Karácsonyi visszaszámlálás ONESHOTS

22th Day

Folytatjuk a Binut! Amit amúgy senki nem Vote-olt, de hátha így jobban fog tetszeni! 😢😏😅

Sok keresgélés után találtam egy rohadt nagy, sötét szürke épületet. Körbe volt kerítve olyan nagy kerítéssel (tudjátok! Olyan mint ami a határon van😂😇). Végig néztem a kellemetlen épületre, a feliratra nem is figyelve, minek van ki írva a cég neve ha egyszer ez a kibsszott nagy épület egy kb. Hortobágy nagyságú 'síkságon' van? Mindegy, nem izgatom magamat emiatt, az a lényeg hogy szinte biztos, hogy ez gyerekkori barátom tulajdona.
Simán be akartam marészkedni a "határon", annyival letudva hogy megmondtam a srácnak, aki a kapuban állt, hogy megbeszélésre jöttem. Nem volt kedvem parádét csapni, bár megtehettem volna de szegény srác olyan aranyos és béna volt. Először kicsit furán mért végig nagyjából egy 'te jó Úristen ez mi faszt akar megbeszélni?' arccal de végül is nem engedett be. Na szép! Én kedves akartam lenni vele.
-Akkor mutasson egy személyi igazolványt, legyen szíves! Csak úgy tudom beengedni! -gyanakszik a drága!
-Dehogy nem! Be tudsz te engedni, nézd; meg nyomod azt a gombot -mutatok a zöld kis bekapcsolóra -és az a kapu kinyílik -bökök fejemmel a csukott kapu irányába.
-Ha így vesszük igen, de a főnököm azt mondta, értesítsem ha te ide akarnád tolni a képedet de előtte rakjalak ki! -mosolyodott el. Na ennyit a tiszteletről!
-Áh! Szóval várt már. Hm~ Mennyit kapsz ezért? -húzom széles mosolyra én is a számat.
-A főnök erre is felkészített, azt mondta mondjam azt, hogy megfizethetetlen vagyok, vagy még jobbat tudok! Több fizetést kapok mint te! -kacsint gúnyosan. Kínomban beletúrtam, menicin beállított frizkómba.
-Nah, légyszi! Engedj be~ -fogom könyörgőre. Csak megrázza a fejét. Kicsit felbőszültem a dolgon, nem gondoltam volna, hogy ennyivel előttem járna. Elmém kavargásából már csak az húzott ki, hogy a fiú nyúl az egyik kapcsolóhoz, gondolom hívja Eun-t. Gyorsan elkaptam kezét és mélyen belenézek mogyoró barna szemeibe, amire csak egy kicsit megremeg.
-Nem akarlak megölni. -kezdem magamat terroristának érezni. Persze csak blöff.
-Ilyen fontos lenne? Miattad ideges mindig ennyire? -fakad ki. Én nagyon meglepődtem.
-Miért lenne ideges? -nevetek fel továbbra sem elengedve izmos kezét.
-Nem tudom, mindigis olyan volt, feldúlt. -forgatja szemeit.
-Oké~ Akkor beengedsz? -kérdeztem, félve a válaszától. Most hogy egy kicsit meglágyult talán beenged.
-Nyem! Mondj valami hihetőbbet! -teszi karba két kezét. Istenem de makacs ez a gyerek. Elegem lett a dologból, mélyet sohajtottam majd lassan elkezdtem ropogtatni nyakamat. Majd egy kicsit szerencsétlen de hatásos mozdulattal ütöttem arcon. Hirtelen zavarát kihasználva még meg dobtam néhány ilyennel aztán megunva a játékot megnyomtam azt a kibaszott gombot. Nem nagyon tetszett neki a dolog, felállt és kivonult a "kabinjából".
-Idefigyelj te egobank! Engem nem szabad megütni! -üvölt rám sértően.
-Miért ne lehetne? Láttad, éppen azt csináltam. -válaszoltam neki teljesen nyugodtam egy szem forgatás kíséretében. Hol jár ez a gyerek? Mi az hogy nem lehet, röhögnöm kell. -Hogy lehet az, hogy Dangmin egy ilyen szerencsétlent pakolt ki ide? -nevetek fel gúnyosan végig mutatva rajta.
-Hogy beszélsz velem te szarzsák? -üvölt mostmár tohadt mérgesen. Persze félek tőle, mert nem egy kicsi. De jobb ha nyugalmat színlelek.
