Kagehina - Titkon szárnyalunk (Befejezett)

5.rész Aki nem adja fel

Hinata:

Néma csönd telepedik a helyiségre. Bokuto – san továbbra is vigyorogva néz minket, miközben a bejárati ajtó ki – be leng a nagy hevességtől. Akaashi mély levegőt vesz, majd elindul a váratlan vendégünk felé. Elé érve meglendíti az ezüstálcát és kecses mozdulattal fejbe vágja. A csapástól Bokuto sapkája leesik és mindenkinek láthatóvá válik ezüst haja, miben fekete tincsek sokasága vegyül el. Ráadásul olyan lehetetlen pózban van beállítva, amit nem mindennapinak lehet nevezni.

- Hányszor mondjam el neked? – kezdi kimért hangon Akaashi – Az árut, a hátsó ajtón kell beszállítanod!

- Akaashi! – mondja síros hangon – Én csak téged jöttelek meglátogatni! – szorítja fejéhez egyik kezét és szomorúan pislog, hatalmas borostyánsárga szemeivel.

- Hangos vagy és zavarod a vendégeket. – csóválja fejét fáradtan.

- És idióta! – kiáltja be Kuroo – san, mire Bokuto mérgesen felé kapja a fejét és ronda grimaszt vágva bemutat a főnökömnek.

- Bokuto! – szól rá munkatársam, hogy figyelmeztesse az elvárt viselkedésre.

- Árgh! Úgy utálom ezt! A hülye főnöködet egyszerűen nem lehet elviselni! – morogja karba tett kézzel és sértődötten elfordul.

- Hah. Csak menj vissza dolgozni! – rántja magához Akaashi, én pedig ösztönösen eltakarom a szemem. Mindig ez van. Először sokkolt a dolog, mikor csak úgy lesmárolta Bokutot, de a rendszeresség, megtanított rá, mint kell ilyenkor tennem. Mire elveszem a kezem, már csak a boldogságtól bugyután vigyorgó férfit látom.

- Akaashi! Úgy szeretlek! – öleli magához és heves szorongatásban részesíti.

- Csak húzd el a beled! Ma semmit nem kellet hoznod! Nincs rád szükség! – forgatja meg szemeit Kuroo, az előtte játszódó jeleneten.

- Na....na, de Főnök! – szólal meg halkan Yachi, kötényét gyűrögetve.

- Egyébként is, hol van az a szőrcsomó, mikor kéne? – néz körül a kávézóban, mire az egyik asztal alól kisurranó árnyékra terelődik a figyelmem.

- Hogy a rohadt.....! – kiált fel Bokuto és nagyot rúg a levegőbe jobb lábával. A levegőbe repülő macska felnyávog, majd a karjaiban köt ki. Felszisszenek a fájdalomtól, ahogy belém vájja körmeit, de rögtön el is enged és sértődötten bújik a mellkasomba.

- Miért uszítod rám minden alkalommal?!

- Én nem uszítom, egyszerűen csak utál téged. - mondja unottan Kuroo.

- Az a borzalom mindenkit utál! – morogja, miközben fájó lábát simogatja, mellette pedig Akaashi veregeti a vállát együtt érzően.

- Hinatát és Yachit szereti. – borzolja össze hajamat Kuroo – san és már nyúlna az állathoz, hogy megsimogassa, de az felé kap.

- Jól van! Nem nyúlok hozzád! – húzódik el a főnököm, feladva a barátkozást a macskával.

- Nem a vendég előtt kéne ezt. – teszem hozzá halkan, mire mindenki felém pillant – Azt hiszem, inkább kiviszem, ezt a kis rosszaságot. – hátrálok az ajtó felé, majd zavart mosollyal az arcomon otthagyom a többieket. Egészen az épület végéig futok és a hátsóajtón kirobbanok a hideg, őszi levegőbe. Óvatosan leteszem a földre a vörös szőrpamacsot. Erre ő körbe kémlel, majd feltekintve rám nyávog.

- Nem lehet haver. – guggolok le hozzá – Nem szabadna megtámadnod másokat! - suttogom és gyengéden megsimogatom fejét. Hálásan dörgölődzik hozzám és elkezd körbe menni körűlőttem, miközben folyamatosan lábamnak simul.