Egy új kadét: Attack on Titan fanfiction (SZÜNETELTETVE)

3. Fejezet: Fekete lovon Jael herceg

Antonia szemszöge

3 év múlva:

Sok minden történt, amit nem akarok felidézni. Erenről kiderült, hogy titánalakváltó, vagy mi a franc és egy tárgyalás során elkerült a Felderítő Egységhez. Mi a mai napon kerültünk oda, büszkén és bátran álltunk Erwin előtt, miközben Jael kezét fogtam. Igen, a fiúval egyre közelebb kerültünk egymáshoz és idézem Mikasát, "összenőttetek", bár még semmi olyan irányú dolog nem történt köztünk. Csak beszélgettünk egymással, együtt nevettünk.

A Felderítő Egységnél voltunk már, elértük a "főhadiszállást". Mivel még elég alacsony rangúak voltunk, csoportosan kaptunk szobákat, külön lányok és fiúk. Éppen rendezkedni kívántam be, amikor egy kopogás hallatszott az ajtón. Velem együtt az összes lány a hang irányába fordult, majd az ajtó kinyílt. Egy szemüveges, mogyoróbarna, összekötött hajú nő nyitott be. Rögtön felismertem és tisztelegve felálltam ágyamról. Ugyanígy tett a többi lány is.

- Jó napot, Hanji osztagvezető asszony! - mondtuk kórusban.

- Pihenjetek! Nem kell most még feszengnetek! - válaszolt mosolyogva Hanji - Gyertek le az edzésre pontosan, mert nem lesznek hozzátok kegyelmesek. Most meg fogtok tanulni lovagolni. Na siessetek!

Azzal kilépett a szobából és becsukta maga mögött az ajtót. Mindenki sugdolózni kezdett, én meg magányosan álltam egy helyben és azon gondolkoztam: nem fog fájni a fenekem lovaglás után?

Lementünk az istállóhoz. A lovak szépen egymás mellett sorban álltak bokszaikban. Az állatok néha felprüszköltek, de csendesek és okosak voltak. Na, meg büdösek, de az más tészta. Szememmel Jaelt kerestem, de nem találtam meg és időközben a kiképző katona is beszélni kezdett.

- Nagyon fontos, hogy tudjatok lovagolni és a falakon kívülre lóháton menjetek! A titánok így nem érnek utol olyan könnyen titeket. Nyílt terepen jó a lóháton való ülés, mert magas fák vagy épületek híján a 3D manőverfelszerelés semmilyen hasznot nem tud nyújtani. - mondta.

Miután befejezte, mindenki kapott egy lovat és meg kellett ülnie. Én egy mogyorópej lovat kaptam, egy elég magasat. Szemeiben az okosság és a bizalom tükröződött. A megadott módon felnyergeltem és felszerszámoztam, majd a hátára ültem. Feszengve fogtam a kanárt, hiszen még sosem lovagoltam. Próbáltam ösztökélni lovamat a haladásra, de nem sikerült. Egy helyben állt, makacsul ragaszkodva helyzetéhez. Én erre csak felmordultam és felnéztem. Hirtelen hangokat hallottam, oldalra néztem és megláttam Jaelt, ahogy felém lovagol fekete lován. Vidáman mosolygott, mire én is felvidultam.

- Mi az, nem megy? - kérdezte tőlem.

- Nem hajlandó haladni! Mit csináljak vele?

Egy pillanatra elgondolkozott, majd válaszolt.

- Először is, nem magadtól fogsz megtanulni lovagolni. Majd biztos megtanítják. Másodszor is, meg kell szorítani a ló oldalát, vagy megrúgni.

Erre én egy hatalmasat rúgtam az állatba, ami egy nagy hiba volt, mert az felágaskodott én meg leestem a hátáról, bele a porba. Nem ütöttem meg semmimet, de elég föld ment a számba hogy tudjam, ezt nem kellett volna. Jael nevetve szállt le lováról és felsegített.

- Jól vagy, te lány? - kérdezte könnyeit törölve.

- Megvagyok. Csak ezt nem kellett volna. Bocsi öregfiú!

