8. Fejezet - Történelem óra

2.1K 78 0
                                    

Perselus nehezen szánta rá magát arra, hogy lemenjen a földszintre. Vagyis ez a megállapítás így nem teljesen helyes, hiszen azt már ébredéskor eldöntötte, hogy lemegy. Csak ami utána történt, az okozott némi nehézséget az elképzelés megvalósításában.

Teljesen gyanútlanul indult el a fürdőszoba felé. A ház csendes volt, szinte biztosra vette, hogy még mindenki alszik. Benyitott a fürdőbe, és dermedten állt meg a küszöbön. Sűrűn gomolygó párafelhők fogadták, amik már belengték az egész helyiséget, de egy valamit nem tudtak eltakarni: a tus alatt álló nőt. Nem látta tisztán Grangert, és talán ez volt a szerencse, de mindenképp többet látott, mint az illendő lett volna.

Tudta, hogy meg kellene fordulnia, és eltűnni, mielőtt késő, de képtelen volt elszakítani a tekintetét a kabinban lévő alakról, mint ahogyan az agya is megtagadta a kommunikációt a lábával. Miért most kell elveszíteni a kapcsolatot áruló testrészeivel? Hogy még bosszúsabb legyen, érezte, hogy az agya azért nem állt le, ó, dehogy! Nagyon is dolgozott… egy konkrét helyre összpontosított, és elkezdte terelgetni a vérét. Célirányosan. Hogy a fene vinné el!

Mégis ott maradt, és nézte, ahogy a homályos alak kényelmesen beszappanozza magát. Szinte érezni vélte ujjai alatt a nedves, szappantól sikamlós bőrt, a finom izmokat, ahogy megfeszülnek vagy elernyednek egy-egy mozdulattól. Tágra nyílt szemmel próbálta befogadni a látványt minden részletével együtt, de alig tudta eldönteni, mi ragadja meg jobban. A karcsú lábak, a lapos has vagy a hátának kecses ívén lefelé szánkázó habszigetek, hogy a többire már ne is gondoljon. Menni kell!

Összeszedve magát visszavette a hatalmat, és akarata alá hajtotta saját testét – legalábbis bizonyos részeit –, és visszahátrált a szobájába. Olyan halkan csukta be az ajtót, ahogy csak tőle telt, és egészen az ablakig hátrált, majd nekidőlt a párkánynak. Újra ugyanolyan csend volt, mint pár perccel korábban. Észre sem vette, hogy még mindig az ajtót bámulja, ami mögött még mindig gomolygott a pára, és még mindig zubogott a víz.

Azonnal ki kellett volna jönnie. Mi a fene ütött belé? Hagyta, hogy egy ilyen banális, tinédzsereknek való jelenet a hatalmába kerítse – és fizikai hatással legyen rá. Bár ha nem így történt volna, akkor inkább lenne oka az aggodalomra, mint így. Ez a kis közjáték megnyugtatta, hogy a teste még mindig megfelelően működik, dacára annak, hogy ez irányú igényeit legtöbbször háttérbe szorítja. Végül is minden rosszban van valami jó, ha megfelelő szemszögből nézzük. Mindez azonban nem mentség a viselkedésére. Hibát követett el, és még ha nem is tudja meg senki, ő tudni fogja, és ez éppen elég.

Mély levegőt vett, majd hirtelen elmosolyodott. Nem, nincsen ezzel semmi baj. Granger jól néz ki, és miféle férfi, miféle mardekáros férfi lenne, ha nem használta volna ki a lehetőséget, hogy szemügyre vegyen egy kívánatos boszorkányt? Malazár forogna a sírjában, ha megtudná, hogy mardekáros létére lelkiismereti kérdést csinál az esetből. Előző este sem csukta be a szemét, most miért kellett volna? Nem szándékosan leste meg Hermionét, puszta véletlen – és milyen kellemes véletlen –, hogy így alakult.

Ajtó csukódását hallotta, és tudta, hogy Granger már nincs a fürdőben, és eltávolította a hangszigetelő bűbájt. A biztonság kedvéért azért kopogott az ajtón, és várt is pár másodpercet, mielőtt benyitott volna, de a helyiség üres volt. A pára még nem oszlott el teljesen, és még érezte a kamilla és a méz lágy illatát, ami az előbb fel sem tűnt neki. Gyorsan elintézte a teendőit, és rászánta magát, hogy lemenjen a földszintre.

Ahogy közeledett, már hallotta a hangokat, és amikor a konyhába ért, a korábbi higgadtsága kissé megingott. Meglátta Grangert, ahogy a bögrével a kezében arra készül, hogy kávét töltsön magának, és hirtelen felrémlett előtte a fürdőszobában látott jelenet. Szinte látni vélte maga előtt, amit ott látott, még ha a párától homályos volt is a kép. És akkor még Lucius is megszólalt, ő pedig látta Granger reakcióját. Elpirult. Mi a fene ütött ebbe a nőbe? Miért kell elpirulni attól, hogy Lucius beszélni akar vele? Talán magyarázat lehet barátja tekintete és mosolya, és a korábbi évek tapasztalatából kiindulva nem remélt semmi jót. Idióta megjegyzésére pedig kicsit frusztráltabb hangon válaszolt, mint az indokolt lett volna.

Túl az ÓperenciánHikayelerin yaşadığı yer. Şimdi keşfedin