F*ck it teacher!

4.Rész

Reggel finom illatokra ébredtem, de nem nyitottam ki szemeim Éreztem, hogy a Nap sugarai melegítik hátamat. Egy pillanatra azt hittem, hogy a saját szobámban vagyok, de a levegőben terjengett egy számomra ismeretlen férfi illat. Kipattantak szemeim és azonnal felültem az ágyban, ami nem volt egy okos döntés. A fejem sajgott, de azért a takaró alá néztem. Meztelen testem láttán csak arra tudtam következtetni, hogy az éjszaka lefeküdtem valakivel. A szoba egyszerű volt, mégis látszott rajta a férfiasság. Kikeltem az ágyból és magamra öltöttem a tegnapi ruhám. Nem higiénikus, csak egyszerűen nincs más mit felvehetnék. Cipőmet kezembe tartva indultam meg egy folyosón, ami a lépcsőhöz vezetett. Halkan lépkedtem le, de némelyik foknál így is megnyekkent a fából készült feljáró. Imádkoztam, hogy ne hallja meg és még időben el tudjak innét szabadulni. Már a kilincsen volt a kezem, mikor krákogást hallottam. Lefagytam teljesen, de megpördültem tengelyem körül.

-Hová sietsz?-kérdezte férfias, reggeli hangján az ismeretlen. Felsőtestét és lábfejeit nem fedte semmi, lábaira azonban melegítőt húzott. Kócos, szőkés hajába túrt, ezért megfeszültek izmai a karján. Borostás arca és gyönyörű szép kékes szemei voltak. Egyszerűen dögös volt a csávó. Mégis ezt a gondolatom el kellett hessegetnem.

-Uhm, haza?!-mintha nem lett volna neki egyértelmű, úgy bámult rám.

-Előtte ehetnél valamit.-makacskodott, de én nem hagytam magam.

-Figyelj. Nekem tényleg sietnem kell. Nem érek rá reggelizgetni. Kedves tőled, hogy marasztalni akarsz, de fölösleges makacskodnod.-mindezt fapofával mondtam és láttam rajta, hogy meg is lepődött. Már épp meg akart szólalni, mikor telefonom megzavarta benne. Kikaptam táskámból és megnéztem ki lehet az. Anyám képe villogott a kijelzőn, nekem pedig a szívem azonnal hevesen kezdett verni. Ötletem sem volt, hogy miért kereshet ilyenkor. Meg hogy egyáltalán minek keres? Nem sűrűn szokott hívogatni, de ha mégis, akkor valami irtó nagy gázban vagyok. Nem vehettem fel, hisz' ha beállítanék a lakásba ilyen szerelésben, tuti nekem esnének.

-Mennem kell!-szóltam az ismeretlenek fel sem nézve rá, majd kirohantam a lakásból. Jobbra akartam indulni, viszont az út túl oldalán volt a járda, ezért kénytelen voltam átszaladni az úttesten. Nem nézve szét kezdtem szaladni, mielőtt a pasas megállít. Meggondolatlan tettem következtében pedig kis híján elütött békát varázsolhattam volna magamból szempillantás alatt. A jobbról jövő jármű vezetője viszont időben fékezett. Úgy álltam ott, mint őzike a reflektor fényben és hálát adtam Istennek, hogy nem csinált belőlem palacsintát. Természetesen a szitokszavak ömlöttek a járgány ablakán kihajoló férfi szájából, amikre egy csepp odafigyelést se tanúsítottam, csak egyenesen tovább haladtam. Anyám már legalább hússzor hívott. Tuti lebuktam azzal, hogy eljöttem az éjjel. Azt egyáltalán nem bántam meg, mégis rettegem, hogy mit fogok ezért kapni. Segítségre volt szükségem, mégpedig azonnal. Mintha imáim meghallgatásra kerültek volna megcsörrent telefonom és Rachel neve villogott a kijelzőn. Azonnal felvettem.

-Nagy gáz van, segítened kell.-mondtam riadtan, köszönés nélkül.

-Jézusom Melanie. Megijesztesz.-éreztem hangjában felcsendült az aggodalom.

-Az estét egy sráccal töltöttem. Reggel anyám hívott, nem is egyszer. Szerintem lebuktam, hogy eljöttem otthonról.-pánikoltam. Rachel tudta nagyon jól, hogy az egyetlen amitől félek, az a szüleim haragja.

-Merre vagy most?-kérdezte és hallottam, hogy kotorászik.

-Fogalmam nincs, de így nem állíthatok haza.-estem kétségbe, bár már abban voltam.

-Azonnal érted megyek. Látsz kiírást, hogy melyik utcában lehetsz?-kérdezte, én pedig kutatni kezdtem szemeimmel. Meg is találtam, egy kis oszlopon lévő táblán.

-Welling Way.-adtam az infót. Abban biztos voltam, hogy piszok messze lakom innét, hisz még a létezéséről sem tudtam.

-Hát csajszi. Nagyon elkeveredtél.-sóhajtott. -De ne aggódj, hamarosan ott vagyok. Utána pedig kitalálunk valami ürügyet a szüleidnek.-biztatott.

-Rendben.-bólintottam hiába nem látta, majd bontottam a vonalat. Leültem a padkára, bármennyire is néztek hülyének az emberek. Némelyik nénitől megvető pillantásokat kaptam, de egyszerűen nem tudott más lekötni, csak az, hogy otthon mit kapok ezért. Körülbelül negyed órán keresztül ülhettem, majd egy dudaszóra kaptam fel fejem. Legjobb barátnőm állt meg előttem, majd kiszállt a kocsiból, még mielőtt felállhattam volna. Odarohant hozzám és jó szorosan átölelt.

-Ahj Mel. Nagyon remélem, hogy azért az estéd jól sült el.-erre a mondatára megforgattam szemeim, majd felemelkedtem ültemből.

-Most inkább azon töprengek, hogy mennyire fog fájni az a pofon, amit anyámtól kapok.-sóhajtottam, mire rosszallóan nézett.

-Elsimítjuk a dolgokat. Rám számíthatsz.-ültünk be közben az autójába és egyenesen hozzá mentünk.

-Te is nagyon jól tudod, hogy milyenek velem szemben. A múltkori dolog..-kezdtem volna bele, de kezével csendre intett.

-Nem is akarom még egyszer hallani.-annyira megszorította a kormányt, hogy ujjai elfehéredtek. Ahogy visszaemlékeztem arra a pillanatra, mikor elmeséltem neki mennyire törtek össze, láttam szemeiben, hogy átérzi a helyzet súlyát és velem együtt fakadt sírva. Gondolatmenetemből az autó leállta zökkentett ki. Azt jelentette, hogy megérkeztünk...