Túl az Óperencián

2. Fejezet - Kell egy csapat

Hermione fáradtan lökte vissza a pennát a tintatartóba. Későre járt, és semmi másra nem vágyott, mint bebújni a takaró alá, és kialudni magát. Csak kora délután tért vissza Londonba a legutóbbi, egy hetes terepmunkáról, és másnap reggel már meg kellett jelennie a parancsnokságon egy átfogó és részletes jelentéssel a kezében.

Miután elköszönt az embereitől, hazament apró lakásába, mely üresen várta, hogy a nap hátralévő részét pihenéssel tölthesse, és elkészítse a jelentést. Mire végzett, a beszámoló majdnem nyolc pergamenlapot tett ki. A legapróbb részéletekig leírt mindent a feladattal kapcsolatban, annak megoldásáról, az emberei tevékenységéről. Még egyszer átolvasta, hogy biztos legyen benne, semmit nem hagyott ki, majd összetekerte és gondosan lepecsételte.

Kivételesen egyáltalán nem bánta, hogy Harry és Ron még a terepen vannak. Szokásukká vált, hogy egy-egy küldetés végeztével összejönnek egy vacsorára és pár pohár borra. Ha a küldetés sikeres volt, annak örültek, ha nem, akkor a csalódottságot próbálták enyhíteni. Ezekkel a vacsorákkal is igyekeztek biztosítani maguknak, hogy a nagybetűs élet viszontagságai nem sodorják el őket egymástól. Most azonban nem lett volna ereje főzni, kimozdulni meg még annyira se. Kényelmesen elkészített pár egyszerű szendvicset, és egy pohár töklével leöblítette a vacsoráját, majd engedve a tagjait elnehezítő ólmos fáradtságnak aludni tért.

Ő, Harry és Ron a háború és a Roxfort befejezése után a minisztériumban találták magukat az aurorparancsnokságon, és mire észbe kaptak, már ismét az iskolapadban ültek. La Foret parancsnok tett ugyan egy halvány célzást arra, hogy helyzetüknél fogva akár arra is lenne lehetőség, hogy mindenféle kiképzés nélkül azonnal felvegyék őket az állományba, de egyértelmű volt, hogy áldásos lenne, ha végigülnék a képzést és a kiképzést, mint mindenki más. Addigra már annyira elegük volt a felhajtásból, hogy még Ron is azt mondta, boldogan merül el ismét a könyvek és pergamenek tengerében, ha ezzel megszabadulhat az újságíróktól, riporterektől és mindenféle rendezvényektől. Ő és Ron végre tökéletesen átérezhették és megérthették, mit élt át Harry az iskolában.

A kiképzéseik keményebbek voltak, mint azt előre várták, de nem riadtak vissza semmitől, és a kamaszéveik alatt szerzett tapasztalataikat is felhasználva mindhárman kiváló eredménnyel tették le a záróvizsgákat. A bizonyítványok kézhezvétele után következett egy egyéves gyakorlati időszak, amit egy idősebb és tapasztaltabb auror irányítása alatt kellett eltölteniük, mielőtt teljes jogú aurorokká váltak volna.

Miután ezen az időszakon is túl voltak, Hermione beadott egy kérvényt, melyben egy évre felfüggesztést kért, hogy további tanulmányokat folytathasson. A parancsnokság rábólintott a kérvényre, Hermione pedig meg sem állt Amerikáig, ahol beiratkozott egy mugli egyetemre. Aztán az egy évből végül kettő lett, de hatékony tanulási módszerének köszönhetően a két év után egy teljes értékű diplomával tért vissza.

La Foret és Kingsley, na meg persze Harry és Ron kitörő örömmel fogadták visszatértét, és végre ő is munkába állt, mint auror. Rövid idő alatt behozta a fiúkkal szembeni lemaradását, és hamarosan ő is egy kis csapat vezetőjévé vált. Ennek immár három éve, és igazán elégedett volt a sorsával. Majdnem mindene megvolt, amit valaha kívánt: ott voltak a barátai, a szülei, a jól fizető és unalmasnak egyáltalán nem mondható munkája és egy saját kis lakás tele könyvekkel. Ha az ideje engedte volna, már csak egyetlen dolog kellett volna a tökéletes boldogsághoz: egy társ. Mivel azonban a munkája szinte minden idejét elvette, ezen egyáltalán nem gondolkodott, és ha valaki rákérdezett, őszintén elmondta, hogy úgy érzi, ezzel még igazán ráér.

Másnap reggel kipihenten ébredt, és a nagy bögre tejeskávé után készülődni kezdett. A fürdőszobában szokás szerint szemügyre vette magát a tükörben, és kritikusan vizsgálgatta a tükörképet. Egy edzett, finoman izmos nőt látott. Az elmúlt évek során sokat változott a fizikuma, és ő igazán örült ennek a változásnak. Jól érezte magát a bőrében, arról nem is beszélve, hogy a folyamatos fizikai terhelésnek köszönhetően a reflexei tökéletesebbek, varázslatai pedig hatékonyabbak, erőteljesebbek lettek. Nem volt előtte akadály, az izmai minden kívánságának engedelmeskedtek, és a legnehezebbnek tűnő mozdulatokat is rugalmasan tudta végrehajtani.