-Sértegetsz te senki? -kapok homlokomhoz mosolygást színlelve. Jól van, meguntam a játékot és néhány mozdulattal lecsaptam. De ez a srác még a halálhoz is hülye, szóval szépen visszaültetett a helyére és leporoltam. Olyan jó szívű vagyok és voltam! Még néhány ilyennel meg kellett birkózzak, ennyi faszt is csak Eunwoo tud összeszedni. Elszórakoztam a labirintus szerű folyosókon egy jó ideig, csak a tökkelütött "főnököt" és annak irodáját kerestem. Keveregtem-kavarogtam azokon a kibaszott 'mindegyik egyforma' folyosókon. Aztán, amikor kezdtem már feladni, egy eléggé rendellenesen nagy ajtóval találtam szembe magamat az egyik, szinte legmagasabban elhelyezkedő folyosón. Jó, ez elég vicces lesz ha most be nyitok és ő ott fog csücsülni. Nagy levegőt vettem és behunytam a szememet és kifújtam a felesleges széndioxidot. (Írói megjegyzés: kémia az én tantárgyam!)
Fogtam magam és egy szveg mozdulattal lenyomtam azt a rohadz nagy kilincset és betoltam az ajtót. A kisebb résen bekukkantottam, és megnyugodott szívvel konstratáltam, hogy nincs itt senki. Igazából a terem egyik oldala azaz fala teljesen ablakos volt, az előtt volt egy rohadt nagy asztal és az üvegeknek háttal egy óriási, víájpí szék. Végig van futtatva a szobában még egy asztal sor ahol mindenféle ketyere volt töltőn. Lassú, bizonytalan léptekkel haladtam végig az asztalok közt. Leültem a manci székre és megpróbáltam valami kiindulási pontot keresni mint a zsaruk a filmekben vagy a nyomozók. Azzal a szomorú ténnyel kellett szembesülnöm, hogy az okos kis barátom nem az asztali gépe előtt tengeti mindennapjait, mert volt ott minden csak gép nem. Szóval laptop... Pedig már kezdtem örülni amikor megláttam a többi, gigász nagy monitort. Akkor azokba kukkantunk be. Bekapcsolom a legeldugottabb helyen lévő szerkezetet és~ itt is nagyon szed lettem. Bár Jinwoo azt mondta, hogy a kódtörő vírussal bármelyik kütyüt fel tudom törni a gépek egytől egyig kivételek voltam. Mégiscsak kell az a laptop, bár nem tudom azt sem feltörni de simán le nyúlom és majd JinJin megoldja, otthon. De ahogy ezt a tervet kisütöttem és miatta boldog is voltam, az a kis mosoly is le csúszott az arcomról amikor rájöttem hogy akkor még egy csomó kibaszott szobát át kell nézzek, remélve hogy senkivel nem futok össze. Szép álom... tuti hogy majd jön a takarító néni és sikítozva megy a főnökéhez, hogy itt vagyok. Csodás sors...
Éppen az egyik liftet céloztam meg amikor látom hogy abban éppen valaki álldogál, -pontosabban valakik- gyorsan bebújtam az egyik kis, előtéri kanapé mögé.
-Siessenek! Itt kell legyen valahol! -üti meg fülemet a rég nem hallott hang. Biztos voltak vele még jó néhányan mert elég sok cipő kopogást hallottam.
-Hé főnök? Mit csináljunk vele ha megtaláltuk? -hallom az egyik csicskáját.
-Teljesen ismétlem teljesen épségben rakjátok ki és ha visszajönne tegyétek arrébb de kérlek ne öljétek meg. -hallom hangjában ahogy aggódik. Móré ébbű báj lesssz! Valami hirtelen gondolat vezérelt; előbújtam rejtekhelyemről és megköszörültem torkomat.
-Szerintem erre semmi szükség! -mosolygok nyugodságot és békességet színlelve.
-Oh! -rántja meg szemöldökét, látom hogy zavart, valamit biztos bekavartam -hozzátok a szobámba! -mutat két nagy darab melákra vagy öt perces hezitálás után. Jöttek a perverz huhogások, meg minden féle "morbid" fej a "hadsereg" tagjaitól. Te jó ég mi lesz itt!
-Ugyanmár Eun, erre semmi szükség! -lépek elé.
-Oké, csak semmi hirtelen mozdulat! -fenyeget mutató ujját rámszegezve. Utána mentem, eskü sosem találtam volna meg ezt a nyomorult szobát. Össze-vissza mentünk és csak azon kaptam magamat hogy egy modern "lakás" előszobájában állok. Kinéztem az ablakon és ha nem lettem volna ilyen szar helyzetben biztos hogy nevettem volna.
-Ne szórakozz már velem, hogy az első emeleten laksz! -ülök le a kávé barna, bőr fotelra.
-De de. És csakis azért hogy az olyan betolakodók mint te ne találjanak meg. -telepszik le mellém. Elegem van ebből a 'jaj de rohadt gazdag vagyok' játékból. Rohadt uncsi~ Kiparancsolta az őröket akik bár vonakodva de teljesítették kérését. Amint becsukódott az ajtó felém fordult és átölelt, erre nem számítottam.
-M-mi-mit csinálsz? -raktam össze nagy nehezen a mondatot.
-Olyan régen láttalak. Amúgy csak fent kell tartani a látszatot. -pislog rám.
