Túl az Óperencián

5. Fejezet - Haysa-versek

A hajnal első sugarai a kanapén találták Hermionét. Igaz, a boszorkány mélyen aludt, de akkor sem sikerült teljesíteni a Pitonnak tett ígéretét, miszerint felmegy a szobájába pihenni. Békésen szuszogott, egyik karja lelógott a szőnyegre, és az utoljára olvasott jelentés lapjai az asztal alatt hevertek. Ahogy a nap emelkedett, az egyik fénysáv épp a szemén állapodott meg, ami felébresztette a nőt.

Hermione összeráncolta a homlokát, és elfordította a fejét, de visszaaludni már nem tudott. Érezte, hogy kicsit szokatlan pózban ébredt, de pár pillanat múlva rájött, hogy hol is van, és mit keres ott. Hajába túrva ült fel, majd nyújtózott egyet, mielőtt felállt. A ház még csendes volt, vagyis társai még nyilván aludtak. Kibotorkált a konyhába, bekészítette a kávéfőzőt, és elindult a szobájába, hogy lezuhanyozzon és átöltözzön, mire kész a friss kávé.

Hangtalanul felsietett az emeletre, és amilyen halkan csak tudott, besurrant a szobájába. Összeszedett egy váltás ruhát, és a fürdőbe ment, ahol rögtön kiszórt vershangszigetelő bűbájt – nem akarta a zajongással felébreszteni a szomszédját. Leszórta a ruháit, megnyitotta a tus csapját, és belépett a fürdő közepére szerelt, csupa üvegfalú zuhanykabinba.

Jólesett elgémberedett tagjainak a frissítő zuhany. Fejét is a vízsugár alá hajtotta, és abban reménykedett, hogy legalább ez is hűti majd valamennyire a rekkenő hőségben, ami valószínűleg aznap is várt rájuk. Amint végzett, egy gyors törölközést és fogmosást követően felöltözött, összeszedte a holmiját, és visszament a szobájába. Amint kilépett az ajtón, a friss kávé illata máris az orrába szökött.

Pár perc múlva már a nagy bögre tejeskávéval a kezében lépett ki a kertbe. Valóban nem volt nagy, csak néhány fa, pár virág és bokor virult benne. Az egyik közeli, terebélyes lombú fa alatt két pad állt, ahol kényelmesen pihenhetett bárki, ha a természet közelébe akart kerülni egy kicsit. Körbejárta az udvart, majd visszatérve az apró teraszhoz leült a szélére, és kinyújtotta a lábát maga előtt a fűben. Élvezte a finom kávét, a nyári reggel nyugalmát, és a meztelen talpát csiklandozó fűszálakat. Az idill azonban nem tartott sokáig, mert hamarosan nyílt az ajtó a háta mögött.

– Jó reggelt – hallotta meg Lucius hangját.

– Jó reggelt, Lucius – nézett fel. Annak ellenére, hogy előző este ő javasolta a formaságok elhagyását, érzett némi fenntartást a bizalmas viszonyt illetően, ugyanakkor nem akart szándékosan udvariatlan sem lenni. – Jól aludt?

– Mondjuk, hogy igen. Miért itt ül, és nem a padon? – kérdezte a férfi, ahogy ellépett mellette a kávéjával.

– Mert kényelmes, és mert ide süt a nap. A padok az árnyékban vannak… Nem próbálja ki?

– Köszönöm, nem – válaszolt Lucius kissé felhúzva az orrát. – Jobban szeretek megfelelő ülőalkalmatosságot használni.

– Ne legyen olyan finnyás – mosolygott bele a bögréjébe a boszorkány.

– Vannak dolgok, amik nem változnak, Hermione.

A férfi hátat fordított, és az egyik pad felé sétált. Hermione szemügyre vette az öltözékét, és észrevette, hogy a varázsló megfogadta a tanácsát, és kicsit egyszerűsítette a megjelenését. Világos inget és nadrágot, lábán könnyű bőrcipőt viselt. Magában mosolygott, ahogy eszébe jutott, hogy soha nem gondolta volna, hogy valaha ilyen ruhákban láthatja majd a mágust. Aztán kíséretének egy másik tagjára, és annak a fekete színhez való felfoghatatlan kötődésére gondolt. Vajon egykori tanára milyen színt választ aznapra? Marad a feketénél, vagy esetleg kipróbál valami világosabbat is?