kicsi mágustanoncot,akik imádták hallgatni Ron bácsi izgalmas történeteit a Roxfortról és alig várták,hogy végre ők is ott tanulhassanak és felfedezzék a kastély milliónyi rejtélyét. Ha tudnák mi vár rájuk...

A felnőttek pedig-akik valójában egyáltalán nem érezték magukat felnőttnek ennyi év után sem-ugyanúgy nevettek együtt,mint hajdanán,ugyanúgy képesek voltak civakodni,szomorkodni vagy viccelődni. Még mindig ugyanaz a tűz lobogott a szívükben,mint tíz-tizenöt évvel ezelőtt. Még mindig nem hunyt ki az egymás iránt érzett felülmúlhatatlan szerelmük és a csillogás a szemükben még mindig a régi volt. Együtt voltak és boldogabbak voltak,mint valaha.

Csak gondoljatok bele...Ha valaki tizenöt évvel ezelőtt azt mondta volna Hermione Grangernek,hogy egy napon hozzámegy Draco Malfoyhoz,majd összeköltöznek és családot alapítanak,valószínűleg a lány röhögőgörcsben tört volna ki és ugyanez igaz fordított helyzetben is. És ott volt a csodálatos kisfiuk Scorpius,aki szinte lekicsinyített mása volt édesapjának,kivéve az öltözködést illetően. Nos,Scorpius nem az elegáns fajtából való volt,sokkal inkább játszott egész nap az udvaron és mocskolta össze magát tetőtől talpig. Draco azt mondta, egyszer majd kinövi...Vagy mégsem.