Megpaskoltam a ló nyakát, mire az felprüszkölt. Óvatosan megsimogattam orrát és szemébe néztem. A várt hatás helyett, hogy bizalmat látok majd tekintetében, csak egy szánakozó pillantást kaptam. Remek, még jó, hogy okosak a lovak.

- Én már elneveztem őt. - szólalt meg hirtelen Jael.

- Valóban?

- Tin. Apukám első lovának neve. Nagyon szerettem és még hasonlított is rá - mutatott a mellette álló lóra.

- Én még nem tudom. - hajtottam le fejem.

- Mén lóról van szó, szóval úgy válassz.

Elgondolkodtam. Magamban sokszor elképzeltem apám nevét. Valami férfias, mégis különleges. Végül megalkottam a tökéletes nevet.

- Isao. - mondtam ki.

~¤~

A délután nagy részében lovagolni tanultam. Először is megtudtam, hogy végig rosszul ültem a lovon. Amit nem tudom, hogy sikerült. Ugyanis fordítva tettem fel a nyerget. Másodszor is, nem szabad agresszívnak lenni a lóhoz. Szép lassan, de kiépült köztem és Isao között egy kölcsönös bizalom. Mert tudtam, hogy én fogom ellátni a lovat, gondoskodni róla, cserébe meg ő a falakon kívül megmentheti akár az életemet is.

Már ment le a nap, amikor szabad foglalkozás volt. Én leültem a nappal szemben egy fa tövébe és a távolba meredtem. Levettem magamról egyenruhai bőrkabátom és magam alá terítettem. Blúzban ültem a füvön, csak a napot bámulva. Pár perc után csatlakozott hozzám Jael is. Mint mindig, vidám volt, viszont fáradt. Sóhajtva dőlt hátra a fűben.

- Már alig várom, hogy kimenjünk a falakon kívülre. Te hogyan képzeled el a kinti világot? - kérdezte a fiú.

Én csak vállat vontam.

- Armin mesélt nekem, hogy talált egy könyvet, amiben a kinti világról írnak. De amúgy változatosnak és hatalmasnak képzelem el. - válaszoltam.

- Én egy gyönyörű helynek. Amibe belerondítanak a titánok.

Én erre felkuncogtam. Jael felült fekvő pozíciójából és felém fordult. Már nem mosolygott. Szemeiben valami újat láttam, közel hajolt hozzám és halkan beszélt.

- Antonia. Szeretnék elmenni veled oda! A te gyönyörűséged találkozzon a kinti gyönyörűséggel. Mégis, ha nem megyünk ki, egy dolog marad itt, ami minden értéket felülmúl.

Behunyta szemeit, kezét arcomra helyezte. Forróság járta át testem és éreztem, hogy lángolok. Lélegzetem felgyorsult, pulzusom az egekben volt.

- Te vagy az, aki számomra a legfontosabb. Mert szeretlek. - mondta komolyan és halkan. Én erre olyan szinten elpirultam, hogy arra már nem volt színskála.

- Én is szeretlek téged. - mondtam ki a szavakat suttogva. Jael megragadta a csuklómat  és felém hajolva letepert a földre. Farkasszemet néztünk egymással, majd behunytam szemem és élveztem a pillanatot. Ajkaink egybeforrtak, elsimultak egymáson. Jael kezeivel testemet simogatta, benyúlt blúzom alá, amire önkéntelenül is, de felnyögtem. Ezt meghallván a fiú bátorságot gyűjtve heves csókcsatába kezdett velem. Nyelvével lágyan simogatta számat, majd lejjebb csúszott a nyakamon. A kulcscsontomnál megállt és körbepuszilta azt. Én kezeimmel hajába túrtam és egy kicsit meghúztam. Lábaimmal átkulcsoltam Jael lábait és engedtem neki. Már csúszott volna le a blúz a testemről, amikor egy értetlen fejű ember állt meg mellettünk. Mikasa volt az, aki félig szigorúan és félig lesokkolódva nézett ránk. Pironkodva begomboltam blúzomat, Jael pedig leszállt rólam. Mikasa, miután mindketten felálltunk, csak annyit mondott.

- Legalább ne itt előttünk. Eren már unta.