Kagehina - Titkon szárnyalunk (Befejezett)

25.rész Egy életért

Hinata:

- Chibi – chan! Ne légy gyerekes! Azonnal gyere ki!

- Mehetsz a vissza az irodádba! Itt csak az idődet vesztegeted!

- Nem hiszem el, hogy még mindig nem vagy hajlandó a közelembe jönni!

- Komolyan? Elraboltál és megpróbáltad kinyírni, akit szeretek. Vajon, miért is utállak?

- Nem hiszem, hogy ezek miatt az ágy alá kéne bemászni!

Na, igen. Talán nem a legokosabb döntés volt részemről. Amit kinyitotta azt a bazi nagy ajtót és betette azt a kurva, zöldcsíkos zokniba bujtatott lábát, valamiért úgy gondoltam, a legbiztonságosabb hely az ágy alatt van. És most három oldalról próbálnak kihúzni. Én természetesen harapok és rúgok, de azért nehéz dolgom van. Az ilyen gazdag fasziknak, valamiért mindig van egy kis tartalék gorilla mellettük, ha elrabolt szerelmüket, esetleg ki kell ráncigálni az ágy alól. Ebből lenne a legjobb szappan opera. A remek alakításért külön díjat érdemelnék. A fényes jövőről szőtt álmaimnak, az egyik izomállat vet véget, ki sikeresen megragadta a bokámat. Most éppen fejjel lefelé lógok és élvezem, ahogy az összes vér a fejembe áramlik. Köszi szépen! Imádom más szemszögből nézni a dolgokat! De azért már, kurvára letehetnél!

- Chibi – chan. Nem megoldás az éheztetés. Enned kéne.

- Ja. Neked meg elengedni kéne. Úgy tűnik, egyikünk sem veszi figyelembe a másik igényeit. Szívás. Nem gondolod, hogy szakítanunk kéne? – kérdezem gúnyosan, mire csak felsóhajt és elém guggol, hogy viszonylag „normálisan" lássam az arcát.

- Nem szeretném, ha még az ételt is erőszakkal kéne beléd vinnem.

- Milyen figyelmes. Szeretem ezt a gyengéd oldaladat. – jegyzem meg szarkasztikusan.

- Dobd az ágyra! – áll fel, majd érzem, ahogy a Bicepszkapitány, könnyedén felhajít. Rugózok párat a terebélyes francia ágyon, közbe megengedek magamnak pár percnyi ámulatot. Aztán gyorsan összeszedem magam és feltornázom magam ülő helyzetbe. Oikawa mereven bámul rám, majd csettint egyet és testőrei elhagyják a szobát.

- 20 perc múlva, egy emberes ebédet hoznak fel. Számodra. Szeretném, ha ennél.

- Szeretném, ha eltűnnél! Az életemből! Még meg is köszönném! – öltöm rá a nyelvem. Komolyan kész vagyok. Kezdek megbolondulni ettől a bezártságtól. Nem mond semmit, csak felém veszi az irányt. Jobban össze húzom magam és ugrásra készen ülök, míg elhelyezkedik előttem. Lassan leveszi fehér kardigánját és barna pólóját, felfedve előttem izmos felsőtestét és kockás hasát. Kapja be! Mi a faszért van, ez is így kigyúrva? Gizdasággal átkoztak?

- Nem nagyon értem, most ez mire volt jó? – értetlenkedek, de igyekszem nem rá nézni. Nem akarom még bátorítani azzal, hogy megbámulom. De az ember akarva és akaratlanul is megbámul egy szexi felsőtestet.

- Tudom, hogy vonzónak tartasz.

- Te vagy a világgá legbénább gondolat olvasója.

- Fejezd be, hogy figyelmen kívül hagyod a helyzet komolyságát!

- Miért, talán meg kéne bolondulnom?! Tudod, te egyáltalán, mire kényszerítesz?! Azt hiszed ez a rengeteg külső hatás, változtat bármit is? Helyes vagy! Igen! Jól nézel ki! Ja! De ennyi! Mind ezek csak tények. Nem leszek szerelmes beléd, csak mert jól nézel ki. Nem leszek boldog attól, hogy mindent megadsz nekem! Nem törődök bele, hogy ez van, legalább jó dolgom van! Inkább élek szegényen, de legalább tudom, hogy ez az én választásom!