Időnyerő (magyar Harry Potter fanfiction)

3. Rész

Nem volt szükség sok időre ahhoz, hogy kiderüljön, kik azok, akikkel a leginkább egy hullámhosszon vagyok a Rend házában levők közül. Szinte minden éjszaka eltöltöttem egy-két órát a konyhában, az ikrekkel a Maximuláns termékeket tökéletesítve, ezzel pedig alkalom nyílt arra, hogy kiderüljön, mennyire jól kijövünk egymással. 

Na meg természetesen arra is, hogy egyikünk sem valami használható másnap mindezek után.

De természetesen Harry, Ron és Hermione is remek társaságnak bizonyultak, csakúgy, mint Ginny, aki lelkesen mesélt el mindent a Roxfortról és a tanári karról. Miután azonban Ron és Hermione megkapták a prefektusi kitűzőiket, Harry ismét ingerlékenyebbé vált, ezért úgy döntöttem, nyugalmasabb lenne az ittlétem alatt az ikrekkel lógni.

- Merlin gatyájára, April! -kiáltott fel izgatottan George, miután lenyelte a Rókázó Rágcsa másik felét és abbahagyta a hányást. -Működik!

- De még mennyire! -bólogattam. - Ezekkel tutira meggazdagodtok! 

- Neked köszönhetjük. -vigyorgott Fred és játékosan magához húzott, hogy megöleljen. Szokatlan volt az ilyen érzelemkifejező mozdulat az ikrek bármelyikétől is, ezért hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem ért váratlanul. Bizonyára ez a meglepődöttség volt az oka annak is, hogy a gyomrom furcsán összerándult, mikor hozzám ért, legalábbis más magyarázat nem jutott eszembe. De nem volt sok időm ezen gondolkozni, mivel pár másodperccel később sután elhúzódott és széles mosolyra húzta a száját. 

- Lehet, hogy furán hangzik, de várom a sulit. -tűnődött el hangosan. George felhorkantott és már-már ijedt arckifejezéssel fordult a testvéréhez.

- Minden oké veled? -rázta meg a vállát.

- Nyugi, Georgie. -nevetett Fred és arrébb lépett tőle. - De ugyan miért ne várnám a sulit? Tele vagyunk termékekkel, amiket visznek majd, mint a cukrot és mi leszünk az elsők, akik körbevezetik Kicsi Aprilt a naaagy híres-neves Roxfortban.

- Kicsi April? Ez most komoly? - vontam fel a szemöldököm hitetlenkedve, mire Fred elröhögte magát. -Nem valami eredeti. 

- Pedig próbálkoztam.

 - Meghiszem azt. -nevettem. 

- Zavar, ha így hívunk? - pillantott felém aggódva George. Meglepődve pislogtam. 

- Ömm. Igen?

- Király. -vette tudomásul és összevigyorgott testvérével. -Kicsi April. 

- Tudjátok, nem is érdemlitek meg a segítségem. -közöltem. Az ikrek először összenéztek, majd szinte egyszerre bólintottak egyetértésükben.

- Elég valószínű. -hagyta meg Fred.

- De hála a természetes karizmánknak...

- Nomeg a páratlan humorérzékünknek...

- A kivételes jóképűségünket nem is említve... -fokozta tovább George.

- Te mégis boldogan segítesz nekünk! -vigyorodott el Fred.

Hitetlenkedve ráztam meg a fejem, de képtelen voltam elfojtani egy mosolyt.

- Ti ketten, kész katasztrófák vagytok. -nevettem. -Lefekszem. 

- Jóéjt, Kicsi April! -köszöntek el elégedett vigyorral, azonban amikor már a lépcső fele tartottam, George utánamszólt. -Hé, April!

- Igen?

- A helyedben inkább kerülőúton mennék a szobádhoz. Úgy tűnik, Percynek ma különösen büdös sárkánytrágya érkezett a postán. Felháborítóak ezek a félrecímzett levelek... 

A fejem csóválva mentem tovább, magamban nevetve az ikrek akcióján. Percy valamiért újabban folyton hasonló "félrecímzett" leveleket kap, ezért a szobáját egyébként is messziről elkerüljük a környéken terjengő szag miatt. Út közben azon kaptam magam, hogy már a holnap éjszakát várom, hogy ismét eltölthessek egy kis időt az ikrekkel a konyhában. Ki gondolta volna, hogy ilyen jóban leszek velük?

