Bilincs I. - Árnyak a múltból

1.

Cam ma már rendes életet élt. Felhagyott régi szokásaival, na meg régi munkájával. Manapság is emberekkel dolgozott ugyan, de egészen más kapcsolatban, mint anno. Nemrég szociális munkás lett. Bőrszerkóját ingre és zakóra cserélte, és a hálószobával szemben pedig a nappalit részesítette előnyben. Jól érezte magát. Karrierje kezdett beindulni, új lakásba költözött, új barátokat szerzett. Szerette jelenlegi életét és úgy gondolta, végre sikerült is a régit a háta mögött hagynia, mintha az egész csak egy rossz álom lett volna. De egy rossz álom sem tart évekig. Sokszor még ma is felriadt az éjszaka közepén, saját verítékében úszva, levegőért kapkodva. Dehát, a múlt, az már csak ilyen... a rossz emlékek szépen, alattomosan, de mindig visszatérnek, hogy emlékeztessenek minket arra, hogy honnan indultunk és hogy ne felejtsük el, merre is tartunk.

A mai éjszaka is ez történt. Cam álmában egy bordóra mázolt szoba kellős közepén találta magát meztelenül, egy székhez kötözve. Szemben vele egy másik férfi állt, hegekkel borított teste elborzasztotta őt, de ennél is gyomorforgatóbb látványt nyújtott az arca, amelyről hiányoztak a szemei és az orra, szájából azonban egy hosszú hegyes nyelv lógott ki. Cameron felé sétált, aki segítségért akart kiáltani, de egy hang sem hagyta el a torkát. Szörnyű tűz égette belülről, mely a torz férfi minden léptével egyre inkább csak forróbb és forróbb lett, míg végül elviselhetetlenné nem vált és fel nem riadt a lidércnyomásos képek fogságából.

Felült ágyában, zihált, homokszőke haja izzadt arcára tapadt. Elkezdett számolni: egy, kettő, három... Általában mire elszámol negyvenhétig, a szíve normális ütemben folytatta tovább dolgát, és a légzése is lelassult. Ma negyvenháromnál sikerült megállnia. Éjjeli szekrényén álló órájára pillantott, majd megállapította, hogy hamarosan 6 óra és kelnie kellene, ezért inkább már nem feküdt vissza. Lábait a padlóra helyezte és a fürdőszoba felé vette az irányt. Nedves pólóját leráncigálta szálkás felsőtestéről és néhány másodpercig farkasszemet nézett tükörképével. Bár nem annyi, mint az álmában látott retteneten, de jó pár heg tarkította az ő testét is. Ezekkel a lenyomatokkal nagyjából sikerült már megbékélnie, sőt, úgy érezte okuk van, hogy ezek ott maradtak. Emlékeztető, múltjának lenyomatai. Mélázásából az ébresztő hangja rázta fel. Visszasietett a hálójába, lekapcsolta az órát, magára kapkodta futóruháját és kocogni indult.

Már lassan fél éve futott minden reggel, pszichológusa javaslatára. Véleménye szerint így könnyebb lesz maga mögött hagyni az alkoholt és az egyéb élvezeti szereket. Sokat segített ez neki múltjának feldolgozásában is. Főleg rémálmai után esett jól kiszellőztetnie a fejét. Ráadásul az egészségének is jót tett. A futásból hazatérve egyenesen a zuhany felé vette az irányt. Cam szeretett elidőzni a forró víz alatt. Azon tűnődött, vajon most hol tartana az élete, ha szépen elvégezte volna az egyetemet, majd azután egyből ezzel indított volna. Vajon azóta már családja lenne? Saját háza? Fájóan mart gyomrába a gondolat, hogy mennyi időt pazarolt el az életéből. Elzárta a vizet. Egy ideig még a fülkében álldogált. A vízcseppek játékosan gördültek le a homlokáról, végig egyenes orrnyergén, vékony ajkain és nyakán át, tökéletes mellizmainak deltájába torkollva, majd hasizmait végigszántva. „Állj le Cam!" – mondta magának a fiú. „Nem szabad „mi lett volna, ha"-kkal gyötörni magam", dr. Grundheber is megmondta. „Időpocsékolás és nem használ az állapotomnak. Csak pozitívan" – ismételgette magának.

Fürdőszobai teendőit elvégezve Cameron a konyhába tartott, hogy elfogyassza reggeli kávéját és átnézze napi teendőit. Ma egy családhoz kellett ellátogatnia: Jones-ékhoz, kiknek kamasz fiuk apró lopásokból igyekezett pénzt szerezni, feltehetőleg, hogy barátnőjét ajándékokkal kápráztathassa el. A kávé kellemes illata lassan megtöltötte az aprócska konyhát, mire Cam végignézte az e-mail-jeit. Ezután, mint mindig üzenetrögzítőjét hallgatta végig. Egyik legjobb barátja, Max hagyott neki egy üzenetet, miszerint „jó lenne ma lógni egy kicsit, ha már péntek van", aztán volt egy üzenet az édesanyjától, hogy lassan illendő volna hazalátogatnia, és még egy a kollégájától, miben az állt, hogy lebetegedett és hogy lenne-e olyan kedves, hogy átvigye neki a mappáit az asztaláról. De volt még egy üzenet a rögzítőn, amire legrosszabb rémálmaiban sem számított volna: „Szia Cam! Figyelj, tudom, nem keresnélek, ahogy mondtad, de baj van... Nagy gáz. Nic nem hisz nekem, de esküszöm, a tiszta igazságot mondtam. Egy hónapot kaptam, hogy bizonyítsam az igazam. Nem tudom, kinek szólhattam volna. Kérlek, most utoljára. Könyörgöm, segíts. Ha nem sikerül, akkor... Figyelj, ezen a számon hívhatsz vissza. Most mennem kell. Előre is kösz, Cami. Remélem jól vagy. Szia!"