F*ck it teacher!

12.Rész

Talán a gyógyszer miatt, mi infúzión keresztül jutott szervezetembe aludhattam el. Úgy éreztem, mintha valaki folyton engem nézne ezért lassan nyitottam ki szemeim és körbepillantottam. Sejtésem be is igazolódott. Ott ült, lábai egymás mellett voltak és könyökeit rájuk helyezte ujjait összekulcsolva maga előtt, amin egyetlen gyűrű díszelgett. Eddig meg sem fordult a fejemben, hogy nős. Meglepetten vezettem fel tekintetem őrá. Kristály-kék íriszei úgy csillogtak, mint még senki másé. Nagyon elbambulhatott, hiszen fel sem tűnt neki, hogy felébredtem, csak mikor rekedtes hangon szólaltam meg.

-Mit keres már megint itt?-kérdeztem, miközben tekintetem a plafonra vezettem. Hangom sehogyan sem csengett, vagy talán egy kis szomorúság bújt mégis csak benne. De nem miatta, hanem a tegnap történtek hatására. Visszavezettem íriszeim őrá, aki csak haloványan mosolygott, majd felpattant ültéből. Olyan hirtelen indult meg felém, hogy megrémültem és odébb húzódtam. Vagyis inkább csak akartam, ugyanis a merevítő nem hagyott még levegőhöz sem jutni. Amint látta, hogy mit csinálok, megtorpant.

-Ne haragudj rám kérlek.-tette maga elé kezeit, majd bűnbánóan nézett le rám.

-Mit keres itt?-tettem fel újból a kérdésem, mire még mindig nem kaptam választ.

-Csak szerettem volna tudni, hogy jól vagy-e.-eresztett meg egy féloldalas mosolyt. Most ezt nem gondolhatja komolyan. Egy kicseszett kórházban vagyunk.

-Nos, láthatja miden rendben van körülöttem..Akár el is mehetne-pillogtam rá. Észrevettem arcmimikájából, hogy kezd mérges lenni, bár nem tudom mi lehet az oka. Csak sejteni véltem. Aztán persze megszólalt.

-Figyelj. Én csak segíteni próbáltam azzal, hogy idehoztalak. Inkább megköszönhetnéd, minthogy állandóan elküldesz a picsába. De tudod mit? Engem innentől kezdve rohadtul nem érdekel a sorsod!-egyáltalán nem vettem magamra amiket mondott. Mégis meglepett  kirohanása.

-Nem tudsz rólam semmit.-suttogtam inkább magamnak és elfordítottam fejem a másik irányba. Meg sem hallhatta, ugyanis egy hangos ajtócsapódás jelezte, hogy elhagyta a szobát.

**

Megkértem Rachel-t, hogy ugorjon el a holmijaimért mikor a szüleim nincsenek otthon. Természetesen nem akartam a terhére lenni, főleg nem a családjának, mégis ragaszkodott hozzá, hogy még ha ideiglenesen is, de maradjak náluk. Legjobb barátnőm tudja mi történt velem a kórházban, hisz' mindent megosztottam vele. A merevítőt már levették a hátamról, de elmondta a doki, hogy nem emelhetek nehéz dolgokat és ha tehetem, akkor pihenjek.

Azóta már eltelt egy hét. Egy hete nem mentem iskolába. Inkább bejártam dolgozni. Egy étteremben kaptam munkát mint pincér. Nem nagy dolog felvenni a rendelést, majd leadni a konyhára és kivinni az ételt ha kész. Ma szombat van, ami azt jelenti, hogy elkezdődik a nagy hajsza. Halkan keltem ki az ágyból és kilépve az ajtón közelítettem meg a fürdőt. Elkészülődtem, majd fogtam a kocsim kulcsát és elindultam a munkába. Kezdett már idekint hidegre fordulni az időjárás, ezért egy vastag fehér kabátot és sálat vettem magamra még indulásom előtt. Az étteremhez értem körülbelül negyed órán belül. Leparkoltam, majd a személyzeti bejáraton keresztül léptem be a hatalmas épületbe.

**

Estére tényleg úgy volt, ahogyan gondoltam. A hatalmas teret betöltötték a puccos ruhába öltözött emberek. A hely egyébként öt csillagos, szóval érthető az elvárás, hogy ne szakadt göncben jelenjen meg az illető. Én egy sima fehér inget viseltem egy fekete nadrággal, aminek hátsó zsebébe volt csúsztatva egy jegyzetfüzet és a toll.

-Mel, kérlek menj ki a 13-as asztalhoz.-bökött fejével a lengőajtó felé Jean. Nagyot sóhajtottam és elindultam kezemben két tányérral, amiket egy randizó párnak kellett még kivinnem.

-Jó étvágyat kívánok.-mondtam a sablon szövegem és pluszba még mosolyogtam is.

-Köszönjük.-villantottak rám egy ezer wattos mosolyt, majd otthagytam őket és a Jean által megemlített asztal felé vettem az irányt. Ahogy közeledtem, úgy rajzolódott ki, hogy milyen emberek ülnek az aszalnál. Teljesen elképedtem és szívem szerint elfutottam volna az ellenkező irányba. Már éppen fordultam is meg, mikor valaki kiabálni kezdett.

-Hé, pincér!-nem vagyok süket, nyilván nekem szólt, mert csak én voltam az egyetlen, aki a placcon sertepertélt és meg akart futamodni két ember elől. Nyeltem egyet, felvettem a műmosolyom és megfordultam. Nagyon el voltak foglalva egymással, ugyanis észre sem vették, hogy megérkeztem.

-Jó estét. Szóval, döntöttek?-kaptam ki farzsebemből a jegyzetet és a tollat. A férfi felkapta rám tekintetét azonnal és tátott szájjal figyelte minden egyes mozdulatom.

-Uhm. Igen, én egy tenger gyümölcsei salátát kérnék.-szólalt fel a hölgy, majd összecsukta az étlapot. Meg sem lepett már, hogy ezt rendeli, mert itt 100 nőből 99 biztos salátát gyűr le sovány vagy éppen molettebb testén. Az az egy pedig én vagyok, aki még ilyenkor is képes lenne magába tömni egy nagy adag sztéket.

-És az úr mit parancsol?-pillantottam fel a noteszból és egyenesen a kristálykék tekintetbe ütköztem.

-Ilker. Hahó.-lebegtette meg kezeit a hosszú, szőke hajú nő a férfi előtt, aki pár másodperc múlva feleszmélt.

-Ja, igen. Én pedig sztéket kérnék félig átsütve.-csapta össze az étlapot, majd a kezembe nyomta. De kedves.

-Italt esetleg hozhatok?-kérdeztem pusztán azért, mert így illendő.

-Igen. A legfinomabb vörös borukból egy üveggel.-kulcsolta össze kezeit az asztalon. Az ujján már nem volt rajta az aranygyűrűje és ez igazából fogalmam nincs, hogy miért érdekelt. Mégis gyanús, hogy egyszer viseli, egyszer nem.

-Rendben.-bólintottam, majd otthagytam őket...