-Értem. Akkor most mi is van? -vakargatom tarkómat zavartan de mielőtt tovább értetlenkedtem volna megbökte az oldalamat -olyan régen csinálta, szinte már hiányzott- amire én  mint mindig, viccesen fel ugrottam.
-Ezt ne csináld! Nem vagyunk barátok! -szidom le és távolabb ülök tőle -Miért hagytál csak úgy ott? Miért mentél másik osztályba? A gimiben miért kerültél? Ennyire gáz vagyok? -fakadtam ki.
-Várjá' először csak egyet! -komolyodik el.
-Jó, huh -próbáltam le nyugodni - Miért mentél el?
-Ezt csak akkor mondhatnám el ha közel állnál hozzám. -tette keresztbe teljesen nyugodtan a kezét.
-Rendben, akkor kezdjük egy másikkal...Öm. -gondolkoztam pár pillanatot -A gimibe miért mentél másik osztályba?
-Azt ne tőlem kérdezd! A tanárok vagy a nem tudom milyen mindenhatók oda raktak. -jaj de kis aranyos! Én okosabb vagyok nála! Csak nemlegesen megráztam a fejemet.
-Hazudsz! Ti kértétek vagyis lehet, hogy csak te, hogy mehess egy másik osztályba. -gondoltam vissza az igazgató szavaira. Mire csak félre nyelte az eddig kortyolgatott vizet. Idegesen lerakta poharát az üveg lapos asztalra és elkezdte ropogtatni az ujjait. -Nah mi van? Valami zavarba ejtőt mondtam? -mosolygok rá gúnyosan mire ő is ezt teszi. Meglep, sokat változott, ha zavarban volt akkor azt mindig ki mondta, most csak látszott rajta.
-Ezt sem mondom el! -mi a f...?
-Miért nem? Miért vagy ilyen? -kerekedett ki két szemem.
-Mert gyáva vagyok és nem bízom benned! -hajtotta le fejét.
-Mi a rák? Miért lennél gyáva? -akadtam ki mostmár teljesen.
-Nem csak most vagyok az, hanem akkor is az voltam amikor a fölsőbb évesek berángattak téged a klotyóra és megvertek. Azt én lattam. Akkor is olyan gyáva voltam amikor elmentem és akkor is amikor másik osztályba kértem magamat. Féltem az érzéseimtől. Amiket mostanra megtanultam uralni de most ha rád nézek megint megijedek magamtól. -kisebb monológján teljesen elképedtem.
-Miért? Én csak arra emlékszem amikor téged rángatta be a mosdóba a nagyok és elverve jöttél ki. Azt én is néztem, akkor én is gyáva vagyok?-emlékeztem vissza.
-Akkor én voltam soron. -forgatja szemeit zavartan.
-Milyen érzéseid lehettek amikor gimibe jártunk? -nem hangosan mondtam csak hogy hallja, hogy úgy tűnjön mintha csak hangosan gondolkoznék. Közelebb ült hozzám és....lassan közeledett ajkaival az enyéimhez. Hirtelen nem tudtam mit csináljak, olyan régen vártam egy ilyen pillanatot de mégis. Lassan hozzá illesztette párnácsáit az enyéimre és feszült de nyugodt mozdulatokkal mozgatta övéit. Az érintésre megremegtem és meg feszültem, rájöttem hogy én még rohadtul sosem csókolóztam és ezért nem is tudok. De lassacskán belejöttem és én is követtem a mozdulat sort. Mivel ilyet még nem csináltam senkivel nyugodtan kijelenthetem hogy jól csókol.
-Ilyen érzéseim voltak és vannak is. -vált el tőlem. Én csak tágra nyílt szemekkel és szájjal ültem ott és elgondolkoztam ezen. Csak is és kizérólag a padlót pásztáztam. -Ezt az egészet azért csináltam, vagyis azért indítottam, hogy együtt uralkodhassunk a világon de az idő múlásával egyre inkább magamnak akartam a dolgot és elengedtelek. Azért parancsoltam meg az őröknek hogy ha maglátnak egyből rakjanak ki, mert féltem ha meglátlak, akkor újra elfog az érzés. És azért mentem másik osztályba, hogy ne legyen bűntudatot ha visszautasítasz miután bevallom, hogy én ilyen vagyok.
-Szóval ezért... -halkan szinte suttogva emésztettem a dolgot majd amikor kellő képpen megnyugodtam újra megcsókoltam. Hirtelenségemtől megrezzent de viszonozta és el is mélyítette csókunkat. Lassan átölelte derekamat és meg nyaka köre kulcsoltam karjaimat.
Szóval ezért kellett annyit szenvednem és neki is. Kár volt, de mostmár mindegy....

Halika!
Vettem észre, hogy az első rész senkinek sem tetszett de azért befejezem.
Szerintem is szar de hátha valakinek mégis eszébe jut megnyomni a Vote-ot.
Sokat dolgoztam vele...