Lassú kezek ~Befejezett~

XII. Rész - Új ismerős

A pénz mindig is nagyúr volt a családunkban. Apa filozófiája, hogy bármit meglehet oldani egy vastag pénzköteggel. Nem voltam meglepve a tettétől, ellenben a többiekkel. Ők nem ismerik apámat, így ezeket a pitiáner húzásait sem. Szó nélkül hajítom apám vesztegető pénzkötegét a kukába, tudatván Niall-el, Sid-el, és Chris-el hogy mit ér számomra ez a pénz.

Egy kalap szart se. Akár csak az apám.

- A szobámban leszek ha kellenék - közlöm. - Niall, feljönnél velem?
- Hogyne - mosolyog rám.

Rá van jelenleg szükségem. A támogatására, az ölelése által nyújtott mentsvárra. Mintha olvasna a gondolataimban, úgy von a karjaiba. Shelby a lábunknál pihenget, halkan szuszogva. Niall a hajammal játszadózik, amíg én összerakom a fejemben lévő kusza gondolatokat.
- Tehát Harry-vel jöttél haza - töri meg a csendet Niall.
- Most komolyan féltékenykedni fogsz? - válok még idegesebbé. - Mert ha igen, akkor elmehetsz. A legkevésbé van kedvem veszekedni veled egy ilyen jelentéktelen dolgon.
- Történt valami? - faggat Niall.
- Arra célzol, hogy megcsaltalak e Harry-vel? - háborgok.
- Van egy múltatok, és...
- De az MÚLT! Nem csaltalak meg, és rohadtul fáj hogy ilyeneket feltételezel rólam.
- Rosie...
- Menj el, Niall. Légyszíves.

Lehajtott fejjel kullog ki a szobám ajtaján. Mikor azt hittem, hogy ez a nap nem lehet rosszabb, mégis az lett. Az első veszekedésünk...Ha így haladunk, nem is az utolsó. A könnyeim utat törnek maguknak, és lefolynak az arcomon. A szívem vadul kalapál, a fejem zúg. Begúbozom magzatpózba a takaró alá, és alszom egy kicsit, hátha múlik a fájdalom.

Nyálas puszikra ébredek, amiket kétségtelenül a kutyusomtól kaphatok. Ez a kis szeretetgombóc tudja hogyan vegye le az embert a lábáról. Mosolyogva karjaimba zárom, s puszit nyomok a fejére.
- Te nem bántasz meg sosem, ugye? - gügyögök a szőrős gyerekemnek.

A nap verőfényes napsütése rávett, hogy Shelby-t elvigyem sétálni ebben a korai órákban. A póráz láttán Shelby nem kicsit lett izgatott, ezt a hangos ugatása és heves farkcsóválása bizonyítja. Nem csak én vagyok ilyen korai, egészen aktívak voltak az emberek. Az első helyként a parkot céloztam meg, a kutyák kedvenc helyét. Shelby előszőr visszakozott az idegen kutyáktól, de aztán hamarabb feloldódott mint gondoltam. Sőt, különösen jól érezte magát egy Alaszkai Malamuttal.
- Te a kutyád az egyetlen, akit eddig Max közel engedett magához - ült le mellém egy számomra idegen srác, ezek szerint a Max nevű Malamut gazdája.
- Igen? - mosolyogtam szégyenlősen.
- Bizony. Max hogy is mondjam...fura természet. Fél éve van nálam, de az eddigiek alatt nem barátkozott más kutyákkal, pedig mindent megpróbáltam. Thomas Doherty, egyébként.
- Rose Moore - mutatkozom be. - A kutyám Shelby.
- Illik rá a név - somolygott. - Gyakran jártok ide?
- Most vagyunk itt először. De látva Shelby-t gyakrabban jövünk majd.
- És ha ilyen szép nők járnak ide, azt hiszem mi is gyakori vendégek leszünk itt Max-el - bókol.

A bókjába láthatóan belepirultam...

- Nincs kedved meginni valamit? - vigyorog. - Jó lenne közelebbről is megismerni.
- Ne haragudj, de van barátom - utasítom el a közeledését.
- Éreztem - húzza el a száját. - Most jól beégettem magam, igaz?
- Szó sincs róla. Egy baráti italozásban benne vagyok, ha még mindig meg akarsz ismerni.
- Szuper - lett kissé vidámabb, majd füttyent egyet. - Max!

Az eb egyenesen a gazdájához rohan, aki rá kapcsolja a pórázt. Én is ugyan ezt teszem Shelby-vel. Egy kutya barát helyet választunk, hogy a kutyáink is közvetlenül mellettünk tudjanak maradni. Egy narancslét, mellé egy fánkot kérek, Thomas marad az egyszerű tejes kávénál.
- Szóval van barátod - kezdeményezi a beszélgetést. Bólintok. - Mióta?
- Egy jó ideje - válaszolok. - Neked ezek szerint nincs barátnőd, ha így elkezdtél flörtölni velem. Hacsak nem vagy egy gerinctelen féreg, aki bárkivel kikezd mikor van barátnője.
- Nem, nincs barátnőm - nevet. - És mit dolgozol? Intelligens lánynak látszól, egy irodában? Esetleg ügyvéd vagy?
- Neked nem szabad lottóznod - kuncogok. - Bár olyan tisztességes lenne a munkám, mint amiket felsoroltál. Sztriptíz táncos vagyok.
- Az merész - lepődik meg. - Az adottságaid megvannak hozzá, ez tény... - flörtölt továbbra is.
- Zavarba hozol - nevetek zavartan.
- Ez az igazság! Lefogadom, hogy modellkedhetnél is.
- Köszönöm Thomas - somolygok.
- Ugyan...
- És te mit dolgozol? - érdeklődöm.
- Pultos vagyok, egy kocsmában. Nem túl jó fizető meló, de amire kell, van pénzem.
- Hogy tudod elviselni azt a sok részeg fószert? - hülledezem.
- Ahogy te. Amíg nem viszik túlzásba nincs baj, de ha elborul az agyam, akadnak gondok.
- Nem gondolkoztál el még azon, hogy elmenj onnan? - faggatom.
- De, egy párszor. Csak pár órát dolgozom, annyi meg belefér. De ezt akár én is kérdezhetném tőled. A sztriptíztánc sem az álom munkahely...
- Ha tehetném, gondolkodás nélkül lelépnék, hidd el - sóhajtok fel. - Csak, egy hibám nem teszi lehetővé, hogy tisztességesebb munkám legyen.
- Bővebben? - kíváncsiskodik. - Remélem nem veszed tolakodásnak.
- Maradjunk annyiban, hogy én tehetek róla, hogy így alakult az életem. Ha érettebb vagyok, egy irodában lehetnék, ahogy azt te is gondoltad.
- És lehetett volna egy kis esélyem a nyerő lottózásra - kacag Thomas.

