A Tiszafa árnyékában

II. Fejezet

Ez nem az a szokványos kiruccanás volt. Már az elején gondokba ütköztem, például, hogy otthon hagytam az igazolványom. Tudni illik, mi, fakabátok ingyen utazunk minden tömegközlekedési eszközön. Hatalmas rohanásba kezdtem. A város még nagyon hideg volt. Az alsó utcákban köd állt, a sikátorok nyirkosak voltak. Egy hajléktalan a boros palackja nyakát szopogatva aludt a nyirkos sötétségben egy konténernek dőlve. Kisvártatva, bár a tüdőmet kiköpve megláttam egy nagy háztömböt. Falain a vakolat látott már szebb napokat is, a narancsos napfelkeltében a párától csillogó blokktéglák vöröslöttek. Körülötte minden tiszta mocsok volt, hatalmas olajfoltokkal, mely csendesen folyt bele az útszéli csatornába. Na, itt laktam én. A felső emelet B131-es lakásában. Egy szoba-konyha lakás, semmi több. Szegényes, de az állami fizetésből egyelőre több nem telik ki. Talán, majd ha hadnagy leszek, akkor bérelhetek egy jobb lakást. Persze, ilyenkor kell kiesnie a kulcsoknak a kezemből, amikor sietek... Ott volt az éjjeli szekrényen a jelvényem a pisztolyommal. Remek ezek szerint az sem volt nálam. Na, zsebre raktam, ami kell, becipzáraztam a bőrkabátom és elindultam lefelé a lépcsőn.

- Vigyázzon fiatalember! Csúszik a lépcső, most mostam fel!

Kiáltott ki az alsó emeleti ablakból Jolán néni.

- Mi? Azt hogy? Egy perce még... Áh, hagyjuk, a nyugdíjasok furák és néha szuperképességeik vannak.

Megmarkoltam a korlátot, hármat fordultam és már az utcán is voltam. Az utcánk egy dombon volt, ráláttam a buszmegállóra. Lassan gurult be a busz a megállóba. Pont olyan lassan, hogy épp odaérjek. Ezen a hajnali járaton csak a kalauzok meg a gyári délelőttös munkások voltak, mind az a 10 ember.

- Meddig kérsz jegyet?

Kérdezte álmosan és ásítva a buszsofőr. Mikor végignéztem a szakállas, táskás szemű öregen, első gondolatim ezek voltak: Hogy lehet így bekötni a nyakkendőt? Hogy nem veszi észre, hogy félregombolta az ingjét? Egyáltalán biztonságos egy ilyen mormotával a volán mögött utaznom? Nem fogok meghalni? Fúj, a bajsza összeér az orrszőrével... Pár másodperc kínos csend után, kicsit összezavarodva vettem észre hogy bamba képe még mindig rám szegeződik. Kicsit megrázkódtam, majd észbe kapva elővettem a jelvényem. Erre a koma megemelte nem létező kalapját, majd egy „biztos urat" elmormogva az orra alatt, előrenézett s becsukta az ajtókat. Bevettem kettő Daedalont, beültem hátra és elaludtam.

- Uram! Köhögés. Biztos Úr!

Mikor kinyitottam a szemem, s az agyamig hatolt a fény. Nem láttam mást csak fehéret, majd egy fekete koponyát. Kicsit megijedtem, de ahogy koncentráltam, a fekete koponya kikerekedett, kirajzolódott az „igényes" buszsofőrünk arca.

- Végállomás!

- Jó-jó, felkeltem már.

Felültem, mellzsebemből elővettem a lapos üvegem, ittam egy kortyot, majd megdörzsöltem a szemeim és felálltam.

- Szolgáltban alkohol?

- Nem-nem, ez mentatea. Felélénkít és jó szájízt ad. Viszlát!

