Apuci örökké H.S. (LASSAN FRISSÜL) (JAVÍTÁS ALATT)

Nézd el nekem kérlek!

Kelly szemszöge:

Próbálok felkelni az ágyról, de iszonyatosan fáj mindenem így csak visszadőlök és várok míg bejön valaki.. Kb két perc telt el, nyílt az ajtó.. Bejött rajta Harry. Ahogy látom elég ideges!
-Végre hogy felébredtél.. -suttogja. -Meg kell beszélnünk pár dolgot.. -ül le az ágy szélére.
-Nincs mit megbeszéln... - azonnal rá helyezte mutató ujját számra.
-Kicsim én sajnálom, hogy ezt tettem veled.. Nem érdemelted meg ezt a bánásmódot. -kis csend- Megbocsátasz nekem? -nyúl állam alá, ezzel kényszerítve, hogy a szemébe nézzek.
-Én nem tudom..-hezitáltam egy kis ideig, de aztán- Meg ígéred, hogy nem fogsz többet bántani? - húztam el a számat.
-Igen baba!
-És nem is csalsz meg többet?
-Soha többet!- simította át hajamat.
-Ahhj úgy szeretlek Apuci!-öleltem meg teljes erőből. Annyira útálom, hogy szeretem! De hiszek abban hogy többet nem történik ilyen.
Köhögni kezdett:
-Meg fogok fulladni! -kuncogott Harry.
-Jajj bocsi! -nevettem fel én is.
-Kelly.. -suttogott.
-Igen? -néztem vissza szemeibe.
-Megcsókolhatlak? -nézett rám mint egy édes kisfiú. Atya világ!!  De gyönyörű ilyenkor (is)! Ha lehet mondani férfira ilyet.
-Igen..- bólintottam. -Apuci! - suttogtam ajkaihoz közel.
Rám mosolygott majd úgy csókolt, mint még soha.. Ebben minden érzelem fellelhető volt. Bánat, szerelem, szenvedély, düh, és vidámság.. Ez volt életem eddigi legjobb csókja..  Bár örökké tarthatna mindez. Mi ketten, kizárva a világon minden mást.. Örökké én... Örökké apuci...

VÉGE...

ENNEK AZ ÉVADNAK!