----------------------

A tanévkezdés előtti este a szokásosnál is nagyobb fejetlenségben telt. Mivel már egy ideje ott éltem a házban, nem lepődtem meg túlságosan amikor a szobánkba beviharzó Molly egyetlen pálcamozdulattal emelte ki Ginny bőröndjének tartalmát és irányította szemrebbenés nélkül a számára elfogadhatatlan darabokat az ablak fele ("Annyira igazságtalan!" zsörtölődött később a lány "Vajon Ron trágyagránátjait is kidobálja? Kötve hiszem! De néhány mugli ruha az olyan elfogadhatatlan...)

Később Fred és George állított be hozzám egy bőrönddel, amin egy ronda lyuk tátongott. Ők azt magyarázták, hogy nem fértek be a varázsviccboltos kacatjaik, ezért megpróbálkoztak egy tágítóbűbájjal, nos, sikertelenül. Némi próbálkozás után sikerült rendbehoznom a kárt, ők pedig nem hullattak sok könnyet a folyamatban áldozatul esett tankönyveikért.

Ugyan a hosszú nap után hullafáradtan zuhantam ágyba, mégis képtelen voltam elaludni. A gyomrom görcsben állt az izgalomtól és félelemtől, és mindennél jobban haza akartam menni. De ez lehetetlen volt, így hát összeszorított szemmel vártam, hogy elnyomjon az álom, ami csak nem jött el. Végül sóhajtva kikeltem az ágyból és a konyha felé indultam. Mára nem beszéltünk meg találkozót az ikrekkel, így hát nem számítottam társaságra, amikor teletöltve a bögrém némi langyos tejjel, lehuppantam egy székre.

Éppen ezért a lopakodó léptek hangja igencsak meglepett. Fülelve próbáltam kitalálni, hogy ki tart felém, azonban nem hallottam mást, csak a halkan nyikorgó lépcsőket. Végül egy ismerős fej bukkant fel a konyhaajtóban, én pedig önkéntlenül is elmosolyodtam. 

- Te meg mit csinálsz itt? -néztem rá kíváncsian.

- Hallottam, hogy lejöttél. George már lefeküdt, én pedig... gondoltam, utánad jövök.

Nem válaszoltam, csak intettem neki, hogy csatlakozzon, mire egy bögrét elővarázsolva letelepedett velem szembe, a lábait felhúzva a székre, hogy teljesen felém fordulhasson.

- Nem tudsz aludni? -kérdezte együttérzőn.

- Nem igazán. -vallottam be.

- Izgulsz?

- Inkább félek. Úgy érzem magam, mint egy mugli születésű boszorkány, aki most kapta meg a levelét és tudta meg, hogy varázsereje van. Ami... hát, hülyeség, mert világéletemben tudtam. Így nőttem fel, most nem kéne féljek. Ennek semmi értelme...

- Dehogynem, April. Mindenki fél az első Roxfortos napja előtt. Jó, talán én és George könnyebben viseltük, de.... oké, oké, befejeztem. Szóval teljesen érthető az egész.

- Honvágyam van. -mondtam, könnyekkel a szememben. 

Igazat mondtam, ugyan nem érthette. Honvágyam volt. Nem a hely hiányzott, és azt sem állítom, hogy az emberek voltak azok, akik miatt összeszorult  szívem. Inkább maga az érzés. A biztonságérzet, a felelősségmentesség. Az, hogy ne kelljen titkolóznom. És az is, hogy ne érezzem úgy, hogy egy rossz szavammal okozhatom emberek halálát, hogy a tetteim befolyásolják a szeretteim jövőjét. Mostanra már képtelen voltam úgy tekinteni ezekre az emberekre, mint a küldetésemre. Ragaszkodtam hozzájuk, csakúgy, mint az a Rend, aki visszaküldött engem a múltba, hogy mentsem meg őket. Mostmár értettem, miért volt rá szükség. Mostmár nem engedhettem meg magamnak a hibát.

- Hé, Kicsi April. -emelte fel az állam Fred, hüvelykujjával letörölve egy kósza könycseppet. Egy kis ideig szótlanul néztünk egymás szemébe, majd elmosolyodtam. Magam sem értettem, miért, de hirtelen késztetéstől vezérelve odahajoltam és puszit nyomtam az arcára. Meglepődve pislogott rám, én pedig zavartan elfordultam, felállva, hogy elmosogassam a bögrém.

Mikor visszafordultam, a meglepett arckifejezés helyét egy hitetlenkedő félmosoly vette át. Hirtelen szűknek éreztem a helységet és képtelen voltam a szemébe nézni, ő viszont szinte átégette a bőröm a vizslató tekintetével. 

Mikor végre elszabadultam és a szobám fele lépkedtem, két dologban biztos voltam:

1. Nem sok alvás vár rám ma éjszaka.

2. Bonyodalmas évem lesz a Roxfortban Fred Weasley mellett.