Dahlia Hale
- Dahlia ezt abba kell hagynod! - Michael szavai tompa zúgásnak tűntek, nem igen foglalkoztatott mit is beszélt nekem. Csak azzal voltam elfoglalva, hogy rájöjjek Harry csúnya grimaszaira, és vajon miről beszélgethet Liammel már több, mint egy órája.
- Inkább légy hálás, hogy megcsókoltalak - ugrattam őt. - Elvégre ez volt minden vágyad.
- Ez vitathatatlan, de ne engem használj fel a Harry féltékennyé tevése akciódban! - zavart volt, ugyanakkor tudtam, hogy nem haragszik rám.
- Fejezd be, nem akarok senkit féltékennyé tenni!
- Valós, na mindegy, mennem kell. Légy jó, és ne idegesítsd fel szegény fiút! - puszit nyomott a fejem tetejére, végül magamra hagyott egy kiismerhetetlen Liammel és egy utálatos Harryvel.
_
- Pakolj, már amit tudsz - Harry rideg hangja szó szerint felébresztett gyönyörű álmomból, ahol édesanyám szerető karjai vettek körül.
- Miért? - azonnal fejemhez kaptam, ami égett a fájdalomtól. Ráadásul szerintem az is rátett egy lapáttal, hogy úgy állt előttem, mint aki direkt megkeserítené az életemet.
- Ma este elindulunk, Liam már így is túl sokat segített.
- Te megőrültél? Még nem vagy jól, nem vagy olyan formában, hogy tovább álljunk, és főképp nem, hogy harcolj! Ráadásul itt biztonságban vagyunk.
- Pedig nagyon is úgy tűnt, hogy úgy gondolod jól vagyok.
- Jó, tévedtem - egyeztem bele feladóan, de csak azért, hogy ne egy újabb vitát generáljak. - De várjunk addig, amíg az átkozott kezed rendbe jön!
- Mint mondtam, ma indulunk - határozott és kemény szavai megleptek, csak pislogtam párat, mire észbe kaptam volna, már hűlt helye volt a szobában. Így igazodjon ki az ember a férfiakon!
_
Nem tudtam, hogy Harry mikor tervez elmenni, de természetesen nem csomagoltam össze, amúgy se lett volna mit, hisz nem volt túl sok cuccom. A konyhában álltam, ami tulajdonképpen Liamé, és neki álltam egy rakat étel főzéséhez. Liam élete nem volt zűrzavaros, nem kérhettük és várhattuk volna el tőle, hogy miattunk fordítson fel mindent. Tehát, igen, megint igaza volt Harrynek. Muszáj elmennünk innen.
Amint a mobilom megszólalt, nagyot sóhajtva, lisztes kezeimet letörölve kaptam a készülék után.
- Apa? - szóltam bele egyáltalán nem határozottan. Soha nem szerettem vele társalogni. Mindig is nyomasztott és soha nem érezhettem magam százszázalékosan önmagammak és szabadnak.
- Mit képzeltél, amikor úgy döntöttél, hogy nem mondod el nekem, hogy találkoztál az öcséddel? - teljesen kiakadt. - Ő az én fiam!
- Talán azért, mert nem az volt a legfontosabb dolgom, hogy neked tartsak beszámolót?
- Mégis mi lehet ennél fontosabb?
- Az, hogy eközben a másik gyereked életét akarják! - eljött az a pont, amikor én is felhúztam magamat, és ilyenkor semmi nem érdekel. - Egyébként is, honnan tudsz te arról, hogy beszéltem Sammel?
- Harrytől - várjunk csak, micsoda? Megforgattam a szemeimet, hirtelen el is tűnt a haragom, már megszokhattam volna ezt. Harry minden olyanba beleüti az orrát, amihez nincs köze. Mocskos áruló! Akkor jöttem rá arra is, hogy valószínűleg erről beszélt órákon át Liammel, és talán ezért is akar ilyen hamar elmenni? Abban nem vagyok teljesen biztos.
_
- Kész vagy? - monoton férfi hangot hallottam hátam mögött. Egyet találhattok, ki volt az.
- Nem - mondtam dacosan. Megfordultam és egyenesen bele bámultam rideg, zöld szemeibe.
- Remek, akkor indulhatunk - annak ellenére, hogy nem adott neki hangot, én tudtam, hogy valami baja volt. Sértve érezte magát. Jól is teszi, ha így érez, én is hasonlóképp éreztem, amikor egy lány volt a farka köré csavarodva múlt éjjel.
- Miért beszéltél az apámnak Samről?
- Talán nem szabadott volna tudjon róla?
- Nem, nem erről van szó, de egyértelműen semmi közöd hozzá! Egyébként is honnan tudtad meg?
- Mit gondolsz vajon hogyan? Utánad küldtem Liamet - nemtörődömsége annyira zavart, hogy már egyáltalán nem szerettem volna folytatni vele ezt a beszélgetést. Helyette inkább a vállamra kaptam a táskámat, amiben pár ruhánál több nem volt, s indultam elbúcsúzni Liamtől. - Nincs otthon - kezd bele Harry.
- Mégis hol van?
- Valószínűleg a barátnőjével van. Honnan tudjam?
Figyelmen kívül hagytam az újabb bunkó megszólalását, hisz így is, úgy is vita lett volna belőle. Nekem pedig jelenleg nincs rá szükségem.
Brooklyn utcáira rátelepedett a köd, ezzel elhomályosítva a látásomat. Félelmetes volt, főleg sötétedéskor. Köhögtem párat, mivel a szennyezett levegő azonnal az orromba szívta magát, szinte már a tüdőmet mardosta. Hátrapillantottam, hogy megbizonyosodjak róla vajon Harry követ e, vagy egyáltalán itt van e mögöttem. Megkönnyebbülten sóhajtottam, amikor a ködben felbukkant az idióta pofája. Egy apró mosoly ült ki szája szélére, amint látta reakciómat. Ha őszinte akarok lenni, Harry nagyon szexi volt... de a borzalmas személyisége minden alkalommal tompította ezt a tényt. Különféle gondolatok telepedtek rám már napok óta, amik a vágyat tartalmazzák, akárhányszor ránéztem. Igen, igen, nagyon idegesítő egy természete van, viszont amennyire utálom őt, annyira vonzódok is hozzá.
- Van autó is, - kezdi, de óvatosabbra fogja, amikor látja, hogy kirángatott a gondolataimból, amik tulajdonképpen róla szóltak. Édes Jézus, szerencsére ezt nem tudja. - de ha sétálni akarsz... - elhúzta a száját, tudtam, hogy ő a kocsival akar menni. Hát legyen.
- Miért nem szóltál előbb?
- Úgy tűnt nagyon elkalandoztál - ó, a francba! Ugye nem sejti, hogy miatta?
- Haza viszlek - szólalt meg újra. Micsoda?
- Mármint haza-haza?
- Ó, nem, az én lakásomra megyünk.
- Ó Jézus, kefélni akarsz? - ugrattam. Azt hittem, hogy nevetni fog, de nem tette. Miért nem nevet? Miért néz rám ilyen félelmetesen? Azt hiszem pontosan ez volt a terve, amit felvázoltam neki.
