Időnyerő (magyar Harry Potter fanfiction)

5. Rész

Amikor a vonat zötykölődve megállt, Fredék után indultam, azonban nem sokáig jutottam, amikor egy határozott női hang zökkentett ki gondolataimból.

- Elsőévesek, hozzám! És... -állított meg egy kézzel és fordított maga felé - Te is. 

- Miért? -pislogtam értetlenül.

- Új vagy, nem? 

- De igen, de... -próbálkoztam, és az egyre távolodó Weasley-ket, Harry-t és Hermionét bámultam.

- Akkor gyerünk! Fenntartod a sort. -intett előre, és a többi megszeppent elsős fele fordult. -A csónakokba, indulás!

Így hát az elsőévesek csoportjával érkeztem a kastélyba, és utána is velük együtt tereltek a Nagyterem felé. Egyrészt nem is bántam - így volt alkalmam megcsodálni a kastélyt és kellően meglepődni mindenen, anélkül, hogy  az évfolyamtársaim dilisnek néznének. Persze így is volt részem nem kevés furcsálló pillantásban, amit igyekeztem annak betudni, hogy néhány fejjel magasabb vagyok a többieknél, és nem izgulni olyan dolgokon, hogy rosszul vettem-e fel a talárom, vagy kilóg-e alóla a mugli tornacipő, amit viselek. 

Amikor felsorakoztattak minket a Nagyterem bejáratánál, a szemem sarkából észrevettem, ahogy egy szigorú tekintetű, szoros kontyba fogott hajú nő gyúródik át a tömegen, egyenesen felém tartva. Néhány pillanatomba tellett, amíg rájöttem, hogy az illető McGalagony, azaz McGalagony professzor, aki a folyosókon rohangáló diáksereggel mit sem törődve nyomult felém.

- Miss Sykes! -állt meg végül előttem, elérve, hogy néhány elsős összerezzenjen. -Dumbledore professzor üzeni, hogy a többi elsőévessel kell mennie a beosztásra, mivel nem áll módjában kivételezni magával. Továbbá azt is hozzátette, hogy ettől cseppet sem kell elbátortalanodnia, és hogy miután véget ért a vacsora, legyen szíves megejteni egy látogatást az irodájában. És hogy... -itt kicsit közelebb hajolt, lehalkítva a hangját -...az igazgató úr felettébb kedveli a Bűvös Bizserét.

Mielőtt bármit is reagálhattam volna, elviharzott, otthagyva szájtátva, a többi döbbenten pislogó elsős között. Mi van a Bűvös Bizserével? Valamit félreérthettem? Vagy ez valami titkos kód a küldetésemre vonatkozóan? Netán Bűvös Bizserével kéne etetnem a Dumbledore irodája előtt ólálkodó vérszomjas szörnyeteget?

A döbbenetemből csak az zökkentett ki, amikor az első diák nevét olvasták fel egy pergamenről, az illető pedig remegő lábakkal ment ki, hogy fejére tegyék a süveget. Először álmélkodva bámultam a tapstól dübörgő Nagytermet, de mikor már a második elsőst szólították, realizálódott bennem McGalagony szavainak jelentése. Engem is beosztanak... ami azt jelenti, hogy nem biztos, hogy Griffendéles leszek. Hirtelen mintha egy tonnányi súlyt engedtek volna a gyomromba, és elszorult a szívem. És ami a legrosszabb az egészben, az, hogy egy pillanatig elfeledkeztem a küldetésem fontosságáról, és hogy ebben mekkora szerepet játszik a ház, amibe kerülök, és az első gondolat, ami felvillant az agyamban az volt, hogy "És az ikrek...?" Ettől persze csak méginkább elborzadtam. Hogy hagyhattam, hogy a szívemhez nőjenek, amikor ennél sokkal fontosabb tervekre kell koncentrálnom? 

A cikázó gondolataimnak végül az vetett véget, hogy McGalagony mágikusan felerősített hangja az én nevemet szólította a néma és fagyosan visszhangzó Nagyteremben. Mintha lelassult volna az idő, kibotorkáltam és lehuppantam a székre, várva, hogy a fejemre helyezzék a súlyos süveget.

- Lám, lám, lám... -hallottam egy ijesztően közeli hangot, amire összerezzentem -Hát te ki vagy? Nem vagy olyan, mint a többiek, nó hát... Látom, nincsen itt hiány az észben... Kitartás is akad, de még mennyi...  Ravasz, mint a róka, de ugyanakkor felettébb vakmerő is, nincs itt hiány bátorságban! Na és egy csipetnyi kalandvágy, igen... Kemény dió, de tudom már, mi vagy te... -susogta, nekem pedig minden tagom görcsbe rándulva várta az ítéletet. -GRIFFENDÉL!