Egy empata tiszta gondolatai

58.rész

Egy erdő széli kunyhóban élt,számkivetve a férfi.Régóta nem volt már emberek között. El üldözték, mert leégett egy ház,és ráfogták hogy ő volt!Pedig dehogy ,a tűz kipattant a kályhából és az okozta a tüzet.Ő segített eloltani,keze csúnyán meg is égett.De a hála az volt hogy elüldözték.Ennek már volt vagy 10 éve. Azóta egyedül élt,az erdőszélén.Senkivel nem állt szóba,elfordult az emberektől.Az állatok szeretete volt ami éltette. Mindent tudott,ami a létfentartásához kellett. Esténként,a kunyhó előtt üldögélt,nézte a csillagokat,és a fákhoz,madarakhoz beszélt.Úgy tünt neki hogy válaszolnak.Nagyokat nevetett saját magán.Milyen nyomorult vagyok istenem!mondta nevetve.Egy este,ahogy üldögélt egy kis hangra lett figyelmes! Nem állat hangja volt hanem egy kis gyereké.Elindult a hang irányába,egy csöpp gyermeket talált pólyába csomagolva.Nézte a picit,majd felemelte,körbe nézett,van e ott valaki.Csend volt,síri csend.Hahó! Hahó! Van itt valaki? Ki tette ide ezt a gyermeket? kiálltotta.De senki nem válaszolt. Óvatosan felemelte a csepp gyermeket,majd haza sietett vele.Kezdett hűvös lenni, ne hogy megfázz nekem picike!mondta és arcához emelte a csöppség pofiját! Majd ágyába tette,és kecske tejjel itatta.Kibontotta a pólyát látta hogy fiúcska,.Nem tudta hogyan tovább,de érezte erre a babára vigyáznia kell!Teltek a napok,hetek,hónapok,és a baba egyre szebb és nagyobb lett.A férfi boldog volt,úgy vigyázott a fiára mint a két szeme világára.Mikor iskolás korba lépett a fiúcska,otthon tanította írni,olvasni.Egyre szebb,daliásabb legényke lett belőle.Egy nap így szólt a fiú,édesapám felnőtt férfi vagyok elmehetnék a városba dolgozni!neked is könnyebb volna! Férfi féltette a gyermeket,de beleegyezett, jól van fiam de nagyon vigyázz magadra.!mondta , nehéz szívvel engedte útjára a fiút.Én itt várok rád ,isten segítse utadat fiam!mondta el érzékenyűlve.Egyedül maradt,furcsa érzés volt ennyi év után.Teltek a napok,hónapok,évek.Ő hűségesen várta hogy fia jelentkezzen. Már idejét sem tudta mikor mosolygott utoljára.Egy nap emberek jöttek,öltönyben érkeztek,udvariasak voltak.Meg kérték az öreget öltözzön fel mert magukkal viszik.De ,uraim nekem nincs más ruhám csak az ami rajtam van'!válaszolt ijedten.Ekkor egy férfi hozzá lépett,jó lesz ez így!mondta.Majd betessékelték egy hatalmas autóba,az öreg nem értett semmit.A városba tartottak  az öreg ijedten nézett körbe,miért hoztak engem ide?Ünnep volt a városban,az új polgármestert ünnepelték.Mikor az öreg kiszállt az autóból,azt sem tudta hova nézzen.Gyönyörű házba vitték,mindenki elfordult tőle,volt ki megjegyzést tett ruházatára.Szégyelte magát!  Nem való vagyok én ide! gondolta. Ekkor nyílott az ajtó és a polgármester lépett be rajta.Mindenki tapsolt,az öreg megpróbált kiosonni,ekkor egy ismerős hang rá szólt. Hova mész ?Az öreg megilletődött,majd a hang folytatta, hadd mutassam be az én édesapámat! Ekkor fejét a pulbitushoz fordította,ahol fia állt.A fiu lesietett majd édesapja kezét megfogván felmentek az emelvényre. Ez az ember,aki itt áll most köztetek!ez az ember az én édesapám! ebben a ruhában ,koszos kézzel, jól nézzétek meg!ez az ember felnevelt engem,akkor mikor más eldobott!semmilye nem volt,mégis királyként nevelt! Majd apja felé fordult és át ölelte,majd könnyes szemmel mondta, most már én vigyázok rád!Szem nem maradt szárazon.Tapsoltak az emberek! Öröm járta át a sziveket!  Rá jöttek,az tud adni a legtöbbet akinek semmilye sincs.!