Kedves Naplóm

Bevezető+1. fejezet

Na, mint azt említettem volt, itt egy kicsit jobban kifejteném a dolgokat.

A figyelmeztetéseket ide nem szeretném leírni még egyszer, de kérlek tényleg vegyétek figyelembe őket, mert nem fogom jelölni, ha esetleg rám tör az öt perc és olyasmit írok ami nem feltétlenül esik majd jól az avatatlan szemeknek.

A történet Ichigo szemszögéből fog játszódni, mint az a címből is sejthető, naplóbejegyzések formájában. És akkor itt el is érkeztünk az okhoz, amiért a bevezetőhöz folyamodtam, ugyanis ezek a bejegyzések sokszor csak egy-egy rövid gondolatot, érzést dolgoznak fel. Ez azt eredményezi, hogy igencsak nyúlfarknyi részek vannak benne, amiket viszont nem szeretnék csillagozással elválasztani, mert úgy nekem kicsit értéküket vesztik, és rontanak a hangulaton.

Szóóóval a nagy kérdés:

Hogyan csináljam? Legyen mondjuk 2-3 naponta fejezet, vagy mondjuk legyen ritkábban, de akkor egyszerre dobjak fel többet?

Nagyon királyságos volna, ha segítenétek ebben a kérdésben, előzetes köszönetképpen, plusz ízelítőnek meg is osztom az első "bejegyzést".

1.

Meddig mehet ez tovább...?

Egy tűnékeny illúzió csupán a jelenünk. Hiába nyúlok érte minden erőmmel, a pillanat szertefoszlik, és mi egyedül maradunk.

Hova mész? Ne hagyj itt.. kérlek! Olyan hideg van...

Beszélj még hozzám. Elég egy szó, egy sóhaj! Csak kérlek, kérlek..!!

Meg akarlak csókolni, de túl messze vagy, és nem érhetlek el többé. Rám se nézel, csak ülsz ott a sötétben, és az egyre közeledő esőfelhőket figyeled.

Hogyan jutottunk ide? Legalább magyaráznád meg. Vagy csak mozdulj meg. Moccanj, hallod?? Olyan vagy, mint egy szobor, még lelked melegét is elzárod előlem. De én meghalok nélküled! Nem kapok levegőt, ha nem vagy a közelemben, ha nem tudom, hogy valahol éppen rám gondolsz...

Eleredt az eső, és mi vele zuhanunk.. A pillanatok a végtelenbe nyúlnak, mire megmozdulsz. Beletúrsz amúgy is kócos hajadba, majd megdörzsölöd a szemeidet. Talán egy könnycseppet látok megcsillanni a kintről beszűrődő fénysugarakban? Nem... az azt jelentené, hogy van még remény. De nincs. És te túl makacs vagy a síráshoz.

Én eddig bírtam.. lassan gördülnek lefele az első cseppek, majd némán zuhannak a takaróra. Rám nézel óceánszín csodáiddal, és én újra szerelembe esek... Ökölbe szorítom kezeimet, és a számat rágcsálom. Utálod, ha ezt csinálom, de most úgy tűnik, ez sem érdekel.

Hallgatjuk az esőt...és mélyebbre zuhanunk. Némán ülünk a homályos szobában, és hiába várom szavaid melegségét. Talán te is vársz.. de nem tudok mit mondani. Semmi olyat, ami segíthetne. Úgyis csak könyörögnék, azt pedig nem akarok. Látod, hogy sírok, és nem rejtem el könnyeimet, hiszen érted peregnek.

Zavartan félrenézel. Hezitálsz. Még sose láttalak ilyennek.

Megreccsen az ágy, mikor felállsz. Lassan közelebb lépsz, majd letérdelsz elém. Kezeid közé fogod arcom, és én nem nézek rád. Tenyered izzó parázsként égeti a bőröm. Finoman letörlöd könnyeimet, de azok egyre csak szaporodnak. Pedig már nem akarok sírni. Nem akarom, hogy így emlékezz rám..

-Sajnálom..- suttogod, ám rekedt hangod kiáltásként hasít a fülembe. Szemeid csordultig vannak sajnálattal és szomorúsággal. Talán dagály van..

Apró puszit lehelsz a szám sarkára, majd elengedsz.

-Ég veled, Ichigo- búcsúzol, és én összeomlok, ahogy eltűnsz az éjszakában.