A Thomas-al való beszélgetés felszabadított, mondhatni segített. A humora rám tapadt, nem gondoltam a rossz dolgokra. Ki gondolta volna, hogy pont Shelby-nek köszönhetően teszek szert egy új barátra. Én nem. Az időből semmit nem érzékeltünk, épp ezért döbbentem meg, mikor rá pillantottam a mobilom kijelzőjére. Délelőtt 9. Két puszival elbúcsúzom Thomas-tól, és persze egy telefonszám cserével. Amilyen gyorsan csak tudok, haza sietek.

☆☆☆

Hazaérkezvén Sid-nek és Chris-nek hűlt helyét találtam, dolgozni mehettek. Kihasználva hogy csak az enyém volt az egész ház, lazítottam kicsikét, aztán kezdetét vehette a takarítás, aminek a gondolatától keserű szájízt éreztem, de ha én nem takarítok ki, akkor senki. Sidney-nek rohanás az élete, nincs ideje. Chris meg pasiból van...Őt nem érdekli az ilyesmi. Ez meg is látszik a szobáján. Méla undorral szedegetem fel a szétdobált alsó gatyákat, a koszos zoknikat. Büszkeség tölt el, amint végzem a ház minden szegletének tisztításával. 5 percenként nézek rá a telefonomra, várva Niall hívását. Hiányzik...Még akkor is, ha az ő féltékenysége miatt vesztünk össze. Felhívnám, de az az ő dolga lenne, úgyhogy nem teszem. Titkon remélem, hogy bármelyik percben felszólalhat a készülék, kijelzőjén Niall nevével, hogy az említett bocsánatot kér. Bah, mikor fog az már meg történni?

Nevetség tárgyává teszem magam... Csak ülök a kanapén, bámulva a telefont, számolva magamban a perceket.

Niall, hívjál már a jó életbe!

Ekkor beteljesül a vágyam. Felvillant a kijelző. Kapkodva veszem fel.
- Niall? - kérdezek rá gyorsan.
- Chris vagyok, de Niall is itt van - hallom a nevetést a vonal mögül.
- Miért van ott nálad? - kérdem furcsálva a dolgot.
- Megnézem a kocsiját. Egyébként, Sidney a lakás felé tart, hogy ruhát nézzetek valami esküvőre...

Villámcsapásként ért a felismerés. Holnap lesz Liam és Phoebe esküvője, ahová Niall kísérőjeként megyek. És még ruhám sincsen, emellett még Niall-el is sikerült mosoly szünetet csinálni...De legalább itt van a lehetőség a békülésre. Sidney csakúgy beesik az ajtón, Shelby módjára lihegve.
- Nekem miért most kell megtudnom, hogy Niall-el esküvőre mentek? - liheg.
- Nem nagy ügy - rántok vállat.
- Ez a mondat sérti a fülemet...Az esküvők mindig nagy ügyek! A ruhádat meg kell venni, azzal a madárfészekkel is kezdeni kell valamit a fejed tetején. És a sminkedet még nem is említettem.
- Ugye tudod, hogy nem én megyek férjhez?
- Még nem te - hangsúlyozza a "még" szót.

Nem lehetett beleszólásom. Sidney úgy rántott magával, hogy a pillanat hevében azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Egy bevásárlóközpont közepén találtam magam, egyik üzletből a másikba ráncigálva. Sidney a saját kezébe vette az irányítást, és kritikusan válogatott a jobbnál jobb ruhák között, míg meg nem találtuk az igazit. Én dönthettem el milyen cipőt vegyünk hozzá! Ez már haladás!

- Gyönyörű vagy - forgat meg Chris. - Niall el fog ájulni, ha meglát.
- Szóba hozott? - kérdezem félénken.
- Minden gondolata te voltál - simít végig az arcélemen. - Nagyon bántják a történtek. Belátja hogy ő hibázott, miután részesítettem egy kis agymosásban.

Megölelem Chris-t. Jó érzés tudni, hogy ő van nekem, Sidney-vel együtt. Mindig ott vannak, hogy felrántsanak a földről. Mert ezt teszik az igaz barátok. Csöngettek. Chris puszit ad a homlokom közepére, majd előre megy.

Istenem, add hogy jól sikerüljön ez a nap.

Sziasztook!💞
Meghoztam az új részt, ami picit rövidre sikeredett a megszokottakhoz képest. :(
Azért remélem tetszeni fog nektek, várom a kommenteket!😘💕
Jó hétvégét!