Kagehina - Titkon szárnyalunk (Befejezett)

23.rész Erőtlenség

Hinata:

Remegek egész testemben. Úgy érzem minden perc, ami eltelik lassú és örökkévaló. Szégyenkezek. Ilyen megalázó, ennyire tehetetlen pillanatot, mint a mostani. Kiegyenesedek és reszketeg kézzel megragadom a fegyvert. Erőszakosan rántom a homlokomhoz, hogy ha elsülne, egyenesen oda kerüljön a golyó. Oikawa szorítása enyhül, eredménytelenül próbálja elrántani tőlem a pisztolyt.

- Chibi – chan! Ezt most azonnal hagyd abba!

- Shouyou! Még is mi a francot művelsz?! – kiált fel Kageyama, de nem ér hozzám, fél bármilyen mozdulattól, ami esetlegesen rontana a helyzeten.

- Ilyen többet nem lesz. – szólalok meg rekedtesen, miközben könnyek égetik a szemem – Szabadulj már meg tőlem! Oikawa! – parancsolom – Csak lőj le! Érted?! Nem akarok, így élni tovább!

- Még is miről beszélsz? Nem érted, hogy nem téged akarlak....?

- De ezt teszed! Folyamatosan! Mindent elveszel tőlem és közben egyfolytában azt kántálod, hogy szeretsz! Hogy lehet ekkora baromságot elviselni?

- Ha végre megadnád nekem, amit akarok.....

- Ki a faszt érdekel mit akarsz? – sírom – Folyamatosan ezt hallgatom! Mindenki veszélybe kerül miattam és te kurva mániád miatt! Még is mi a fasz bajod van neked? Nem szeretlek! Soha a büdös életben nem foglak! De te ezt nem vagy képes elfogadni!

- Shouyou! -simul vállamra Kageyama keze, gyengéden és gondoskodóan – Enged el a fegyvert!

- N-nem! Nem ölhet meg! Baszd meg, egyáltalán, miért kell ezt? Annyira nevetséges!

- Nyugodj meg! – karolja át a derekam s lassan hátrafelé kezd húzni – Néz rám, Hinata!

- Nem! – hunyom le szemeimet és erősen próbálom magam felé tartani a fegyvert – Nem, tudsz megvédeni! – potyognak a könnyeim, majd mikor arcomra simít, gyengéden elfordítja, egyszerűen csak zokogva bújok hozzá.

- Elég lesz ebből. – hallom meg, Oikawa ijesztően nyugodt hangját – Nem azért jöttem vissza, hogy elveszítselek. Nem ölöm meg ezt a rohadékot, ha ennyire kétségbeesetten szereted. De itt nem maradhatsz.

- Nem megyek veled. – suttogom magam elé, de Kageyama állam alá nyúl és rákényszerít, hogy felnézzek.

- Hinata, én sem akarom ezt. Viszont, most ez a legokosabb döntés. Ha miattam kockáztatnál mindent, azt nem bírnám elviselni.

- Olyan hülye vagy. – szorongatom meg kezét – Miért kell neked is csak engem védeni? Megmondtam, nem? Nem érek annyit. Nem is értem, hogy vagy képes...

- Megkereslek. – suttogja a fülembe – Bármi áron, kitalálom, hogy legyél végre független.

- Neh-ne játszdh....a hős lovagot, ostobaság, annyira hülyeség.....

- Hinata – chan! Gyere! – ragadja meg a csuklóm Oikawa – Elég volt a búcsúból. – ránt el Kageyamától, ki utoljára megszorítja a kezem.

- Ne-nem vagyok felöltözve. – motyogom idegesen, mire lekapja fehér zakóját és a vállamra teríti. Nagysága elfedi az egész testemet. Nehézkesen, de után battyogok, próbálva nem felzokogni újra. Elbaszott egy élet. Mint egy kicseszett dráma sorozat. A ház előtt vár a limuzin. Kinyitja előttem, én pedig lehajtott fejjel szállok be. A jármű másik végébe kucorodom és csak bámulok ki az ablakon. Az ajtó csapadás legbelül fojtogató érzést vált ki, de egy arcizmom sem rezdül.