Időnyerő (magyar Harry Potter fanfiction)

4. Rész

Reggel fogalmam sem volt arról, hogy valóban aludtam-e valamit, vagy csak a forgolódások közti bóbiskolásból ébredtem meg. Tény ami tény, hullafáradt voltam, de amikor realizálódott bennem, hogy milyen nap van, a testemet elöntő izgalom a legerősebb kávénál is ébresztőbb hatással bírt.

A tegnap esti bolondokháza természetesen ott folytatódott, ahol takarodókor abbamaradt, a fejvesztettségben ide-oda rohangáló Weasley-kel és a gyermek módjára duzzogó Siriussal, aki Lupint és Arthurt győzködte, hogy elkísérhesse a társaságot, a kockázatok ellenére. Én már tegnap bepakoltam a dolgaim, és nem több, mint tíz percembe telt minden csomagomat lehozni az emeletről, azonban úgy tűnt, ezzel én vagyok így egyedül. 

Frednek és George-nak sikerült az emeletről lelebegtetett ládáikkal elütni Ginny-t, aki néhány pillanatig úgy tűnt, eszméletét vesztette, és az orra vére is eleredt, de mindez eltörpült Mrs Weasley ikrekre irányuló haragja mellett. Természetesen késésben voltunk - de az időközben félálomban előbukkanó Harrytől megtudtam, hogy ez nem számít szokatlannak.

A pályaudvarra menet igazán mulatságos látványt nyújthattunk. Én Lupin kíséretében indultam útnak, az ikrekkel és Ginnyvel együtt, aki kicsit még mindig morcosnak tűnt a reggeli incidens miatt. Fred és George egész végig a kviddicsről vitatkoztak, ami természetesen azt eredményezte, hogy jó néhány mellettünk elhaladó mugli bámult vissza ránk kíváncsian, zavarodottan, vagy éppenséggel megbotránkozva. Lupin szemmel láthatóan nem volt elragadtatva a rá osztott engedetlen társaságtól, azonban Mordon utasítása egyértelmű volt: senki sem mehet kíséret nélkül.

A kilenc és tizedik vágányok peronja közé érve aztán ismét elcsodálkoztam. Hiszen már mindent tudtam a Roxforthoz való eljutásról, a való életben látni mindezt azonban egészen más élmény volt. A legizgalmasabb pedig még hátra volt. Kicsit félve áttoltam a kocsim a falon, amely természetesen a sokat emlegetett kilenc és háromnegyedik vágányra vezetett. Ami pedig ott fogadott... nos, így kívülállóként is szívet melengető volt. Mindenhol furcsán öltözött alakok ölelgették egymást, búcsút mondva, az elsősnek látszó fiatalok pedig izgatottan kipirulva tekintettek az álló szerelvény felé.

- Na mit szólsz? -hallottam egyszerre Hermione hangját a hátam mögül, ami rádöbbentett, hogy mindeddig egy helyben álltam. 

- Ez fantasztikus! -vigyorodtam el, mire ő is elmosolyodott. 

- Én is így bámultam elsőéves koromban. Igazából minden évben elcsodálkozom kicsit. 

- Azt meghiszem. -bólogattam lelkesen. Mindeközben a Weasley família, a népes kísérősereggel teljes létszámban összegyűlt a peronon. 

Odasétáltunk, és pont elkaptuk Mrs Weasley figyelmeztető szóáradatának a végét, amelyet leginkább Frednek és George-nak címzett, de néhányszor Ron felé is pillantgatott közben. 

- Anya, indul a vonat. -mutatott Ron a szerelvény felé, amely csakugyan fehér füstöt eregetve sípolt egyet. 

Az izgatottság a gyomromban fokozódott, ahogy a társaság elindult, hogy felszálljunk a vonatra. Közben Mrs Weasley utolsó tanácsait kiáltotta utánunk, a fiúk azonban ekkor már fent voltak a lépcsőkön, és egymás után emelték fel a Ginny, Hermione és az én csomagjaimat. Mikor aztán végre mindnyájan fent voltunk a vonaton, mindenki őrült módjára szaladt szabad fülkét keresni magának. 

- Nekünk üzleti ügyünk van Lee-vel. -közölte Fred tenyerét összecsapva, miközben rám kacsintott. -April, csatlakozol?

- Oké. -bólintottam, és követtem őt és George-ot a szerelvény hátulja fele. Nem mintha sok más választásom lett volna, hiszen Harryék abban a pillanatban felszívódtak, ahogy felszálltunk. Egyszer csak megálltak és George bedugta a fejét az egyik fülkébe. 

