17

91 14 0
                                    

Dióhéjban úgy foglalnám össze a csatát, hogy meglepően könnyen nyertünk. Nyilvánvalóan közrejátszott a szerencse is, de felkészültek voltunk, ők meg nem számítottak ránk.
A főbb embereik meghaltak, és mivel nem volt aki vezesse őket, a gyengébb lidércek szétszéledtek.
Emlékszem milyen hatalmas kő gördült le a szívemről mikor megtudtam, hogy súlyos sérüléseid ellenére túlélted a Kenpachival vívott csatát. Kicsit irigy vagyok, hogy nem lehettem részese a harcotoknak. Biztosan élveztem volna ahogy két ilyen mániákus összecsap.

Azóta talán ha egyszer kellett halálistenné változnom. Nagyon ritkán téved le ide lidérc, hiszen azzal a feltétellel maradhattatok páran életben, hogy odafigyeltek a lélekvándorlásra, és nem engeditek át a veszélyesebb szörnyeket. Nem tudom pontosan mik szerepeltek még a megállapodásban, de a hivatalos szövegektől csak álmos és zavart leszek, ezért nem erőltettem az elolvasását.
Utána hetekig nem láttalak, de elfogadtam, mert tudtam, hogy sok dolgod van. Hiányoztál, de nem kerestelek, mert bár nyilvánvaló volt, mit érzünk, sose hódítottak teret a gyengéd érzelmek.
Így utólag belegondolva, lehet, hogy csak áltattam magam, és neked nem voltam más, csak egy eszköz amit használhatsz, vagy csak egy újabb személy, aki növelte az egódat.

Kedves NaplómTempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang