F*ck it teacher!

6.Rész

Az egész éjszakát végigbőgtem. Senkinek nem vettem fel a telefont, aki hívott. Inkább lenémítva dobtam a szoba másik sarkába. Biztos szétesett, de jelen helyzetemben nem érdekelt.

Reggel nagy nehezen keltem fel az ébresztőre. Amint felültem az ágyba felszisszentem. Nagyon fájt a hátam. A fürdőbe vánszorogtam, ahol a tükörbe nézve szívinfarktus kapott el. A szám fel volt szakadva, a homlokomon kisebb sebek éktelenkedtek, valamint az arcom bal oldalán egy nagy lila folt virított. Vettem egy mély levegőt és kifújtam azt. A fiókba nyúltam, ahol a sminkkészleteimet tartottam. Nem igazán kentem magam ezekkel, inkább csak buliba. Most viszont nagy szükségem volt rá. Alapozót kentem az arcomra, mást nem. Majd lekaptam magamról pizsama felsőm és hátat fordítva a tükörnek, belenéztem.

Elszörnyedtem a látványtól. A gerincem mentén végig lila folt futott végig, amit ha megérintettem majdnem felsikoltottam, annyira fájt. Eszembe jutott, hogy talán nem kéne ma iskolába mennem, de akkor tuti kapnának a foltok maguk mellé párt. Ezért elvetettem az ötletet és a gardróbomban átöltöztem valami kényelmes szettbe. Cicanadrág egy fehér blúzzal, rá pedig egy farmerkabát. Hajamat kiengedve hagytam, így legalább takar valamit az arcomból. Amint készen lettem, máris felkaptam táskám és indultam is. Nem lepett meg, hogy a szüleimet nem látom itthon. Egy kicsit meg is nyugodtam.

Felkaptam kocsikulcsom a tálkából, majd a garázsba indultam. Egy fekete Range Rover-em van. Ezen kívül állt még három a garázsban és mindegyik másfajta volt. Nem igen szerettem használni őket, mert az a tudat, hogy a szüleimtől kaptam, máris hányingerre késztetett. Viszont a Rover más volt. Ezt a nagyiék ajándékozták nekem még tavaly karácsonykor. Hiába mondtam nekik, hogy én nem kérek ekkora méretű és költségvetésű tárgyat, ők már csak azért is ezt vették. Hálás vagyok nekik, amiért gondolnak rám. Ha nem laknának ennyire messze tőlünk, minden napom náluk tölteném. Elindítottam a motort és kitolattam a garázsból. A kapu előttem automatikusan nyílt, majd záródott.

Körülbelül negyed óra múlva megérkeztem az iskolához. Befordultam a parkolóba, ahonnét látni lehetett az udvart és a sok ünnepi ruhába öltözött embert. Már idekint rengeteg diák tartózkodott. Ez lesz az utolsó évem, aminek nagyon örülök, de érzem, hogy nem lesz sétagalopp. Amint leparkoltam, sóhajtottam egy nagyot, majd kezembe vettem táskám és kiszálltam a járműből. Napszemüvegem lecsúsztattam fejem tetejéről az orromra. Nem akartam, hogy észrevegyék sebeim. A Nap sugarai pedig pont jókor sütöttek le ránk. Bezártam a kocsit és elindultam az iskola épülete felé. Sokan ültek a lépcsőkön egy csapatban és beszélgettek. Az új diákokat szüleik hozták, vagy éppen a helyi járattal érkeztek. Míg mindenki más izgatott volt, én annál kevésbé. Odabent alig tartózkodott valaki, hiszen már az udvaron gyülekeztek a megnyitó miatt. Kitoltam magam előtt az udvarra nyíló ajtót és ismét a szabadban éreztem magam. Nem volt hideg, hisz' még csak most lett vége a nyárnak, és a jó életnek egyúttal.

Miután megtaláltam az osztályom, azonnal feléjük kezdtem közeledni. Rachel észre is vett és kezével inteni kezdett mosolyogva, de az a szép mosoly is lehervadt arcáról. Szaladni kezdett felém, magamat pedig türtőztetnem kellett, nehogy felsírjak ennyi ember előtt a tegnap történtek gondolata miatt. Mindenki egy kőszívű, érzelemmentes lánynak hisz, akinek nagy a szája és nem fél kiállni az igazáért. Nem törhetem meg ezt a véleményt az utolsó évemben. Nem adhatom fel. Bár már rég megtehettem volna. Lelkiekben már megtettem, de mégis a szívem kitartó és az eszem csak úgy pörög.

-Még mielőtt megszólalnál.-tettem fel kezem. -Nem akarok róla beszélni.-mondtam ridegen, ő csak bólintott és átölelt.

-Tudnod kell valamit.-mondta izgatottan és egy fél mosoly szökött arcára, de biztos voltam benne, hogy ennyivel nem úszom meg...