A tűz szíve

4. fejezet

Claire

Amikor elmondtuk Josh-al a "Vade ad dextram" varázsigét, azonnal Magyarországon találtuk magunkat. Bátyám ránézett a GPS-re.

– Pontosan ott vagyunk, ahol a jel van, itt kell lennie a közelben. – És akkor meghallottuk azt a keserves sírást, aminek az irányába fordulva megláttuk Őt. A GPS-re meredve állapítottam meg, hogy a lány ott ül, ahol a piros pont helyezkedik a térképen.

– Ő az – mondtam. Biztos voltam benne, hogy az a lány az én elveszett kishúgom. Josh el is indult felé. – Te meg mit csinálsz? Nem törhetünk rá csak úgy!

– Dehogynem. – És ezennel most már tényleg odament. Én pedig csak távolról figyeltem, mi történik. Láttam, ahogy beszélgetnek, de nem úgy tűnt, hogy elmondta neki. Szinte mosolyogva csevegtek.

Azonnal oda kellett mennem. Talán tényleg rá kellett volna zúdítani az infót, ami a kezünkben volt, hisz a végén még azt hiszi Audri, hogy Josh fel akarja szedni. Magamban arra gondoltam, hogy tudok magyarul, mert nem voltam benne biztos, hogy Audrina beszéli az angolt. Csak reménykedni tudtam, hogy ez a kis varázslatokhoz tartozik, és nem kell hozzá ige, ugyanis ezt a varázslatot nem ismertem.

Odaléptem én is a padhoz, amin ültek, így közelebbről is szemügyre vehettem, véletlenül nem-e tévedtünk vele kapcsolatban.

A szeme... A szeme pontosan olyan színű volt, mint az enyém. Már biztos voltam benne, hogy ő az, más nem is lehetne. Ez elsőre kicsit furcsán hangozhat, viszont nem egy átlagos szemszínről van szó. A pupilla körül teljesen zöld, kifelé pedig egyre csak barnul, a szegélye fekete. Apukánknak volt ilyen szeme. Eszembe jutott, mit mondott nekem, nem is egyszer: „Nézd meg magad a tükörben Clairei! – Mindig így becézett – Látod a szemedet? Ez egy igazán erős varázsló szeme. Épp, mint az enyém is. – Ilyenkor a hangja mindig olyan, hogy is mondjam? Olyan dicső volt. – A húgod szeme is ilyen lesz, biztos vagyok benne!"

Audrina kék szemmel született, de a fekete szegély már kirajzolódott neki is. Apának igaza lett, Audri szeme három hónapos korára kezdett szürkülni, majd egy éves korára ugyanolyan lett, mint az enyém, és az apáé. Egy igazán erős varázsló szeme...

– Claire vagyok – mondtam, reménykedve, hogy felismer, mikor visszazökkentem a valóságba. Szerencsére sikerült neki bebizonyítanom, hogy igazat mondok. Ám veszély közeledett, nekem pedig gyorsan kellett lépnem.

Miután átvariáltam a külsőmet, beléptem a boltba, hogy leállítsam azt a banyát, aki egykor elrabolta a húgomat.

Gonosz tervet eszeltem ki, nem finomkodtam. Amikor láttam, hogy az a Gina, vagy ki szédeleg – na jó, emlékeztem, hogy Genina a neve, csak így jelentéktelennek tűnhet a számomra –, azonnal tudtam, hogy a tervem be fog válni.

Felkaptam egy méregdrága napszemüveget, és láthatatlanná tettem. Közelebb léptem a nőhöz, és becsúsztattam a szemüveget a táskájába, majd elértem, hogy ott bent már ne legyen áttetsző.

Nagyon reménykedtem benne, hogy ez egy amolyan lopásgátló, sípoló bolt, különben csak megajándékoztam volna egy nagyon drága napszemüveggel.

Lehet, hogy ilyen akciók közben nem arra gondol az ember lánya, hogy is néz ki a célszemély, viszont komolyan mondom, nem így képzeltem el Audrina elrablóját.

Ez a nő igazán szép volt, és egyáltalán nem tűnt gonosznak. Egy pillanatig elgondolkodtam azon, hogy tényleg a megfelelő ember zsebébe tettem-e a napszemüveget, viszont, amikor a szemébe néztem, éreztem, hogy ő az.