American Horror Story: Asylum /Befejezett/

-20-

Egy újabb nap.. Itt ebben az őrületben.  Újabb furcsa dolgokkal...

Tegnap egész nap a barátaimmal voltam. Kit és Lana védett engem mindentől és mindenkitől . Nagyon jól esett, hogy törődnek velem. Igazán hálás vagyok. Mást nagyon nem csináltunk este elmentünk aludni és most itt tartunk, hogy reggel van.
Nagyot nyújtózva kelek ki a kényelmetlen ágyból, aztán felhúzom koszos, fehér papucsom meztelen lábaimra. Csoszogva szelem át a kis helyiséget és mimden erőmet összeszedve nyitok ki a nagy fém ajtót. Nehezen, nyikorogva ki is nyílik.
A folyosó most üres, valószínűleg mindenki reggelizik. Még mindig csoszogok, de nem érdekel. Mivel lassan megyek, mint egy élőhalott eléggé sok időbe telik odaérnem. Hanyagul belököm az ebédlő rossz faajtaját és a szememmel egyből a barátaimat kezdem el keresni. Sajnos nem találom őket.
-Á itt vagy.-szakít ki egy hang a bámészkodásból.
Hirtelen hátrafordultam és egy őrt pillantottam meg.
-Gyere.-fogta meg lágyan a kezem és kezdett el húzni.
Egészen Jude nővér irodájáig mentünk. Nem tudom mit akarhat, hisz a visszaérkezésemkor már megbeszéltük a dolgokat. Az őr kettőt kopogat majd egy ,,Tessék." után beléptünk a tágas irodába.
-Elmehetsz.-mondta az őrnek a nővér aki szó nélkül elsietett.
-Gyere kedvesem, ülj le.-mutatott egy szék felé.
Szó nélkül leültem és figyelmesen vártam mit mond.
-A szüleidről lenne szó,-itt felkaptam a fejem-sajnálom, de egy szörnyű balesetben életüket vesztették.-hadarta el. Az arcáról semmi féle érzelem nem volt leolvasható, így arra a döntésre jutotta, hogy nem mutatom ki mennyire fáj. Nagyon nehezen tudtam sírásomat visszatartani, és az sem segített, hogy a gombóc egyre jobban csak nőtt a torkomban.
-Értem.-feleltem halkan és próbáltam minden érzelmemet elrejteni.
Eljöttem az irodából és azzal sem foglalkozva, hogy ma még nem ettem semmit a szobámba siettem. Elég sok ideig sírhattam ott, mivel késő délutánra járt már az idő. A folyosó most hemzsegett az itt lakóktól. Eléggé elkezdtem szédülni, ezért a falba próbáltam kapaszkodni. Sajnos ez a tervem nem sikerült ugyanis elájultam.
A szemeim olyanok voltak, mintha egy mázsás súly lenne rajta, ami miatt nem tudom kinyitni a szemeim. Sokadik próbálkozásra sikerül csak és egyből egy mosolygós itt dolgozó nővért pillantok meg.
-Mi történt?-hangom rekedt és halk.
-Jajj édesem nem tesz jót az egészségeteknek az ha egész nap nem eszel és ideges vagy.-mosolygott még mindig. Kora reggel, hogy lehet így mosolyogni?
-Egészségeinkre?-itt döbbentem le, hogy mit is mondott.
-Jajj te kis butus. Terhes vagy.-mosolya egyre szélesebb.
És ez volt az a pillanat amikor az a kis kaja is amit tegnap reggel megettem kikívánkozott belőlem...

———————
Igen-igen. Most is eltűntem egy időre. Ezt nagyon sajnálom, de nem szerettem volna szar munkát kiadni a kezeim közül. Remélem továbbra is velem tartotok, hogy megtudjátok mi vár még Amandára. Köszönöm, hogy olvassátok a story-t.

-A.