A tűz szíve

6. fejezet

Claire

Nem tudtam, hogy ilyen hamar el fog jönni az a pillanat, hogy bemutatom Audrit nagyinak. Azt gondoltam, hogy holnap kiveszek egy szabadnapot, és miután felkészítettem a húgomat a találkozásra, elmegyünk meglepni mamát.

De erre nem volt lehetőség. Ahogy elnéztem Audrinát, meglepte őt a látogatás, de nem gyökerezett földbe a lába. Sőt, bátran be is mutatkozott, miután kicsit összeszedte magát.

– Jó napot! A nevem Audrina. – Lépett közelebb nagyihoz. Már egészen közel volt hozzá, hogy mama érezze, amit kellett, hogy érezzen... Hiába nem volt boszorkány.

– Az egyik unokámat is így hívták. – Amikor nagyi ezt mondta, már tudta. Nem is kellett, hogy bárki megszólaljon, mindketten biztosak voltak magukban. Nagymama lépett egyet előre, hogy még közelebb legyenek egymáshoz, majd szorosan magához ölelte. Hallottam, hogy Audrina két könnycsepp lepergése közben azt motyogta: Nagyi.

Egész délután beszélgettünk. Én próbáltam kerülni az Audri nélküli emlékek elmesélését, de nagyi nem. Vicces gyermekkori sztorikat mesélt rólunk.

– És azután Josh a homokozóból kilépve, sáros lábbal akart a medencébe menni. – Nagyi, miközben ezt mondta, csorgott a könnye a nevetéstől. De Audrinát láthatólag egyáltalán nem zavarta, hogy ő nem volt ott. Olyan jóízűen kacagott, hogy azt hittem, lefordul a székről. – De Claire azt mondta neki, hogy ha be mer mászni koszosan, belepisil a medencébe – nevetett. – Josh úgy elszaladt fürdeni, hogy kétszer esett el, mire beért a házba.

Még elmesélt egy, két ciki sztorit, aminek láthatóan Josh nem annyira örült, hiszen a menyasszonya is közöttünk ült, de azért ő is mosolygott.

Audrina csillogó szemekkel hallgatta nagyit, láthatóan csodálta. Nagyon örültem, hogy meglátogatott minket pont ma.

– Majd látogassatok meg – búcsúzkodott mama. Elég sűrűn szoktunk nála menni, amikor csak tehettem, szemügyre veszem, hogy van, és be is vásárolok neki ilyenkor.

– Majd én hazaviszem, Mrs. Fisher – ajánlotta fel kedvesen Rachel. – Ne tessék buszozni ilyen sötétben. Legközelebb, ha jön, szóljon nyugodtan és el is hozom.

– Köszönöm – szorította meg nagyi Rachel kezét. – Örülök, hogy Josh ilyen kedves lányt talált. – Most bátyámra szegezte a tekintetét. – Becsüld meg, kisfiam!

– Úgy lesz nagyi. – Amikor Joshua ezt mondta, nem nagyira nézett, hanem a mosolygó menyasszonyára. Mindenki tudta, hogy szerencséje van ezzel a lánnyal, imádtuk őt.

– Oh, Claire, majdnem elfelejtettem – nézett rám Rachel. – Ma este fog jönni apa.

– Meséltél neki Audriról? – kérdeztem, mire ártetlan arccal bólintott. Jobb lett volna megbeszélni, de most már mindegy. Rachel nagyon okos volt, de gyakran hozott elhamarkodott döntéseket.

– Felhívtam, amikor már biztos volt a dolog. – Bólintottam erre. – És van valami, amit el kell mondanom az egész családnak.

– Mindig szívesen látjuk az apukádat – mosolyogtam rá. Kíváncsi voltam, mit szeretne elmondani. Sejtettem, úgyhogy rá is kérdeztem. – Kitűztétek az esküvő időpontját? – Rachel kissé a fejét ingatta, de biccentett is egyet.

– Igen, valami ilyesmi. Mrs. Fisher önnek elmesélem a kocsiban. – Láthatóan nagyi örült, hogy őt sem hagyják ki.

Rachel egy óra múlva érkezett meg. Addig megbeszéltük Audrinával, hogy holnap el kell mennie a rendőrségre. Láthatóan nem örült neki, nem szívesen mesélt arról, mi történt vele, de megegyeztünk abban, hogy nem kell elmesélnie, elég csak egyszer. Ezt ő találta ki. Szerette volna, ha bemegyek én is, amikor elmondja a rendőröknek, mi történt.