A Tiszafa árnyékában

I. Fejezet

„Régen, mikor mindenhol sötétség uralkodott, Solas a fény ura létrehozta a világosságot. A kopár és élettelen jégbolygó felengedett, óceánok s patakok keletkeztek. Kinőttek a növények, a fák és élőlények lepték el a földet. Ahol van fény, ott sötétség is. Egy dimenziókapu segítségével a sötétség ura Dorchadas, démonokat, orkokat, goblinokat, szellemeket s ártó lényeket hozott a földre. Solas három éjlényt küldött a bolygóra, hogy őrizzék a természet békéjét. A három éjlény, Nadur, Seirbigh és Ceannaire. Nadur, a druida volt a legidősebb, ki mindenkinél jobban értett a természethez. Az erdőkbe enteket teremtett, gondozta az állatokat, megtöltötte a tengereket sóval, az eget madarakkal, a hegyeket ércekkel, s megalkotta a törpök nemzettségét. A törpök feladata a bányászat volt. Nem voltak szép teremtések, nem is nagyon mutatkoztak a felszínen. A bányákban megedződtek, strapabírók, s erősek lettek. Ceannaire az éjlények papnője hatalmas erővel rendelkezett. Megteremtette a tündéket, kik mindenkinél bölcsebbek voltak. A tündék nem voltak harcias népek, ezért kellet valami, ami megvédi őket. Ekkor az éjlény papnő megteremtette az embereket. Nagyon hasonlítottak a tündékre, de nem voltak olyan magasztosak, könnyen lehetett őket befolyásolni. Az emberek büszkék voltak, és hatalmat akartak mindenki felett. Seirbigh, Nadur öccse, nagyon irigyelte bátyját, de nem volt elég hatalma arra, hogy ilyen nagy dolgokat teremtsen. Nem értette, hogy Solas miért küldte őt a földre, hisz eddig nem tudott semmit sem tenni. Egészen addig, míg meg nem jelentek Dorchadas démonjai. Benne megvolt az erő, hogy a sötétség erőivel szembe szálljon. A testvérpár és a papnő együtt kormányozták a bolygót, mígnem a sötétség ura le nem szállt a földre. Először csak démonokat, orkokat és goblinokat küldött az anyaföldre, de belátta, hogy Seirbigh ereje felülmúlja bestiái erejét. A túlvilágról áthozta a holtak őrzőjét Ifreannt. Mikor Ifreann észrevette, hogy mily nagy hatalmat kapott, aljas módon hátba szúrta Dorchadast,s elszívta minden csepp mágiáját. Immáron képes volt teremteni, s ezreknek parancsolni. Mágusokat teremtett, akiket az emberek közé küldött, hogy elméjüket fertőzze. Az emberek nagyra becsülték a mágusokat, hisz ők nem uralkodni akartak felettük, hanem tanácsokat adtak a népnek. Mézes mázas beszédükkel az emberek a teremtőjük ellen fordultak, s kiűzték a tündéket országukból. Ceannaire és teremtményei az erdőkbe menekültek, Seirbigh északra ment megfékezni a sötétség bestiáit, Nadur pedig csalódottságában lement a mély barlangokba, s elkezdte meditációját. A papnő templomait lerombolták, s elefántcsont tornyokat húztak fel mágusaiknak. Az emberek büszkék, de nem buták. Hosszú évekbe telt, mire a mágusok bűvölete odáig fajult, hogy elérték az emberek és orkok szövetségét. Ezzel megalakult Talamh, az ember király uralkodása. Talamh bölcs király volt, tudta, hogy Ifreann gonosz, uralkodásának hosszú szeletét birodalma megerősítésével, a mágusok utáni kutatással és az emberek és orkok összekovácsolásával töltötte. Már deres volt a haja a kortól, mikor elég erősnek érezte magát egy súlyos döntés megszabásához. Nem akarta magát, s népét, nagyobb hatalmú lények befolyása alatt tartani. Hatalmas ork és ember hadseregét elindította, hogy elpusztítsa a négy teremtőt. Tudta, hogy egymaga kevés lesz, így az oszd meg és uralkodj elven segítségül hívta Ifreann démon seregét. A sötét úr szívesen segített új szövetségeseinek. Seirbigh volt az első, akit a sereg megtámadott. Nem sikerült megölni, de megvakítatták és a mágusok egy bányába vitték, ahová lepecsételt ajtók mögé zárták és megerősítették a záró átkot sok ezer évre. Nadur-t nem ébresztették fel meditációjából, egy óriási kristályba olvasztották. A fősereg az erdők felé vették az irányt. Útjukat a törpék és tündék állták. Mindenkit felkoncoltak. Nagyon véres csata volt. Szinte már csak emberek maradtak a csatamezőn. Minden törp, tünde, démon, szörnyeteg és ork elpusztult. Talamh meglátta Ceannaire-t, a papnőt, s aranykalapácsát feléje dobta. Azzal a papnő teste elporladt, s szellő képében eltűnt a fák között. Eljött az emberek kora. Évezredek teltek el azóta s az emlékekből történetek lettek, a történetekből mítoszok, majd gyermekmesék."

Nagyon sokat hallottam szüleimtől ezeket ameséket. Azóta persze felnőttem, de az emlékek velem élnek. Furcsa halálesetektörténnek a határvidéken, a túlélőket mind diliházba vitték, mert olyatmondtak, amit nem hisznek el nekik. Útnak indulok hát, hogy kinyomozzam, mitörténik a peremvidéken...