Különös barátság(Átírás alatt)

8.rész: Most akkor mi van??

Kb olyan hajnali 4 óra felé lehett amikor már teljesen kikészültem és kimásztam a halkan szuszugó férfi mellől. A fejemben kész káosz uralkodott amit mi sem mutatott jobban,minthogy a konyhában lévő poharat nem bírtam felemelni,hisz a kezem nem akart mozdulni.
Többszöri próbálkozás után felhagytam az ötlettel és a kanapéhoz vonszoltam magamat. Háttal rávettem a testem,és a kemény egyben puha anyagra borultam. A szívem még mindig gyorsan kalapált a történtek miatt.

Mi történt...? Miért volt ez..? Nem értem...semmit nem értek...
Eltakartam a szememet,nagy levegőt vettem és lassan kifújtam azt. Ekkor kopogást hallottam a bejárati ajtón. Ki lehet az ilyenkor?
Csodálkozva léptem oda majd halkan kinyítottam az eddig zárt lakatot.

A ház előtt egy szőke kb velem egymagas nő állt. A könyökhajlatában egy kétfüles kézitáskát tartott,amihez illő ruhát vett fel. A sötétben is teljesen tisztán láttam a smink fette arcát és a vörös ajkait. Megvetően végigmért, én pedig minél előbb leakartam tudni ezt az egészet.

- Segíthetek?- kezdtem bele a kérdezz-felelek játékba. A nő piros szája válaszra nyílt.

- Nem kell. Neymarhoz jöttem.-a vinnyogó hangja átszelte a kettőnk közötti teret és kiszakította a dobhártyám egy részét.

-Miért ilyenkor? Reggel nem ér rá? Egyáltalán miért keresed? Ki vagy te?- tettem fel egymás után a szembesítő kérdéseket. A nő meghökkenve nézett vissza majd mosolyra húzva dús ajkait beszélni kezdett.

- Inkább ezt én kérdezném tőled...nos ha ennyire érdekel akkor Ney BARÁTNŐJE vagyok.

A mosoly ahogy jött,úgy fagyott le az arcomról. A barátnője... Hirtelen nem is tudtam mit is mondhatnék.

- Én...én...- dadogtam.

- Meglepődtél ahogy látom. Mint mindenki...
De még mindig nem tudom,hogy te ki vagy...- nevett fel majd lenézően végigmért. Lesütöttem a szemem majd belenéztem azokba a jéghideg kék íríszekbe. Suttogva lehunyom a szemhéjam.

-Az egyik...barátja...

- És minden "barátja" a házában él és az ő polójában alszik?- kérdezte idézőjeleket a levegőbe rajzolva a barátja szónál. Igazából nem tudtam erre mit válaszolni.

- Igazából,mit csinálsz?- néztem rá- hajnali 4-kor itt áll az ajtóban,és arra vár,hogy valami történjen..mégis mit akar?- itt már a szemem könnyel telt meg.

- Sajnálom,hogy tönkretettem az álmodat de ébredj fel szívem. Nincs esélyed ellenem és ha megprobálsz közénk állni akkor abból csak te jössz ki szarul.-a szeme villámokat szórt,közben pedig egy gúnnyal teli mosoly húzódott az arcára. Megpróbáltam kifejezéstelen arcmaszkot felvenni magamra.
-Aww...azt hitted,hogy szeret..? Te tényleg elhitted,hogy szeret..? Ez nagyon aranyos...- vigyorgott.

Ráakartam csukni az ajtót,de odarakta a kezét.

- Remélem megértetted..ő az enyém...nemsokára újra találkozunk.- megfordult és lassan elsétált. Bevágtam az ajtót,lecsúsztam a földre, a térdeimet magamhoz húzva borultam rájuk és halkan sírni kezdtem. Te tényleg elhitted,hogy szeret...? A szavak csak úgy cikáztak a fejemben. Miért csinálta ezt velem...?

Ekkor lépéseket hallottam,mire felkaptam a fejem. Ney állt ott,álmosan, gubancos hajjal. Az arca azonnal megváltozott,amikor meglátta a teljesen kisírt szemeimet. Közelebb akart jönni mire én gyorsan felállt és a kilincsre helyeztem a kezem.

- Mi történt?- nézett rám aggódó arccal. Még egy utolsó könnycsepp lefolyt az arcomon.
-Cami...ki volt az?- nagy levegőt vettem és kinyögtem az utolsó záró mondatomat.