Majd egy gyors mozdulattal kikerültem termetes izzadt testét és lepattantam a buszról. Áh, friss levegő. Behunytam a szemem, és nagyokat szippantottam. Kedvem csak akkor lohadt le, amikor elment az orrom elől a busz. Egy kis falucska volt a szemem előtt. Szürke, csendes és romos. Mintha a nap sem sütne a falura. A busz megfordult a zsákutcában, dudált kettőt és elrobogott. Kivettem a cetlit a zsebemből, Felszabadulás utca 3. Hát menjünk...

Besétáltam. Csak kutyaugatás és a redőny mögül lestek. Nem láttam, de éreztem. Tuti valami kihalt nyugdíjas település. Gondoltam magamban. Kedvem semmi sem szegi, elkezdtem fütyülni. Gyorsan abba hagytam, mert a falu összes kutyája üvöltésbe kezdett. A biztonság kedvéért pisztolyomhoz nyúltam, s siettem a szállásom felé haladni. Elértem a címre, a rendőrőrs volt. Kopott, de nagy ablakú kék épület, faragott barna bejárati ajtóval. Rég nem volt lekezelve az a fa. Bekopogtam. Semmi. Halló! Kiáltottam, s odanyomtam fülem az ajtóhoz. Duruzsoló horkolást hallottam, így benyitottam. A széken egy idős kövér ősz szakállas bácsi horkolt régi rendőr ruhában, kalapja a földön volt. Köhintettem, mire ő felhorkant. Jó napot, a kirendelt nyomozó vagyok. Közelebb léptem és felmutattam a jelvényem. A bácsi hirtelen felállt, de úgy megszédült, hogy visszahuppant a székre. Megdörzsölte szemeit és ivott egy korty italt a poharából. Megköszörülte a torkát és üdvözölt. Kissé rekedtes hangon beszélt.

- Az utóbbi két hétben három halottunk volt a környéken. Fél évem van vissza nyugdíjig, nem akarok ebbe belebonyolódni. Örülök, hogy kiküldték Magát!

- Kérem... - vágtam közbe - A fia lehetnék, tegezzen, legyen szíves.

- Jól van fiam. Majd rám mosolygott.

- Na, akkor, hol is kezdjem. Két hete csütörtökön volt mikor a Maris szalad be, hogy eltűnt a Jankó, a gyereke.

- Egy pillanat uram, nálam egy 33 éves férfi van ide feltűntetve. Ugyanis miközben mesélt, válltáskámból elővettem a jelentést.

- Igen! - legyintett az öreg - Csak az anyjával élt. Na de mielőtt folytatnám fent volt a társam lakása, amíg itt van, használhatja, itt vannak a kulcsok, pakoljon ki.

- Köszönöm uram, 5 perc és jövök.

Felmentem a lépcsőn, kinyitottam a szobaajtót és elém tárult egy hasonló jellegű szoba-konyhás lakás, mint ami otthon volt. Csak itt az ágynemű még be volt csomagolva, a csap és a WC ki volt tisztítva, szappan bekészítve, stb. Eltöltött egy kis boldogsággal. Bevetettem az ágyat, fogkefémet és borotvámat leraktam a csap mellé, váltás ruhámat meg betettem az üresen álló ágy melletti éjjeliszekrénybe. Becsuktam magam mögött az ajtót, és lefutottam az öreghez.

- Pisztolyod nálad van fiam?

- Mindig, uram.

- Jól van, akkor kimegyünk a határra, útközben elmesélek mindent.

Szekrényéből kivette vadászpuskáját és kitessékelt az ajtón. Egy 1200-as Ladával jött ki a garázsból. Ilyen rendőrautót utoljára gyerekkoromban a Bujtor István filmekben láttam csak. Az öreg, a hátsó ülésre dobta a vadászpuskát és intett, hogy szálljak be. Mintha egy nosztalgia kocsiban ülnék, hisz minden tiszta volt a kocsiban, mintha új lenne, pedig már legalább 50 éves. És alig volt benn húsz ezer kilométer! Nagyon vigyázhatott rá az öreg. Bekötöttem magam, s egy laza gázfröccsel elindultunk a határ felé...