Apuci örökké H.S. (LASSAN FRISSÜL) (JAVÍTÁS ALATT)

Gyere vissza!

Harry szemszöge:

Csipog, folyamatosan.Mindenem fáj. Azt hiszem fekszem! Kinyitnám a szemem, de nem megy.. kicsit bepánikolok, hiszen most jövök rá, hogy ez egy kórház, és ami csipog az nem más mint a gép ami rám van kötve..
Mi történik? Kezd egyre gyorsabb lenni a szívverésem, szinte lehetetlenül!! Újra sötétség...

Kelly szemszöge:

Már 4. hete hogy nem ébred fel Harry.. szinte minden pillanat amit átélek mostanság...
mintha kést döfnének a mellkasomba..
másodpercenként..
Fáj.. nagyon..
A gondolat menetemet az orvosok futkosása zavarja meg. Nem is akàrhova mennek, Harry kórterme felé!
Uramisten! Felébredt volna? Vagy valami rossz történt? Azonnal oda sietek az egyik nővérhez, hogy megtudjam mi történt.
-Elnézést!
-kérem álljon az útból! -szól azonnal vissza és ő is elindul gyors tempóba. Ugye nem?
Oda futok a teremhez, de ami fogad... Harry.. Nem ez nem létezik! Ilyen nem lehet! Folyamatos sípolás, az orvosok újra éleszteni próbálják!
Mintha fojtogatnának, egy pillanat alatt azt érzem nem kapok levegőt. Sírógörcs tör rám. Ordítani tudnék az érzés miatt.
Az egyik orvos újra próbálja az újraélesztést, mire -Istennek hála- sikerül neki! Egy óriási kő esik le a szívemről, elmondhatatlanul nagy megkönnyebbültség jön helyére. A fuldoklásom abba marad,  de a sírás nem.
-Uram, ez miért történt?- kérdezem kétségbeesve a főorvost.
-Kisasszony. A fiatalember ezzel tudatta velünk, hogy felébredt. Viszont csak szellemileg. De a jó hír, hogy egy-két nap, és valószínűleg újra visszatér fizikailag is! -ejt egy halvány mosolyt, majd kisétál. Olyan remény érzés vette át a félelmemet, amit meg sem tudok fogalmazni! Lehet hogy már holnap felébred. Láthatom újra ragyogó zöld szemeit. Bàr nem fog rám emlékezni ami ismét rossz érzéssel tölt el.. nincsmit tenni, mint várni.. várni, arra ami a legnehezebb lesz..

vissza szerezni az emlékeit.

Vissza szerezni minket..