Egy új kadét: Attack on Titan fanfiction (SZÜNETELTETVE)

12. Fejezet: Fájdalmas seb

Antonia szemszöge

Tompán hallottam a hangokat. Kábán és unottan álltam Levi mellett, ahogyan Erwinhez beszélt, miután letett. Nem is tudtam, hol vagyok, vagy egyáltalán mennyi idő telt el. Csak az érdekelt akkor, hogy Jael meghalt. Már nem is tudtam sírni, csak bambultam magam elé és gondolkoztam.

Megkérte a kezemet Jael, de meghalt. Ő volt az egyetlen ember az életemben, akit szerettem. De meghalt. Direkt szívat engem az élet, hogy árvaként nőttem fel és az egyetlen ember is, akit a közelembe engedtem, halott?

Vagy én tettem volna hibás dolgot? Én szívattam saját magam azzal, hogy bárkit is szeretni tudtam? Ezek a gondolatok annyira elhatalmasodtak fejemben, hogy dühös lettem saját magamra és az egész világra. Legszívesebben mindent és mindenkit megöltem volna, de mivel ezt nem tehettem meg, egy dolog volt csak lehetséges.

Megölni a titánokat.

Nem figyelve senkire, kihúztam pengéimet és szó nélkül megindultam. Valószínűleg Erwin és Levi utánam szólhatott, de leszartam.

Ölnöm kellett. Gyűlöltem az egész világot, mindent és mindenkit. Hogy akit szerettem, elvette tőlem az élet.

Ölni akartam.

Ösztönből tettem mindent. Észre sem vettem, már átvágtam egy titán halántékát. A másodikkal is könnyedén végeztem és ez így ment sokáig. Az utolsó közelemben lévő titánt lekaszabolva fájdalmas és dühös ordításba kezdtem, mint egy győzedelmeskedő vadállat. Ezután kiszemeltem a következő titáncsapatot, amit lekaszabolhatok, de Eren mellém érve kérdőre vont.

- Antonia, minden rendben? Az előbb kaszaboltál le hat titánt egyedül! - próbált szemkontaktust felvenni. Emiatt én a szemébe is néztem, de amit ő látott tekintetemben, megrémisztette.

- Teljességgel jól vagyok! - feleltem ideges hangon - Most békén hagynál, különben megtalállak téged is ölni!

Azzal elhúztam mellőle a következő csapat felé. Lelketlen állatként rontottam rájuk, nem vezérelve más, csak a gyűlölet és a mániákusság.

Egy pszichopata lettem. Rohadt jó.

Végezve a másik csapattal is, visszatértem Leviékhoz egy faágra. A parancsnok és a kapitány meglepődve néztek rám, hiszen könnyedén irtottam ki tizenöt titánt egyhuzamban.

- Nem semmi katona maga, Antonia! - tekintett rám elismerően Erwin.

- De azért mégis - kételkedett Levi - Senki sem ennyire elszánt, mint maga. Még Eren sem, pedig ő aztán gyűlöli a titánokat.

Erre én egy őrült mosolyt vettem fel, mire a két férfi meglepődve hátrált.

- Tévedés, hogy én a titánokat gyűlölném. Nekem ölnöm kell, különben nem titánokat fogok ölni. Mert én mindent és mindenkit gyűlölök! - hadartam hisztérikus hangon.

Erwin látva az arcomat és hallva szavaimat intett Levinak, mire ő hátulról lefogta a kezeimet. Meglepődve néztem a parancsnokra, majd kapálózva próbáltam szabadulni.

- Eresszen el! - kiáltottam Levira.

- Addig nem fog elereszteni, amíg be nem zártuk egy cellába, ahol senkinek nem tud ártani, főleg nem magának - nézett a szemembe Erwin szigorúan.

- Ne álljon az utamba Erwin! - sziszegtem - Különben magát is megölöm.

Levi hátulról kicsavarta a kezeimet, mire én a fájdalomtól felsziszegtem és a földre rogytam.