- Hé, Lee! Jó látni téged! -kiáltotta be, majd kitárta a fülke ajtaját, hogy én és Fred is talákozhassunk az izgatottan vigyorgó, sötét bőrszű fiúval.

- Sziasztok srácok! -köszönt Lee, és rám bámult, majd kérdőn az ikrek felé fordult.

- Aprilt kint találtuk a King's Cross-on. Gondoltuk jó poén lenne megnézni, mennyi ideig tudunk elrejteni egy muglit a Roxfortban. -magyarázta majdhogynem komoly arccal Fred. 

- Ne hülyéskedjetek srácok... Ezért tuti kicsaphatnak. -sápadt el Lee.

- Ugyan már. Mintha eddig minden csínytevésnél a kicsapáson járt volna az eszed. -csóválta fejét rosszallón George. 

- Ja haver, nem is ismerünk rád. Hallatlan. -értett egyet testvére is.

Én mindeközben próbáltam magamba folytani a nevetést, miközben Lee kitágult szemeibe néztem. Nos igen, arra rájöttem, hogy nem gyakran látni új felsősöket a Roxfortban. Hermione szerint a tavalyi Trimágus Tusáig nem volt példa arra, hogy az elsősökön kívül más ismeretlen arcok tűnjenek fel. De úgy tűnik én most megszakítom ezt a hagyományt.

- De komolyan, mit csináltatok vele? Megnémítottátok? Miért nincs megijedve? -vizslatott közelebb lépve Lee.

- Mert boszorkány vagyok. -röhögtem el magam végül.

- Tessék? -ugrott hirtelen hátra Lee.

- Ugyan már Lee. -tette a vállára a kezét George. -Csak szivattunk. April ötödéves lesz. Nálunk lakott a nyáron.

- De hogyan? -pislogott a fiú, már kicsivel nyugodtabban.

- Otthon tanultam, de Tudjukki miatt a Roxfort biztonságosabbnak tűnt. -mondtam el a rövidített sztorit vállat vonva.

- Király! -vigyorodott el Lee. -Lee Jordan vagyok.

- April Sykes. -ráztam meg a kinyújtott kezét nevetve.

- Na ismerkedésetek kalandos története után - tényleg, majd lesz amit mesélni az unokáknak - térjünk is a lényegre, Lee. -huppant le egy üres helyre Fred.

- Mit látsz? -húzott ki egy csomagot a zsebéből George és odanyújtotta a fiúnak.

- Egy ostyát. Nem néz ki rosszul. -ráncolta a szemöldökét Lee. -Anyukátok küldi?

- Aha. -bólintott Fred. -Kóstold csak meg. 

Én már tudtam mi fog történni, Lee viszont meglepődve kapott az orrához, amikor abból ömleni kezdett a vér. Döbbent arccal fordult az ikrek fele, akik csak intettek, hogy harapja csak le a másik végét. Az orrvérzés abban a pillanatban elállt, én pedig vigyorogva fordultam az ikrek felé, látván, hogy az édességük rendeltetésszerűen működik.

- Ez mi volt?

- Ez kérlekszépen az Orrvérzés Ostya. - vette el Lee-től a félig megrágott édességet és hajította a szemetes felé Fred. - Ebből fogunk meggazdagodni.

- Milyen király! Ez is a Maximuláns terveitek része? -bólogatott lelkesen Lee. -Mint az a cucc, amit küldtetek a vakációban és két hétig pattanások voltak a....

- Igen, pontosan olyan. -vágott a szavába gyorsan George.

- Csak ez tökélyre van fejlesztve -tette hozzá Fred. - Aprilnak köszönhetően.

- Ez tényleg szuper! -értett egyet Lee is. 

Ezután vitába kezdtek a termékek árát illetően, miközben én az ablakon kibámuva figyeltem az elsuhanó tájat. Egy idő után benézett a fülkénkbe Ron és Hermione is, akik a prefektusi kitűzőiket viselték, és figyelmeztettek, hogy ideje átöltözni, mert hamarosan a Roxfortba érünk. Ronon látszott, hogy maradna még, és lehuppant venni a büféskocsiból vásárolt Mindenízű drazséimból, amik melltettem hevertek az ülésen.

- Gyerünk már, Ronald! -nyaggatta Hermione. -Még egy rakás kocsiba be kell nézzünk!

Az ikrek jót szórakoztak a civakodó pároson, néhány beszólással jutalmazva testvérüket, aki végül képtelen volt kiállni magáért és zsörtölődve kullogott a lány után.

- Ezek ketten tuti össze fognak házasodni. -csóválta a fejét nevetve George később, miközben belebújt a talárjába. Elnyomtam magamban egy mindentudó mosolyt és bólintottam.

- Kétségkívül.