Túl az Óperencián

6. Fejezet - Háztűznéző

A késői lefekvés ellenére Hermione már korán ébren volt, és már majdnem lefőzött egy adag friss kávét, amikor eszébe jutott Perselus figyelmeztetése a főzettel kapcsolatban. Bosszúsan mordult fel, és engedett magának egy pohár vizet, hogy valamit legalább igyon. Igaz, hogy a víznek nincs olyan hatása, mint a kávénak, de legalább mégsem teljesen üres a gyomra. Annyira belemerült előző éjjel a versekbe, hogy elfelejtett enni még egy keveset az utolsó pillanatban. Még lefekvés után is a verseken töprengett. Biztos volt benne, hogy jelentőségük van, és fontosak lehetnek az ügy szempontjából.

Nem kellett sokáig egyedül bosszankodnia, lakótársai alig tizenöt perccel később szintén talpon voltak. Harry és Ron ugyanazt a rituálét követték, mint ő maga: kávéfőző, morgás, víz. Ron részéről a csalódottság még nagyobb volt, hiszen neki az étkezések nagyon fontosak voltak. Csak remélni merte, hogy üres hasa nem teszi annyira nyűgössé, hogy azzal veszélybe sodorják az aznapi munkát. Amiatt is aggódott, hogy barátuk egész napot Luciusszal tölti. Az egész brit varázsvilágban köztudott volt a két család közt feszülő ellenszenv, és tartott tőle, hogy valamikor a nap folyamán egymás torkának ugranak.

– Ron – hívta félre Hermione egy alkalmasnak vélt pillanatban, amikor a többek legkevésbé figyeltek –, ugye, ki fogod bírni Malfoyt egész nap?

– Remélem – komolyodott el barátja, aki még Harry egyik iménti megjegyzésén mosolygott. – Nem vagyok már gyerek, jobban el tudom viselni, de nem tudom, meddig bírom, ha piszkálni kezd.

– Megértelek – bólintott a boszorkány lassan. – Ne adj neki okot arra, hogy piszkáljon, és próbálj meg nem kiakadni, jó?

– Megteszem, ami tőlem telik.

Hamarosan minden páros megkapta a címeket, a repüléshez szükséges irányokat, és indulásra készek voltak. A professzor kiosztotta a fiolákat, és mindhárman lenyelték a mutatós, ám nem túl kellemes ízű főzetet. Harry, Ron, Perselus és Lucius sorra tűntek el a szeme elől a kiábrándító bűbáj hatására, és csak a fa lombjának szokatlan mozgásából tudta, hogy társai elhagyták az udvart.

– Szabad, kisasszony? – hallotta hirtelen Preston hangját, és odanézve látta, hogy a férfi a karját nyújtja. – Ha készen áll, akár indulhatunk is.

– Persze – fogta meg a férfi karját, és a következő pillanatban már ott sem voltak.

Hermione örült, hogy a parancsnokkal került párba, már csak azon egyszerű oknál fogva is, hogy így elkerülhette a repülést. A többiek szerencsére ezt nem vetették fel. Kellemetlen lett volna, hogy képzett, rutinosnak számító auror létére kerüli a repülés minden formáját.

Az első állomás egy családi ház volt. Szerencsére az eset óta már eltüntették a vért, amire a képekről emlékezett. Hermione érezte a fekete mágia jelenlétét, de a főzet teljesen letompította a taszító hatást, és semmi kellemetlen tünetet nem érzett.  Donnal megkeresték, hogy hol a legerősebb a mágia, majd végrehajtották a Luciustól tanult varázslatot. Jóval tovább tartott, mint Pitonnak és Malfoynak, de Hermione betudta annak, hogy most először hajtotta végre, illetve a partnerével sem ismerték úgy egymást, hogy könnyedén egymásra tudtak volna hangolódni.

Hermione nyakán folyt a víz az összpontosítástól, mire a kékes füst teljesen eloszlott. Kicsit szaporában vette a levegőt, de amint az utolsó apró rezgés is elhalt, sikerült csillapítania a légzését. Elégedetten néztek egymásra a parancsnokkal – sikerült megszüntetniük a házban a fekete mágiát, így még véletlenül sem árthat senkinek. A boszorkány még körülnézett a házban, hogy a képeken látottakat kiegészíthesse saját megfigyeléseivel, majd a parancsnokba kapaszkodva már mentek is a következő helyszínre.