American Horror Story: Asylum /Befejezett/

-2-

Most arra keltem, hogy nem tudok mozogni. Valami nincs rendbe a fejem is fáj, a szemem se tudom kinyitni ráadásul nem tudom hol vagyok. Ja de... A Briarciliff ben. Nagy nehezen kinyitom a szemem, majd körülnézek. Egy fehér szobában vagyok, ahol fehérek a falak sőt még a csempék is. A szobában még egy ágy van amire rá vagyok szíjjazva meg egy gépezet. A gondolatmenetemet az ajtó csapódása szakította félbe.
-Jónapot. Én Jude nővér vagyok. Szeretném megkérdezni, hogy ön és a barátai hol jutottak be, egyálltalán mit kerestek itt.-felelte egy apáca szerűség.
-Jónapot. Én Amanda vagyok. A barátaim és én egy csapóajtón jöttünk be, de csak azért mert azt hittük üres az épület. Amúgy ha szabad megkérdeznem miért vagyok itt lekötözve?-kérdeztem kétségbeesetten.
-Ohh értem. Amúgy azért mert mostantól ön is a Briarciff tagja.-válaszolta.
Én nagyon megréműltem hiszen nincs nekem semmi bajom. Erre bedugnak egy elmegyógyintézetbe. Vajon a szüleim tudják, hogy itt vagyok?-a gondolatmenetem ismét megszakadt egy éles torok köszörülésre. Mikor felnéztem azt láttam, hogy eloldozzák a szíjjakat.
-Gyerünk, mozgás ebédidő.-lökött ki az ajtón egy őr. A kezem természetesen meg van bilincselve nehogy elszökjek. A szobából egy folyosóra érkeztem. Ott végigmentünk, majd lefordultunk jobbra. Abba a terembe érkeztünk ahol elkaptak. Az utunkat meg nem szakítva haladtunk előre, ahol jobb oldalt bementünk egy ebédlő-nek kinéző helyiségbe. Itt rengeteg furcsa alak van. Természetesen mindenki engem bámul. Gondolom azért mert új vagyok.  Az őr leültetett egy üres asztalhoz majd valaki elém rakott egy tálca kaját. Mivel nagyon éhes voltam elkezdtem enni, bár a kajának nem volt túl jó íze, azért meglehetett enni. Miután befejeztem az evést az őrt egy másik fickó váltotta fel.
-Jónapot. Én Dr.Jason Dilorentis vagyok. Én leszek az ön psichológusa.
-Jónapot én Amanda Gray vagyok.-köszöntem illedelmesen.
-Az lenne a feladatod, hogy én kérdéseket teszek fel, te pedig válaszolsz. Rendbe?-kérdezte.
-Igen.-válaszoltam.
-Hány éves vagy?-kérdezte.
-16.-feleltem.
-Hogy kerültél be ide?-kérdezett ismét.
-Az úgy volt...-és ekkor elmeséltem a történetet.
-Ohh..értem.-válaszolta.
-Mára végeztünk.Holnap ismét találkozunk. Szia.-mondta.
-Viszlát.-mondtam.
-Tegezz nyugodtan.-felelte.
-Akkor szia.-válaszoltam nevetve.
Ez után az őr visszakísért a szobámba, mondván ma még nem nagyon lenne jó kimennem, de holnap kimehetek én is. Miután bevitt a szobámba magamra hagyott. Úgy körülbelül 3 óráig gondolkoztam, majd kaptam vacsorát az után pedig elnondták, hogy holnap mi lesz. Vagyis, hogy egésznap kint lehetek kivéve este, meg dolgoznom kell plusz ott a psichológus. Végül ténylegesen elmentem aludni. De mielőtt elaludhattam volna ismét azon járt az agyam, hogy jó lenne hazamenni, és nem lennék ezen a szörnyű helyen. Jó lenne a saját ágyamba aludni, a barátaimmal lenni, suliba járni. Nevethetnék sokat, lehetne esetleg egy barátom, kijárhatnék a parkba. Eljárhatnék a plázába vagy esetleg egy kajáldaba. Ehetnék finom ételeket, ihatnék jó italokat. Úgy teljesen összefoglalva normális életet élhetnék. Bár ha nem jöttem volna be... Ahjj akkor lehet a barátaim közül lenne itt valaki. De ne higyjétek azt, hogy haragszok rájuk. Szó sincs erről. Még mindig ugyanúgy szeretem őket.-Ez után a hosszú monológ után végleg elaludtam.