Időnyerő (magyar Harry Potter fanfiction)

7. Rész

Ugyan nem vártam azt, hogy könnyű dolgom lesz az első roxfortos hetemen, arra sem számítottam, hogy mekkora káoszba fullad majd. Mivel tisztában voltam azzal, hogy jobban tenném, ha elnyerném Harry, Ron és Hermione feltétlen bizalmát, igyekeztem a közelükben maradni az óráimon. Azonban én is éreztem, hogy az alaphangulat nem éppen felhőtlen - sőt, már-már aggasztó gyakorisággal robbantak ki köztük veszekedések ártatlan megjegyzések következtében.

Éppen ezért, igyekeztem megtartani a kellő távolságot, ugyanakkor éreztetni velük a támogatásomat. Nehezemre esett szó nélkül végighallgatni Umbridge óráit és nem telt sok időbe míg megértettem, miért emlegették undorodva a boszorkány nevét a jövőben (ugyanakkor mikor már kitörni készült volna belőlem a felháborodás, nagy levegőt vettem és megnyugtattam magam: az én jelenemben Azkabanban raboskodó Umbridge gondolata enyhítette kicsit a bennem tomboló feszültséget). 

A többi órámmal azonban nem volt problémám. Hermione figyelmét is hamar felkeltette a varázstudásom, amelyet először elismerő bólintással nyugtázott, azonban amikor Piton bájitaltan óráján a főzetem tisztább márványszínt vett fel, mint az övé, kicsit mintha sértődöttséget vettem volna észre a tekintetében. Ezt látván gyorsan rámosolyogtam, mire az ő arckifejezése is megenyhült és folytatta munkáját. 

Ezeken az órákon sok mindenen elcsodálkoztam. Ahogyan Neville összerezzent valahányszor Piton szóra nyitotta a száját, sehogysem fért össze az én emlékezetemben élő férfi képével, aki valaha elpusztította Voldemort utolsó horcruxát. Draco - akiről immár tartalmas első találkozásunknak hála tudtam kicsoda - szemében tűz égett valahányszor Harryékre vagy rám pillantott, melyet már-már komikusnak találtam, valahányszor eszembejutott valamennyi történet arról, ahogyan, Ron szavaival élve, "többször is megmentettük annak a gyáva féregnek az életét". 

Hamar rá kellett jönnöm, hogy hiába hallottam megannyi történetet ezekről az emberekről, a valóság össze sem hasonlítható a sztorikkal. Néha szürreálisnak éreztem végignézni egy szituációt amiről korábban meséltek nekem a Rend tagjai. Ezt akkor éreztem először, amikor Harry magából kikelve üvöltött Umbridge első óráján, hiszen hiába tudtam, hogy ez fog történni, a valóság ettől még nyersnek és sokkolónak tűnt. Hiába tűnt a küldetés elméletben kézenfekvőnek - egyszerű cselekvések folyamata -, rádöbbentem, hogy ez nem egy előre eltervezett forgatókönyv, akarat nélküli szereplőkkel: ők hús-vér emberek, akik indulatosak, kiszámíthatatlanok, és... nos, szerethetőek. 

Hiába nyugtatott valamennyire Dumbledore tanácsa, miszerint egyelőre nem kell beleavatkoznom a történésekbe - ez nehezebbnek tűnt, mint ahogy azt eredetileg gondoltam volna. Akármit tettem, a fejemben ott motoszkált a gondolat, hogy nem rontok-e el valamit a jelenlétemmel, nem okozom-e akaratomon kívül egy ártatlan ember halálát... hiszen kiszámíthatatlan dolog a pillangóhatás. Kevés olyan pillanat volt, amikor el tudtam engedni magam. Ilyen volt az, amikor az ikrekkel lógtam a klubhelységben és robbantós snapszlit játszodtunk vagy éppenséggel a konyhába tettünk titkos látogatásokat. Ginny mellett is hamar megtaláltam önmagam - vele a kviddicspályán gyakoroltuk a repülést amikor senki nem volt odakint, önfeledten szállva a levegőben, különböző technikákat próbálgatva és nagyokat nevetve. Ezek olyan alkalmak voltak, amikor nem éreztem úgy, hogy egy betolakodó vagyok az események menetében. Ezeket a pillanatokat a magaménak éreztem, őszintének és felszabadítónak - hiszen ezek az emberek önszántukból töltötték velem az idejüket, azt éreztetve velem, talán életemben először, hogy tartozom valahova.

De az első hetek izgalma hamar elszállt. Ugyan ezek tagadhatatlanul nehezek voltak, mégis egyfajta biztonságérzetet nyújtott a tudat, hogy egyelőre semmi veszély nem fenyeget minket. Azonban az első baljós jelek - Umbridge főinspektori szerepe, az első Szárnyas Vadkan-beli DS gyűlés, az egyre fokozódó indulatok a három barát között - már tudatták velem, hogy a neheze még igencsak hátra van. Dumbledore viselkedése is nyugatlanított - úgy tűnt, a figyelmeztetésem semmi befolyással nem volt rá - megannyi alkalommal hallottam ugyanis Harryt amiatt zsörtölődni, hogy az öreg varázsló számba sem veszi.